A munka mellett ugyanúgy ki lehet égni egy kapcsolatban is

Az egyik legjellemzőbb tünet, amikor egyre többet mondogatjuk magunkban, hogy na, ebből elég, én ezt többet nem csinálom.

Hiába tartják számon a hetvenes évek óta, a kiégés jelenségét máig sokan összekeverik a depresszióval és más mentális betegségekkel, vagy akár egy szimpla kimerüléssel. Ám honnan tudhatjuk biztosan, hogy amit megélünk, az már maga a kiégés? És mit tehetünk magunkért, ha már megtörtént a baj? Füredi Júlia szervezetpszichológussal beszélgettünk, aki ELÉG! – Kiégtem. Most hogyan tovább? című kötetében tárta fel a kiégés hátterét és mutatja be a kiégésből való kilábalás lépéseit, írja az Index a szakemberrel készített interjúban.

A kiégés is olyasmi, ami elkerülhetetlenül, előbb-utóbb mindannyiunkkal megtörténik?

Nem gondolom, hogy a kiégés elkerülhetetlen lenne. Induljunk ki abból, hogy a kiégés hosszú ideig tartó folyamatos érzelmi megterhelést jelent, ami aztán teljes pszichés és fizikai kimerüléshez vezet. A kisebb-nagyobb traumák, veszteségek, csalódások pedig elkerülhetetlenek, így mindannyiunk életében beköszönhetnek szakaszok, amelyek érzelmileg jobban igénybe vesznek bennünket.

A hangsúly nem feltétlenül azon van, hogy ezek mikor és hogyan érkeznek, sokkal inkább azon, hogy rendelkezésre állnak-e olyan módszerek az eszköztárunkban, amelyekkel karban tudjuk magunkat tartani. Tudunk-e ilyenkor olyat tenni, amivel ellensúlyozzuk az érzelmi stresszt. Ha ezek ott vannak a tarsolyunkban, nagyobb eséllyel akadályozzuk meg a kiégést. Viszont ha meg is történt, kiégni nagyon is emberi, ezért sem szabad szégyellni. Két, Covid sújtotta év után pláne nem csoda, hogy rengetegen égtek ki például az otthoni összezártságban és a monitor előtti létben.

...

Honnan tudhatom, hogy már kiégtem, vagy kezdek kiégni? Melyek a kiégés legtipikusabb jelei?

Az egyik legjellemzőbb tünet, amikor egyre többet pufogunk, és mondogatjuk magunkban, ebben a bizonyos belső monológban, hogy na, ebből elég, én ezt többet nem csinálom. A másik vészvillogó, amikor beszűkülnek az élettereink, és egyre szürkül az életünk, mert a munka vagy más minden felett átveszi az uralmat. Például elkezdjük magunkat kivonni a forgalomból, lemondjuk a családi, baráti találkozókat, már csak felszínes beszélgetésekre és a kötelező körökre futja. Ezek is mind arra utalnak, hogy érzelmileg olyannyira túlterhelődtünk, hogy már képtelenek vagyunk adni másoknak.

A teljes interjú az Indexen olvasható.