Az alacsonyabb jövedelműek idén a tavalyinál kevesebb táppénzre számíthatnak.

100 ezer forintos fizetéséből naponta egy ezrest „bukik", aki beteg – ágynak esni tehát tényleg luxus. Az alacsonyabb jövedelműek idén a tavalyinál kevesebb táppénzre számíthatnak, hiszen megszűnt az adójóváírás, amit tavaly a táppénzes jövedelem után is érvényesíteni lehetett. Adószakértők szerint azok, akik bruttó 170–180 ezer forint alatt keresnek, rosszabbul járnak. Aki 15 napot meghaladó időn keresztül betegeskedik, kénytelen táppénzre menni – ekkor fizetésének már csak a 60, ha nincs kétéves munkaviszonya, akkor 50 százaléka jár. Ez az éves átlagkeresetet figyelembe véve százezres fizetésnél napi 3287 forint helyett jobb esetben is mindössze csupán 1972 forintos juttatást jelent - írja a Délmagyarország.
Az elhúzódó betegségek, kórházi kezelések természetesen kivédhetetlenek, és kényszerpályára állítanak. Más kérdés azonban, hogy otthon marad-e a munkavállaló például egy influenza miatt. Tapasztalatok szerint ha van választási lehetőség – tehát képes a munkavégzésre –, anyagi megfontolásból ezt nem teszi meg.
Bár a betegszabadság, amely évente legfeljebb 15 munkanapra vehető igénybe, a munkabér 70 százalékának megfelelő távolléti díjat jelent, százezres jövedelmi példánknál maradva pontosan napi ezer forint bevételkiesést jelent. Ezt pedig egyre kevesebben engedhetik meg maguknak. Legalább ezen spórolnak, ha már a szükséges gyógyszereken úgysem tudnak. Érezhetően csökken azok száma, akik táppénzt kérnek – mondta el tapasztalatait Kormányos Szilvia háziorvos. – Sokan el sem jönnek, hanem megpróbálják vény nélkül kapható készítményekkel kikúrálni magukat, de az is előfordul, hogy az orvosi utasítást hagyják figyelmen kívül, és otthoni gyógyulás helyett visszamennek munkahelyükre.
A szakember felhívta a figyelmet arra is: a betegségeket így sokkal lassabban lehet legyűrni. Érdemes tehát azzal is kalkulálni, amikor a betegség miatti pénzkiesést számoljuk, hogy mennyi ideig lesz szükségünk gyógyszeres kezelésre, amely szintén több ezer forintba kerül.
A KutatóCentrum a felnőtt lakosság körében végzett online villámkutatást: arról kérdezte az embereket, szerintük mennyibe kerül, ha elkapják az influenzát. A megkérdezettek 57 %-ka 10 ezer forint feletti összegre becsülte a megbetegedés okozta költségeket, 22 százalék úgy vélekedett, hogy nem lehet ötezer forint alatt megúszni a kiadásokat. Ehhez képest csekély az influenza elleni védőoltás ára (nagyjából 2000 forint), ám a megkérdezettek többsége mégsem tervezi, hogy beoltatná magát.