A Pécsi Tudományegyetem kutatásának köszönhetően hamarosan tudományosan is bizonyítást nyerhet a vörösbor fogyasztásának emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatása.
A vörösbor egyes alkotóelemeinek, illetve a kékszőlő héjában található molekuláknak az emberi szervezetre gyakorolt hatását vizsgálják a POTE ÁOK Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézetében. A kutatás igazolhatja a feltevést, amely szerint a kékszőlőben található polifenolok közül több is jótékony hatással van a szívre, segíthet a daganatos megbetegedések megelőzésében, leküzdésében, és cukorbetegeknek is ajánlott – olvasható a Tolnai Népújság – online oldalán.
Hét éve, Pécsett kezdődött az első ilyen nagy volumenű kutatás az országban, villányi vörösborok polifenol tartalmát vizsgálták, és a kísérletek bebizonyították, hogy a polifenolok jótékony hatással vannak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére, illetve a regenerációra.
A vörösbor jótékony hatásainak igazolására világszerte folynak kutatások, és a kulturált borfogyasztás a kardiovaszkuláris betegségek elleni védelem miatt egyre inkább előtérbe kerül.
Férfiak esetében napi 2-3 deci, nők esetében napi 1-2 deci az a mennyiség, amelynek fogyasztása a vörösbort nem ivókéhoz képest felére csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, és 11 évvel növeli az élettartamot.
A vörösborban számos jótékony hatású vegyület található, a legközismertebb a magas antioxidáns tartalom. Az antioxidánsok legfőbb szerepe, hogy gátolják a szervezet építőanyagainak kémiai sérülését, amely az igen reakcióképes szabad gyökök oxidálóhatásának eredményeképpen jön létre. Emellett a vérben keringő, káros hatású, LDL elnevezésű lipoprotein oxidációját is gátolják, így védve az érelmeszesedés ellen. A vörösbor jellemző antioxidánsai a polifenolok, amelyek 2000-4000 mg/liter mennyiségben vannak jelen a különböző vörösborokban, szemben a fehérborok 150-300 mg/liter polifenol tartalmával. Az egyes vörösbor fajták antioxidáns hatásának erőssége, növekvő sorrendben a következő: Merlot, Oporto (Portugiser), Zweigelt, Pinot noir és Cabernet sauvignon.