A legfontosabb, hogy a szülők felkészítsék a gyerekeket a veszélyek elkerülésére.
Még el sem kezdődött a nyári vakáció, máris megtörtént az első súlyos baleset a jászapáti strandon, ahol egy osztálykiránduláson lévő kislány majdnem belefulladt a vízbe. Intenzív osztályon ápolják. Nem a félelemkeltés a cél, hanem éppen ellenkezőleg, legyen ijedtség és félelem nélküli minden gyerek nyári vakációja, mert sikerül megelőzni a baleseteket – írja a Tolnai Népújság – online.
A témával kapcsolatos legfontosabb tanácsokat Bótáné Kiss Gabriella, alezredes, a Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára így foglalta össze: Szeretnénk, ha azok, akik a tanév végén felállnak az iskolapadból, ősszel mindannyian visszaülhetnének – mondta. Ahhoz, hogy ez így legyen, sok mindent kell tenni és tudni – tette hozzá a baleset-megelőzési szakember.
A legfontosabb, hogy a szülők szakítsanak időt gyermekeikre, és mondják el, ha kell újra, meg újra, hogyan kell közlekedni. A leggyakoribb baleseti ok a rohanás, a gyerekek hajlamosak körültekintés nélkül az úttestre lépni. Szinte minden évben tragédiát okoz, ha a gyerek hirtelen kilép a buszmegállóban álló jármű takarásából, a másik sávban haladó autó elé. A kerékpározás szabályait is sokan nem tartják be.
Minden adandó alkalommal beszéljük meg a gyerekkel a gyalogos közlekedés alapszabályait. Például, hogy hol van elsőbbsége a gyalogosnak, ha át akar menni az úton, hívjuk fel a figyelmét, hogy körültekintés nélkül soha ne lépjen le az úttestre. Talán még ezeknél is fontosabb a szőlői példamutatás. Ha tilos helyen vonszolja át a kisgyereket a szülő, ha átszalad vele a piros jelzésen, ha a család autójában azt tapasztalja, hogy nem tartják be a közlekedési szabályokat, akkor hiába minden „szöveg".
Sokéves tapasztalat, hogy a nyári iskolai szünet és a szabadságok ideje alatt megnő a közúti balesetet szenvedők száma, és az évszak sajátosságaiból fakadóan a vízi tragédiáké is.