Vannak olyan kórházak ahol még mindig nem tudják az új menetrendet.
Július elsejétől az ország több egészségügyi intézményében kórházi osztályok szűnnek meg, és csökkentik a felvehető és ellátható betegek számát. A változás Somogyot is érinti. A napokban tájékoztatják az érintett intézményeket a szakellátás júliusi átalakulásáról. A legtöbb intézmény ugyan már megkapta a kapacitásukra és területi ellátási kötelezettségükre vonatkozó listát, azonban vannak olyan kórházak ahol még mindig nem tudják az új menetrendet – írja a kapos.hu portálja.
A lap információi szerint júliustól Marcaliban megszűnik a gyermek fekvőbeteg osztály, Siófokon egynapos sebészetté alakul a szemészet, Nagyatádon megszűnik a szülészet, és az ideggyógyászat betegeit költöztetik Kaposvárra – értesült a lap.
A betegeknek hátránya és előnye is származhat ebből. A hátrány az, hogy súlyosabb esetekben a megyei kórházba kell bejárni a betegnek, az utazási költségek növekednek, esetleg a rokonok látogatása is nehézkesebb – nyilatkozta Csernus Sándor. A jogász úgy vélekedett, a betegek jóval magasabb színvonalú ellátást kaphatnak majd a jól felszerelt megyei kórházban. A marcali kórház igazgatónője viszont az átszervezésektől saját fejlődésüket is reméli.
Megmondom őszintén, szeretném azt elérni a Kaposvárral történt egyeztetések után, hogy cserébe a lakosságot ért hátrányért kapjunk előnyt: a gyerek kardiológiára, nefrológiára ne kelljen ezután Kaposvárra behordani a gyereket, hanem legyen 1 hónapban 1-szer ilyen szakrendelés Marcaliban is – emelte ki a Marcali Városi Kórház igazgatója, Antal Gabriella.
Bár a lap megkereste a kaposvári kórházat is, de a témában nem kívántak nyilatkozni.