Csányi Vilmos: én is be fogom adatni az oltást

Sokkal több maradhat meg a járvány alatt kialakult szokásainkból, viselkedésünkből, mint gondolnánk. Ugyanakkor globálisan is egyre többet tudtunk egymástól tanulni, többek között erről beszélgetett Csányi Vilmos viselkedéskutató akadémikussal a Magyar Narancs.

Magyar Narancs: Egyes vélekedések szerint a mostani járvány törvényszerű következménye volt a globalizációnak, az emberiség létszámgyarapodásának, terjeszkedésének, a vadon élő állatokkal való mind gyakoribb kontaktusnak. Nem is lehetett más következménye mindennek?

Csányi Vilmos: Ezzel elég jól behatároltuk a járvány okait. Tudjuk jól, hogy a bioszféra teljes egészet alkot, részeinek csak funkciójuk van, de nincs különösebb céljuk. Amikor az ember a bioszféra olyan részeibe hatol be, amelyekből amúgy ki volt zárva, akkor gyakorta olyan kontaktusokba kerül, amelyekből könnyen származhatnak fertőzések. Az ősidőkben az emberiség még kis létszámú populációt alkotott, azon belül legfeljebb kisebb, egymástól elszigetelt közösségek kerülhettek kapcsolatba kórokozókat hordozó állatokkal – mondjuk denevérekkel, tobzoskákkal –, így az ekkor elszabaduló járvány legfeljebb ezt a kis közösséget és nem az egész emberiséget fenyegette. Úgy számítják, hogy húszezer évvel ezelőtt egész Európa lakossága körülbelül 20 ezer fő volt, elszigetelt, néhány száz fős kis csoportokban éltek. Ehhez képest már József Attila idején is 2 milliárdan voltunk, ma meg már lassan 8 milliárd ember él a Földön – biológus szemmel nézve az a csoda, hogy nem tör ki mindennap valamilyen szörnyű járvány.

Az emberiség a maga higiéniás felkészültségével, legyen bármilyen is az egyes államok egészségügyi helyzete, mégiscsak távol tudja tartani a járványok többségét, ami magában is különleges dolog, ennek híján már régóta sokkal pusztítóbb járványok sújtanának minket. A 14. századi nagy pestisjárvány idején Európa a lakosságának felét elvesztette, ehhez képest a koronavírussal egyelőre egészen jól megúsztuk.

MN: A koronavírus-járvány komoly teszt is az emberi közösségek számára, adaptációs következményekkel. Mennyire vizsgáznak jól az egyes populációk?

CSV: Evolúciós alapon minden vírusfertőzésről úgy gondoljuk, hogy az valamilyen adaptációs következményekkel jár. Amikor még jóval kevesebben voltunk, s jött valamilyen vírus, az elvitte a populáció egy részét – ez egyfajta szelekció. Az emberi szervezet rendkívül komplex, aki átesik egy fertőzésen, de nem hal bele, nem lesz komolyabb baja, annak az anyagcseréje valószínűleg egy picit más, mint azé, aki fiatal kora dacára belehal a fertőzéses betegség okozta komplikációkba. Minden vírus- vagy akár bakteriális fertőzés megváltoztatja egy kicsit azt a génállományt, amellyel az emberiség rendelkezik, de ez evolúciósan akkor működik jól, amikor még csak kevés ember alkotja a populációt. Amikor már sokan vagyunk, akkor egy ilyen járvány sem okoz észlelhető változást.

MN: Ha a biológiai lényegünk nem is változik meg, de módosul az, ahogy igazodunk mások viselkedéséhez, és okulunk mások, így más államok járványellenes intézkedéseiből, majd ezeket adaptáljuk a saját környezetünkbe.

CSV: Hol igen, hol meg nem. Vajon mi lesz jövőre, milyen változások várhatók a járvány után? Két tényező lehet fontos: az egyik az, hogy kulturális viselkedését illetően az ember rendkívül konzervatív, tehát nyilván mindenki vissza akar térni az előző formákhoz, korábbi szokásokhoz. Ha azonban elég hosszú ideig megváltozott körülmények között élünk, akkor azt is megszokjuk, esetleg meg is akarjuk tartani.

Az a kérdés, hogy ha tényleg lesz működő vakcina, és két év múlva visszatér a nyugalom, akkor melyek lesznek azok az újonnan meggyökeresedett kulturális formák – online munka és oktatás, online kultúra és szórakoztatás –, amelyek megmaradnak, és milyen régi kulturális formák visszatéréséhez fogunk ragaszkodni.

Elképzelhető, hogy például a repülési szenvedélyünk csökkenni fog a járvány után. Nemrégiben olvastam, hogy az emberiség 1 százaléka repüli az összes repülőutak 50 százalékát. Márpedig ez a klímaváltozás szempontjából is értékelhető mennyiségű szén-dioxid-kibocsátással jár. Úgy hiszem, hogy a közösség érdekében ilyen esetben bizonyos korlátokat el kéne fogadni, és ez talán most megtörténhet. Továbbiak a cikkben