Demencia: "elvesztettem őt, pedig még élt"

A szerző édesanyja a halála előtt demenciában szenvedett. Így esélyt sem kaptak ők ketten, hogy rendezzék amúgy is megtépázott kapcsolatukat. Harag, sőt düh, fájdalom, aggódás, lelkiismeret-furdalás: csak néhány a sokféle érzésből, amellyel szembe kellett néznie. Nemigen van olyan család, amely ezt a próbatételt valamilyen formában meg ne kapná. Kolozsi László írása a wmn.hu portálon. 

Három könyvet is elolvastam az utóbbi időben, ami a szerző gyászmunkájáról szól: Inga Iwasiów Itt hagyott című emlékezése szép, töredékes, az emlékezés folyamatát bemutató könyv. Az apjától búcsúzik, ezért sem éreztem annyira közelinek magamhoz. Ugyanakkor ez is bizonyítéka volt annak, számomra legalábbis, hogy az Elisabeth Kübler-Ross nevével összekapcsolódó gyászstádiumok mennyire csak sémák, mennyire nem úgy működik egy gyászoló, ahogy a neves szerző leírja. Mennyire nem elkülöníthetők ezek a ma már bevettnek is köztudottnak mondható stációk, hogy bizony a gyászfolyamat öt stációja: a tagadás, a düh, az alkudozás, a depresszió és az elfogadás mennyire keveredik, mennyire nem határolható el egymástól. 

Anyám halála belőlem nem váltott ki dühöt. 

Teljesen más irányba kellett haladnom, amikor megpróbáltam a halálát feldolgozni. Visszatérve Avni Doshihoz, nekem az is feladat volt, hogy a csillapodjon bennem a lelkiismeret-furdalás, amit amiatt éreztem, hogy a halála bizonyos értelemben megkönnyebbülést is hozott, feloldást. 

Mintha letettem volna a kis manót a hátamról 

És erről nem is mertem senkinek beszélni, mert úgy éreztem, ez másokban rossz érzést kelt. 

A harmadik könyv, ami a témában a kezembe került, a friss Nobel-díjas Annie Ernaux kisregénye az Egy asszony. Ez is olyan könyv, mint a többi Annie Ernaux, erősen vallomásos, a mély és alapos önmegfigyelés keletkeztette, helyzetének és érzelmeinek pontos lejegyzetelése. 

Fontos része a könyvnek, hogy Annie Ernaux megpróbál elszámolni azzal, hogy a védett otthonából mégis elvitte egy öregek otthonába. 

Anyámat felvették egy otthonba, egy elég jó kis intézetbe, de már nem ment be oda. A felvételét követő második héten kapott otthon infarktust. A gondozónő, aki bejárt hozzá, szólt nekem, hogy nem nyit ajtót. Ez sokszor előfordult, de most nem is motyogott benn a lakásban, nem főzött, nem kiabált, nem szitkozódott. 

További részletek a wmn.hu portálon.