Azt kell megértetni az emberekkel, hogy az ő együttműködésük nélkül nem tud megfelelő sikert elérni az egészségügyi ellátórendszer.
Ha valaki képes az új dolgok befogadására, motivált, érdeklődő, jelen tud lenni az adott pillanatban, az hosszan meg tudja őrizni az egészségét, illetve betegség esetén jobbak az esélyei a gyógyulásra – erről beszélt a Tudás.hu-nak Ficzere Andrea, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese, a Fogjunk Össze az Egészségügyért nevű alapítvány létrehozója. A legnagyobb segítség az egészségügyi ellátórendszer számára az, ha kisebb számban, jobb általános állapotban, gyógyulásra motiváltan érkeznek a betegek. A főigazgató beszélt arról is, hogy mit gondol a vezetői feladatokról, illetve mivel lehet az egészségügyben megtartani a dolgozókat.
Már jó ideje vezeti a kórházat, sikerült a dolgozókat motiváltabbá tenni, az egészségügyben gyakran tapasztalt fásultságon enyhíteni?
Rengeteg dologra van szükség ahhoz, hogy valaki motivált maradjon az egészségügyben. Kezdjük azzal, hogy ez egy hivatás, az ember lelkileg bevonódik, ha van egy nehezebb eset, éjszaka sem hagyja nyugodni a gondolat.
Tegyük hozzá, hogy ma nem könnyű az egészségügyben dolgozni, hiszen sok területen munkaerőhiány van, más részlegek és emberek pedig – részben emiatt – túlterheltek. Az orvosok fizetését remekül megemelték, de a szakdolgozók többet reméltek, így maradt bennük némi frusztráció. A gazdasági területen dolgozók nem kapnak annyi pénzt, mint az üzleti szférában, pedig kórház nélkülük nem létezik.
Ezt a nagyon összetett személyi állományt kell motiválni, miközben kívülről brutális zaj szűrődik be, az egészségügyet bántják, általánosítanak, rosszakat mondanak róla egy-egy negatív példa alapján, holott az ellátásban dolgozók töredéke működik gyengén szakmailag és morálisan.
Hogyan küzd a kicsit kilátástalannak tűnő helyzettel szemben?
Legfontosabb teendőnk folyamatosan monitorozni, hogy mi foglalkoztatja a munkatársakat. Tisztában kell lennünk azzal, hogy milyen problémákkal küzdenek, és természetesen, amiben lehet, segíteni kell nekik. Ha a vezető odafigyel a munkavállalókra, ha bevonja őket a döntésekbe, ha az érzelmi-szakmai kötelék, biztonságérzet megvan, ha érzik, hogy megbecsülik őket, akkor talán ez elég arra, hogy nehezebb időszakokban se forduljon meg a fejükben a távozás gondolata.
A fluktuációval jól mérhető, hogy milyen eredményesek a dolgozók megtartásában. Hogy állnak ebből a szempontból?
Az Uzsokiban az utóbbi években többen jönnek, mint ahányan mennek. Orvosi szinten nincs érdemi fluktuáció, szakdolgozói, gazdasági szinten inkább jellemző a probléma. A szakdolgozók száma rendszerszinten csökken, sok helyen veszélyes ütemben.
Én nagyon hálás vagyok a szakdolgozóknak, fiatal orvos koromban nagyon sokat tanultam a nővérektől, asszisztensnőktől, szeretem és amiben tudom támogatom őket. Szeretném, ha motiváltak maradnának, ha eleget tudnának pihenni, ha tovább tudnának tanulni. Próbálom „körbeölelni” őket. Sok esetben egy dolgozó kilépését odafigyeléssel is meg lehet akadályozni, ugyanakkor ha valaki sokkal jobb ajánlatot kap, akár a szakmán kívülről, nem nagyon van eszköz a kezünkben.
Milyen attitűd képes ott tartani a dolgozókat egy intézményben?
Fontos, hogy az a fajta régi feudális rend, ami az egészségügyi intézményeket korábban jellemezte, puhuljon, és a „minden ember számít” váljék az uralkodó szemléletté. A pályám elején kifejezetten irigyeltem a mentősöket, ott tényleg bajtársak és együttműködő csapatok tevékenykednek, az orvos, a mentőtiszt, a gépjárművezető együtt mozog, közösen teszi a dolgát.
Szeretném, ha ez a koncepció honosodna meg a szakma egészében, ebben hiszek, és azt hiszem ez a mi kórházunkban jól működik. Továbbiak a teljes interjúban