A fizetős betegek a közfinanszírozott kórházakban is megvásárolhassák várólistás műtéteiket.

A Magyar Kórházszövetség ezen javaslatáról a megye kórházait kérdezte a Heves Megyei Hírlap – online .
- A gyöngyösi kórház képes lenne kielégíteni ezeket az igényeket, hiszen csupán a teljesítmény volumen korlát betartása miatt nem végzünk több beavatkozást. Jelenleg 25-30 százalékos többletre lennénk képesek – közölte dr. Omar Assani, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház orvosigazgatója. Gyöngyösön egyébként már most is mindent megtesznek bevételeik növelésére, hiszen diagnosztikus vizsgálatokat már most is megfizethet náluk az, aki nem akar várni.
- A hatvani kórháznak fontos, hogy úgynevezett betegmegtartó képességét tovább növelje, ezért mi is átgondoltuk, mely területeken van mód arra, hogy fizetős műtéteket elérhetővé tegyünk – nyilatkozta dr. Rosta Ildikó, az Albert Schweitzer Kórház szakmai ügyekért felelős ügyvezető igazgató-helyettese. Hatvanban jelenleg is elérhető fizetős szolgáltatás. Egy helyi fogorvos altatásban a kórház műtőjében végez fogbeültetést. De gyakorlatilag nincsenek várólistáik, csak egyes szemészeti műtéteknél kell három-négy hónapot várni, a többi sebészeti beavatkozást várakozás nélkül tudják elvégezni.
- Az intézményekben a várólisták az alulfinanszírozottság miatt jönnek létre, így van ez a Markhot Ferenc Kórházban is – közölte dr. Fűtő László ügyvezető igazgató. A kórházban van kapacitás és szakember is több műtét elvégzéséhez, mégis a viszonylag drágának számító csípőprotézis műtétre két év a várakozás, térdprotézisre jelenleg négy évet kell Egerben várni, a szemlencsebeültetésre pedig 6 hónapot.