Világpremier keretében mutatták be a szülés és Geréb Ágnes szabadságáért harcoló dokumentumfilm első részét.
Az utóbbi években sokak szemében jelkép lett a volt szegedi orvos-bába: a szülés szabadságáért vívott szabadságharc szimbóluma. Egy nappal a világpremier után az őt száműző Szegeden is bemutatták a róla szóló Freedom for Birth című dokumentumfilmet, amely világhírűvé tette. Itthon viszont majd másfél éve házi őrizetben van. A Szeged24 ott volt a film premierjén.
A mozi készítői, Toni Harman és Alex Wakeford egyértelműsítik, hogy munkájuk kampány Geréb Ágnes szabadlábra helyezéséért, az otthon szülés elfogadásáért és az állapotos nők döntési szabadságáért.
Rengeteg egészségügyi szakértő, ügyvéd, anya szólal fel a filmben, amelyben a „nyomokban mogyorót tartalmaz"-elven jelennek meg az ellenérvek. A megszólalók többsége az ötven perces alkotás kulcsszavával, a félelemmel érvel az otthonszülés mellett, melyet szerintük a kórházak, és orvosok keltenek a nőkben. Számos történetet mesélnek el a filmben olyan nőkről, akik valamilyen mesterséges beavatkozásba nem egyeztek bele, és megfenyegették őket a gyámhivatallal vagy el is vették a gyereküket. Ezeket – a többnyire amerikai - eseteket külföldi ügyvédek sorolják.
Az itthoni vitás helyzetet jól jellemzi, hogy a filmben csupán egy állami kórházban dolgozó magyar orvos szerepel, aki Geréb Ágnes személyét méltatja. Dr. Bálint Balázs azonban közvetlenül a mű vetítése előtt egy felháborodott nyilatkozatot adott ki, melyben azt állítja, hogy a rendezők megvezették. Így egyelőre nem tudni, mi lesz ezzel a jelenettel, amelyet egyébként a készítők hajlandók kivágni.