Jobb, ha a magyar beteg otthon gyógyul

A fejlesztések irányát a betegek felmért szükségleteihez készül szabni Ónodi-Szűcs Zoltán, az egészségügy szerdán hivatalba lépő államtitkára, aki ehhez a pénzt gazdaságélénkítő uniós forrásokból, illetve az ágazathoz szorosan nem tartozó feladatok lehántásával reméli előteremteni. A Népszabadság interjúja.

– Nyulat vagy puskát kell előkapnia a kalapból? Néhány éve ugyanis ön mondta: az akkori baloldali kormány olyan fokú rugalmasságot vár el az ellátórendszertől, hogy „a kalapból hol a nyulat, hol a puskát kell előkapni".

– A rugalmasságot illetően hasonló helyzetben vagyunk, de még magam sem tudom, nyúlra vagy puskára lesz szükség. Egy biztos: az elmúlt öt-hat évben sokszor próbáltunk csak pénzzel problémákat megoldani.

– Kiderült: csak a pénz nem elég. Abban nincs vita, hogy kell az egészségügyben a pluszforrás, a kérdés csak az – és ebben már vannak eltérő álláspontok –, hogyan osszuk el a forrásokat.

– Azt gondolom, ha a jelenlegi ellátórendszerre öntjük a pénzt, akkor az eltűnik, mint szivacsban a víz. És közben senki sem lesz elégedett. Ezért most először átalakítjuk, és csak az után mondjuk meg, hol, mikor, mennyire van szükség. A pénzt a feladat mellé adjuk, és akkor talán van esély arra, hogy legalább néhány szereplő elégedettebb lesz, mint korábban volt.

– Mivé alakítaná át a rendszert?

– Most azt látni, hogy az intézményrendszer a saját képére formálta az egészségügyet. Azt finanszírozza az állam, amit az intézményrendszer a saját lobbiereje mentén kihasított magának. Mindenki maga felé próbálja tekerni a csapokat, és a betegek szempontjai közben lényegtelenné váltak. Ezen a helyzeten fordítanék.

– Honnan tudja, hogy mik a betegek igényei?

– Még nem tudjuk, de az alapellátásban évek óta zajló úgynevezett svájci projektből szereztünk tapasztalatokat. Ott az érintett körzetekben folyik a lakosság körében egy olyan egészségfelmérés, amely nyomán megmondható: mire van szüksége valakinek az egészségügyi rendszerből, és mi az, amin maga tud változtatni. A háziorvos nem magában dolgozik, hanem együtt sokféle szakellátást nyújtó kollégáival. A nyugat-európai tapasztalatokból tudjuk, hogy az időskori krónikus betegségek kezelésének akár 80 százalékát is képes lenne elvégezni az alapellátás, ám nálunk most ez az arány majdhogynem fordított.

– Az alapellátásban a legoptimistábbak szerint is tíz éven belül nem marad orvos. Körülbelül egymillió magyarnak már most hosszú évek óta nincs is háziorvosa.

– Abban bízom, hogy ha elismerést, kompetenciát jövőképet és finanszírozást adunk, akkor a pálya ismét vonzó lesz a fiatal orvosoknak.

– Konkrétan?

– Akkor tudok az ágazatnak forrásokat szerezni, ha van egy jól működő betegségmegelőző rendszer, olyan, amelynek a szereplői tudják, mi a dolguk. Ehhez jó alap az új alapellátási törvény, amelyhez most készítjük a rendeleteket arról, hogy pontosan mit értsünk bele az alapellátásba. Jövőre újabb tízmilliárd forint többletet fordítunk erre a feladatra. Jó lenne, ha ezért a pénzért cserébe tudnánk kérni is valamit. Ha majd meg tudom mutatni – első körben a miniszter úrnak –, hogy milyen feladatokat tudnánk az alapellátáshoz telepíteni, amelyektől valamennyiünk egészségügyi ellátása jobb lenne, akkor azt remélem, kaphatunk még további forrásokat.

A teljes interjú a Nol.hu weboldalon olvasható