Az E. Alap a tervezetben 1710,9 milliárd forint támogatást kap, ami 9,4 százalékkal kevesebb a 2025-ös előirányzatnál.
Még békeidőben is hordozott némi kockázatot az, hogy a magyar kormány már nyár elejére összeállítja a következő évi költségvetést. A jelenlegi körülmények között pedig, mint az orosz-ukrán háború alakulása, a Trump által kirobbantott kereskedelmi háború, finoman szólva is lehetetlen komolyan vehető dokumentumot összeállítani, írja a 444.hu.
Komoly kockázatként azonosította a Tanács, hogy rendkívüli kormányzati tartalékként csupán 50 milliárdot képzett a kormány, ami jócskán elmarad a korábbi évek szintjétől. Ezzel összefüggésben hétfőn délelőtt a Nemzetgazdasági Minisztérium már jelezte, hogy megemeli a tartalék szintjét 192 milliárd forintra.
Jövőre is hatalmas terhet jelentenek majd a kamatkiadások, amelyekre 3314,7 milliárd forintot irányzott elő a kormány, ami egyébként 13,6 százalékkal alacsonyabb az idei tervnél. A csökkenés hátterében az inflációkövető lakossági állampapírok után fizetendő kamatok csökkenése áll.
Az Egészségbiztosítási Alap a 2026-os költségvetési tervezetben 1710,9 milliárd forint támogatást kap, ami 9,4 százalékkal kevesebb a 2025-ös előirányzatnál. Ezen belül a KT külön megjegyzést is fűz a teljes alap mintegy 10 százalékát kitevő nagy értékű gyógyszerfinanszírozáshoz, amelynek előirányzata véleményük szerint az utóbbi három év, illetve a 2025-ös időarányos teljesülést figyelembe véve valószínűleg nem elégséges.