Kevesebb, de még mindig sok az amputáció

Részletes javaslatot készített az Emberi Erőforrások Miniszté­riuma az érintett szakmákkal közösen az alsó végtagi amputációk számának csökkentésére — tudta meg a Magyar Nemzet. A javuló tendencia ellenére ugyanis Magyarországon évente még mindig öt-hatezer emberen végeznek amputációt — hazánkban a legtöbbet Európa-szerte. A terv, hogy másfél évtizeden belül legfeljebb feleennyi embernél legyen szükség erre a drasztikus beavatkozásra. 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legújabb adatai alapján a magyarok mintegy harmada szív- és érrendszeri megbetegedésekben hal meg. A keringési rendszer betegségei felelősek az elvesztett egészséges életévek 21 százalékáért. Az egészségügyi kormányzat ezért kiemelt célkitűzésének tekinti a keringési, azon belül a perifériás érbetegségek megelőzését. A diabétesz mellett ugyanis döntően az érszűkület az, amely miatt ma a legtöbb alsó végtagi amputá­ciót végzik. Bár összességében egyre kevesebb az ilyen beavatkozás – a combcsont magasságában végzett operá­ciók száma a 2013-as 3366-ról 2018-ra 2925-re csökkent –, évente még mindig öt-hatezer embernél végeznek amputációt, ami lakosságarányosan a legtöbb Európában.

Az Emberi Erőforrások Miniszté­riuma eltökélt abban, hogy 2030-ra felére kell csökkenteni ezeknek a drasztikus beavatkozásoknak a számát. Ehhez már egyeztetés alatt áll a Nemzeti keringési program és a Nemzeti keringési szakpolitikai program 2019–2022, amelynek részeként részletes javaslatokat dolgoztak ki az érintett orvosok – köztük kardiológusok, érsebészek, interven­ciós radio­lógusok – bevonásával. Ez többek között arról szól, hogy az érszűkület megelőzése érdekében harminc százalékkal kell csökkenteni a dohányzók arányát és a keringési betegségek okozta korai halálozást, tíz százalékkal pedig azok számát, akik semmilyen fizikai aktivitást nem végeznek.

Farkas Katalin, a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság vezetőségi tagja a lap megkeresésére úgy fogalmazott: az amputációk magas száma mögött sokféle probléma húzódik meg, amelyek mindegyikével foglalkozni kell, hogy javuljon a helyzet. Az emberek jó része egészségtelenül él, eleve nem vesz részt szűréseken, de még panaszok esetén sem fordul feltétlenül orvoshoz. Fontos, hogy a rizikócsoportoknál – például a 65 éven felülieknél, akik között minden ötödik embernek érszűkülete van, csak még nem okoz tüneteket – a családorvosok elvégezzék az érszűkület kiszűréséhez szükséges alapvizsgálatot, és tudják a megfelelő szakorvoshoz irányítani a betegeket.

Egy hirtelen kialakuló érelzáródásnál alapvető, hogy az érintett időben az érsebészeti ügyeletre kerüljön, hogy helyreállítsák a vérkeringést. Az egyik cél, hogy az országban nyolc-tíz olyan ércentrum jöjjön létre, ahol mind a három érbetegeket ellátó szakma – tehát az angiológia, az érsebészet és intervenciós radiológia, amely a katéteres tágításokat végzi – megtalálható legyen. Ez nem egyszerű, mert ezen orvosi területek ma már hiányszakmák. A centrumokra azonban óriási szükség van, az amputációk okait feltáró, ­2015-ös felmérés ugyanis azt mutatta: az esetek több mint 70 százalékában úgy végezték el ezt a súlyos műtétet, hogy egy éven belül nem történt kísérlet az érpálya helyreállítására.