Az oltásellenes pereskedés immár iparszerű tevékenység, a legtöbb beadványt egy előre elkészített formanyomtatvány alapján írják.
Eddig már száznál is több perrel igyekeztek fel – értesült a Népszava. A Covid19-járvány óta szaporodtak meg azok a perek, amelyekben jellemzően a szülők a gyermekeiket akarják felmentetni a kötelező védőoltások alól. Például polgári pereket is kezdeményeznek, azért, mert az orvos nem adott számukra olyan szakvéleményt, amellyel elkerülhették volna az oltást. A vakcina-szkeptikusok akciói ellenére a magyar oltási rendszer egyelőre stabilan ellenáll, írja a Népszava online.
Az oltásellenes pereskedés immár iparszerű tevékenység, a legtöbb beadványt egy előre elkészített formanyomtatvány alapján írják, és a panaszosokat Pál-Szántó Ágnes és Mihalik Angelika nagykanizsai ügyvédek képviselik. Ők a múlt év végén felszólították a belügyminisztert is, hogy az egészségügyért felelős tárcavezető tegyen lépéseket a kötelező védőoltási rendszer megszüntetésére. Még a múlt év decemberében érdeklődtünk a tárcánál arról, hogy mi az álláspontjuk a kötelező oltásokat illetően, érdemi választ nem kaptunk.
– Gyakori eljárás, hogy az oltás beadásának idejére az egyik szülő külföldre, például Ausztriába viszi-költözteti az oltandó gyermekét – számolt be az oltáskerülés elszántabb formáiról Nemes Dénes ügyvéd, a Márton & Társa Ügyvédi Iroda munkatársa a Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) által szervezett januári szakmai webináriumon. Ő az egyik olyan ügyvéd, aki az oltásellenesek által indított perekben látja el gyermekorvosok, illetve klinikai védőoltási szaktanácsadók képviseletét. A felperesek gyakran sérelmi díj megállapítását is várják a bíróságoktól, mondván, miután a gyógyító nem adta ki az oltáselkerülő szakvéleményt, megsértette a gyerek személyiségi jogait és ezért fizessen kártérítést.
A fórumon Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) osztályvezetője arról beszélt, hogy Magyarországon a kötelező oltási rendet számos jogforrás szabályozza, védi, köztük az Alaptörvény, az egészségügyről szóló törvény, valamint a járványmegelőzésről szóló népjóléti miniszteri rendeletek, sőt Alkotmánybírósági határozatok is születtek e tárgyban. Beszélt arról is, hogy a kötelező védőoltások beadásához nincs szükség szülői belegyezésre, csak a tájékoztatás joga illeti meg a szülőt. Ez azt jelenti, hogy a védőnő átad egy tájékoztatót a szülőnek, amelyben minden alapvető információ szerepel az oltással kapcsolatban. Ettől függetlenül az anya vagy az apa kérhet további kiegészítő információt. Aláírnia csak azt kell, hogy megkapta ezt a tájékoztatást. Előfordulhat, hogy valamilyen okból (láz, egyéb megbetegedés miatt ) kimarad vagy elmarad egy védőoltás, ám ezeket az eseteket a védőnő nyilvántartja, és amint a halasztásra okot adó körülmény megszűnik, pótoltatnia kell az elmaradt vakcinát. Ha pedig ez három hónapnál hosszabb időre nyúlik, azt jelentenie kell a népegészségügyi hatóságoknak.
További részletek a nepszava.hu-n.