• nátha
    • Fújd ki rendesen! Minden a nátháról

      Fújd ki rendesen! Minden a nátháról

    • Alvadásgátló mellett a nátha terápiája sem egyszerű

      Alvadásgátló mellett a nátha terápiája sem egyszerű

    • A felsőlégúti nyavalyák könnyen megkeseríthetik a karácsonyt

      A felsőlégúti nyavalyák könnyen megkeseríthetik a karácsonyt

  • melanóma
    • Ismeri a melanoma 15 rizikófaktorát?

      Ismeri a melanoma 15 rizikófaktorát?

    • A mesterséges intelligencia az anyajegyszűrésben

      A mesterséges intelligencia az anyajegyszűrésben

    • Segítenek a szűrőkampányok a melanoma felismerésében

      Segítenek a szűrőkampányok a melanoma felismerésében

  • egynapos sebészet
    • Duplájára nőtt az egynapos sebészeti ellátások aránya

      Duplájára nőtt az egynapos sebészeti ellátások aránya

    • Két és félszer több az egynapos műtét a győri Petz-kórházban

      Két és félszer több az egynapos műtét a győri Petz-kórházban

    • Egynapos ellátási egységet adtak át a pécsi szívcentrumban

      Egynapos ellátási egységet adtak át a pécsi szívcentrumban

Négy gyerek, négy könyv, 33 év kórházi szolgálat

Lapszemle 2020.08.03 Forrás: wmn.hu
Négy gyerek, négy könyv, 33 év kórházi szolgálat

Amerikai szakértők hatvanezer brit áldozatot prognosztizáltak augusztusig, negyvenhatezernél tartunk.

Nem csak szerkesztője, rajongója is vagyok Molnár Lamos Krisztinának ahogy oly sokan a WMN-olvasók közül is. Ápolónő szerzőnk, miként azt már tudjátok, öt éve Angliában dolgozik, ám a napokban itthon járt, és meglátogatott minket a Nyúl utcai szerkesztőségben, úgyhogy végre volt módunk személyesen is beszélgetni egy jót. Szeretnék mesélni nektek róla, mert nemcsak a novellái különlegesek (most jelent meg új kötete a Kaláris!), de az élete sem hétköznapi - olvasható a wnm.hu-n.

...

Mit adott neked az egészségügy?„Sokkal többet, mint vártam. Állandó visszajelzést, hogy jó, hogy vagyok, és hogy tudok valami jót tenni. Segítesz valakin, és azonnal visszakapod a szeretetet. Erőt ad, mindennap, ma is az élet nehézségeihez.”

Harminc év: MÁV Kórház, Tűzoltó Utcai Klinika, SOTE Endokrinológia, I. Számú Nőgyógyászati Klinika, Kardiológiai Intézet, Szabolcs utca, Onkológiai Intézet, Amerikai út… Aztán külföld.

Kriszta az édesanyja halála után döntötte el, hogy elmegy. „Őszintén szólva tizenhat éves korom óta bennem volt a vágy, hogy éljek kicsit más országban. De ezt elfojtottam. Tudtam, hogy anya nem viselné jól. Talán bele is betegedne. Egyke voltam, és ő nagyon szigorú volt, következetesen nevelt, de tudtam, hogy mindennél jobban szeret engem. Elmehetsz, de én kiugrom az ablakon, mondogatta… De amikor ő már nem volt, és apa rátalált egy osztálytalálkozón a kamaszkori szerelmére, aki szintén megözvegyült, és ők ketten összekapaszkodtak, lehetővé és szükségessé is vált, hogy nekivágjak a világnak.

Százhúszezer forintból nem jöttem ki sehogy sem itthon. A gyerekeim közül kettő még érettségi előtt állt, és ahhoz, hogy tudjak venni nekik egy cipőt, vagy befizessem a hatvanezres gázszámlát, személyi kölcsönt kellett felvennem. Tarthatatlan volt. Pedig nem voltak nagy igényeim. Egy évig Izraelben voltam, de nem fogadták el a diplomámat, úgyhogy hazajöttem, aztán kis szünet után jött Anglia.

2015-ben költöztem ki. Hideg van, undokok az angolok, nincs humoruk, gondoltam, csak addig maradok, amíg gyűjtök egy kis pénzt a jövőre. De kiderült, hogy mekkorát tévedtem: kedves, befogadó közösségbe kerültem. Oké, a »brexitesek« nem szeretik a bevándorlókat, de a mindennapi életben én ebből nagyon keveset érzékelek. Jól érzem magam kint. Most a járvány kapcsán is erős volt az összefogás, az együtt fogjuk ezt végigcsinálni érzete. Ez még a nyomorúságos helyzetet is élhetővé tette. Szórólapokat dobtak be a boltosok, és a mindenféle segítő szervezetek, alapítványok, ha szükséged van valamire, csak telefonálj vagy jelezd interneten, ők kihozzák, és ha elfogyott a pénzed, hiteleztek. Szerintem könnyű Angliában otthon érezni magad. Sok a mosoly. Nem érdekel, őszinte-e. A mosoly az mosoly, jólesik.

De hazajönnék, ha megváltozna a hangulat itthon. Az, ahogy bánunk egymással. Kicsit mindig bűntudatom lesz, amiért elmentem. Úgy tűnhet, a könnyebbik utat választottam. De nem volt más lehetőségem. Negyven felett már nem a kalandvágy hajtott. Hanem a szükség.”

De kint sem volt sima ügy az újrakezdés.

Azt mondja, nyomorúságos tizenhét hónap volt a beugró. „Vártam a nővérengedélyt, addig feleannyit kerestem, mint most. Egy otthonban segédápoló voltam, a pénzből mindössze egy szoba bérletére futotta. A bérelt házon többedmagammal, más bevándorlókkal osztoztam.

Egyedül mentem ki, de ma már kint van mind a három fiam, kettő még velem lakik, most már van saját, bérelt otthonunk. A fiaim házhoz járó idősgondozók. Úgy alakult, mind a négy gyerekem az egészségügyben dolgozik. A két nagyobbik fiam már Magyarországon is kollégám volt a Szeretetkórházban. Örülök, hogy át tudtam adni nekik a szolgálat szeretetét. De lehet, a nagynéném és édesanyám hatása. A lányom Norvégiában él, dentálhigiénikus, fogorvosi rendelőben dolgozik. Csak ritkán tudunk mindannyian együtt lenni sajnos.”

 Kérdezem, mi a helyzet a kórházban – vihar előtt, vihar után.

„Csendes most minden. Félve várjuk a második hullámot. Amerikai szakértők hatvanezer brit áldozatot prognosztizáltak augusztusig. Negyvenhatezernél tartunk. Holott a kormány azt ígérte, nem lesz több huszonötezernél. A második hullámban száztízezer halott várható, ezt állítják az amerikai szakértők. Nem szeretnék visszamenni az intenzívre dolgozni. A szakmai életemben ez egy rémálom volt. A reménytelenség miatt. Nem a lélegeztetőgép kezelése probléma nekem, hanem feldolgozni azt, hogy a hat általam is kezelt koronavírusos betegből ötöt elvesztettünk. Egy túlélőről tudok, ő április másodikától kórházban van, annyi idős, mint én, ötvenhárom éves. Most járni tanul épp újra, de furcsa neurológiai tünetei vannak még mindig, a tüdeje súlyosan károsodott, sose lesz olyan, mint volt.

Nagyon dühít, amikor idehaza valaki megjegyzi, hogy fel lett fújva ez vírus. Magyarország szerencsés, hogy sikerült megfékezni a járványt, de ez nem jelenti azt, hogy nem is volt vagy nincs is veszély.”

...

Túl későn vándoroltam ki ahhoz, hogy jó nyugdíjam legyen, innen meg korán mentem el. Valószínű az életem vége is küzdelmes lesz. De már megszoktam, hogy ilyen, és most már megpróbálom bölcsen intézni a dolgaimat. Amilyen bölcsen csak lehet.”

További részletek a cikkben.

Legolvasottabb cikkeink