A fogyatékkal élők családi házakba költöztetése ellen tiltakoztak a leendő szomszédok.
Közmeghallgatást tartott Bélapátfalva képviselő-testülete. A helybéliek a Bélapátfalvi Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete „Bentlakásos intézmények kiváltása" pályázatához kapcsolódó helyi lakásvásárlásokról tájékozódhattak, s vitázhattak a fenntartóval. A fogyatékkal élők családi házakba költöztetése ellen ugyanis tiltakoztak azok, akiknek a szomszédjában helyeznék el a gondozottakat – olvasható a Heves Megyei Hírlap –online oldalán.
Több vád is érte a testületet, névtelen leveleket is kaptunk, hogy mi már állást foglaltunk az ügyben. Ez természetesen nem igaz. Mi először is tájékozódni szerettünk volna, hiszen a projekt legnagyobb hiányossága az volt, hogy a fenntartó nem tette nyilvánossá szándékait – mondta Ferencz Péter polgármester, aki hozzátette azt is, a testület semmilyen határozatot, döntést nem hozhat, nem tilthatja meg az ingatlanok eladását, vételét a településen. Ez csak a két félre tartozik. Akik szomszédságba kerülnének az otthon lakóival, azok tiltakoztak.
A közmeghallgatáson számos érv elhangzott pro és kontra. Abban egyeztünk meg, hogy az önkormányzat egy teljes körű felmérést végez a program támogatottságáról, minden család véleményét kikérik a megfelelő formában. A véleményeket összegyűjtjük, s a képviselő testület a többség akaratának megfelelően foglal majd állást. Az eredményt közöljük majd a pályázóval. Amennyiben az itt élők támogatják a projektet, akkor mi is, ha nem, akkor megkérjük a fenntartót és a pályázót, hogy álljon el szándékától. A döntés azonban továbbra is az ő kezükben lesz – fűzte hozzá a polgármester.
Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, a térség országgyűlési képviselője a fórumon úgy fogalmazott: az ügy nagy tanulsága, hogy az információhiány komoly indulatokat képes szítani. Hangsúlyozta, hogy nincs szó beadott pályázatról. Bélapátfalva befogadta ezt az intézményt, de nem a város működteti, így az önkormányzat annyit tehet, hogy tolmácsolja a helyiek véleményét a Heves Megyei Intézményfenntartó Központ felé. Horváth László hangsúlyozta: országgyűlési képviselőként a bélapátfalviak akaratához, döntéséhez fogja tartani magát.
Az érintett intézmény vezetője arra esküdött fel, hogy minél jobb életkörülményeket biztosítson az otthon gondozottjainak. Egyértelmű, hogy „le kellett csapnia" a kínálkozó pályázati lehetőségre. Miután a kormány hosszú távú programot dolgozott ki a nagy bentlakásos szociális intézmények kiváltásáról, bizonyos, hogy a kérdés idővel ismét előkerül – fűzte hozzá a politikus.