Régész szemmel dr. Csont nyomában

Amikor dr. Csont, a népszerű tévé­sorozat főszereplője a parányi kengyelcsont repedéséből megállapítja, hogy miként végzett a gyilkos az áldozatával, megesik, hogy kétkedőn szalad fel a néző szemöldöke. Pedig nagyon is valószínű, hogy a film alapvető állításai tudományosan megalapozottak. Nemcsak azért, mert a főszereplő karakterét egy valódi bűnügyi antropológus találta ki, hanem amiatt is, mert ellenkező esetben a konkurens csatornák ízekre szednék a sorozatot…

A csontok sérüléseiből, degeneratív elváltozásaiból levonható következtetésekről azonban nem csak a tévében hallhatunk, erről beszélt a minap Klinger László, a Göcseji Múzeum egy hónapja munkába állt új szakembere is egy régészetet népszerűsítő program keretében - számolt be róla a zaol.hu.

– A szakembereket és a laikusokat egyaránt izgatja, hogy milyenek voltak, hogyan éltek eleink több száz vagy ezer évvel ezelőtt. Ha a csontokat nem is szólaltathatjuk meg, a régészeti ásatásokon előkerült hiteles leletek az antropológusok segítségével mégis vallomásra bírhatók – mondja bevezetőül a nagykanizsai származású régész.

A fizikai antropológia főként a csontok, a testi jellemzők meghatározásával foglalkozik. A mérésekből nyert adatok statisztikai elemzéséből a szakemberek következtethetnek az egyes embercsoportok vándorlásaira, a közösségek alakulására. S ez már tovább is vezet a kulturális antropológiához, amely értelemszerűen az embercsoport kultúráját (közösség, nyelv, rítusok) vizsgálja.

A csontok legnyilvánvalóbb elváltozásait a különféle harci vagy baleseti traumák okozzák, mint a törés, ficam, rándulás, csonkolás, éles szerszám okozta csontsebek. Szemléletes példa erre az idén márciusban Zalaapáti határában feltárt avar kori lovas sír, a benne fekvő férfi jobb combcsontja ugyanis súlyos törés nyomait őrzi. A sérülés nem volt végzetes, hiszen a csont, ha rendkívül görbén is, de összeforrt. A térd szintén deformálódott, emberünk bizonyára súlyos fájdalmakat élt át, s bicegett.

A fentieken túl szankció, büntetés is okozhatott traumás elváltozásokat. A leletek tanúsága szerint ezek nagyobb része a fejet érintette: skalpolás, lefejezés, s bizonyos esetekben a koponyalékelés és talán a mesterséges koponyatorzítás is ide sorolható – halljuk a régésztől.

Egy lefejezés kimenetele nem lehetett kétséges az alany túlélése szempontjából, ám bizonyos fertőző betegségek is hasonló „hatékonysággal” pusztították az emberiséget. Ha a szakemberek érdes felszínű, fakéreg­szerű, sipolynyílásokkal tarkított csontleletre bukkannak, különféle vírusok, baktériumok, gombák pusztításával szembesülnek. Ezek ugyanis csonthártya-, csontvelő- és csontgyulladást okoznak, amelyek a fenti jelenségeket idézik elő. További érdekességek a teljes cikkben