A gazdasági megszorítások miatt 90 beteg helyett csak negyvenet tudnak ellátni.
Habár a "Horgony" jól beágyazódott, most mégis megcsúszott, ugyanis a "Horgony" Pszichiátriai Betegekért Kiemelten Közhasznú Alapítvány most segítségért kiált. 2006-ban ugyanis az az igény hozta létre az alapítványt, hogy olyan módon segítsen a pszichiátriai betegeken, amely – a gyógyítás palettáján - eddig nem szerepelt - számol be a Napló Online.
A pszichiátriai betegségben szenvedőket a betegség jelentkezése vagy súlyosbodása esetén kórházba szállítják, ahol a kezelés általában 3-4 hónapot vesz igénybe. Ha olyan állapotban térnek is vissza, hogy a korábbi munkájukat el tudnák látni, erre a kiesett idő miatt általában már nincs lehetőségük. Ám, ha még lenne is, akkor sem szívesen alkalmazzák őket a "stigmatizáció" - a pszichiátriai betegségeket övező rendkívül rossz társadalmi megítélés - miatt.
A betegség - különösen a skizofrének esetében - az érintett családokat is megviseli. Az állandóan jelen lévő, de a hivatalos orvoslás lehetőségein kívül „megrekedt" problémákon is próbált segíteni az a néhány ember, akik létrehozták a "Horgony" alapítványt. Az ötletadó és szakmai vezető dr. Balczár Lajos, a Csolnoky Ferenc Megyei Kórház Pszichiátriai és Addiktológiai Gondozójának vezetője lett. Tevékenységükhöz az biztosított jogi alapot, hogy 2008. december 31. után az önkormányzatok kötelezően ellátandó feladatai közül a pszichiátriai utógondozás kikerült, így pályázati úton részt vállalhattak belőle civil szervezetek, alapítványok is. Dr. Lajtai Hajnalka, az alapítvány kuratóriumának tagja, aki jogászként vesz részt az alapítvány munkájában – elmondta nagyon szép eredményeket ért el az alapítvány.
Kiemelte: a "Horgony" közösségi és otthonközeli pszichiátria ellátást próbál megvalósítani, nem kórházban, hanem otthon oldják meg a betegek rehabilitációját. Képzett szakemberekkel és tanfolyamot végzett alkalmazottakkal egészségügyi és szociális ellátást egyaránt nyújtanak és megszüntetik a betegek társadalmi izoláltságát. A gondozásba egyébként bevonják a családtagokat is. Tevékenységüket a Veszprém, Várpalota, Balatonalmádi kistérségben látják el, 2011-ben már 90 beteget gondoztak, akiket megpróbáltak visszavezetni abba világba, amelyből kizuhantak. Eredményeik mérhetőek, javult a gondozottak állapota, csökkent a kórházban töltött napok száma, kezeltjeik több mint egyharmada munkába tudott állni.
A gazdasági megszorítások miatt azonban idén 17 millióról nyolcmillióra csökken a megszerezhető állami támogatás nagysága. Ez pedig azt jelenti, hogy az eddigi 90 beteg helyett csak 40-et tudnak ellátni – mondja kissé csüggedten Lajtai Hajnalka. Ezért segítséget várnak, elsősorban a kistérségekben működő önkormányzatoktól. De bárhonnan, ahol úgy érzik, az emberek megmentése - betegeké és egészségeseké egyaránt - méltó cél a jótékonykodáshoz.