Titkolni vagy tájékoztatni? – Orvosetikai dilemmák a hatalom árnyékában

A közjogi méltóságok egészségi állapota nemcsak politikai kérdés – súlyos etikai megfontolásokat is felvet. Meddig terjed a közérdek, és hol kezdődik a magánszféra védelme? Milyen szerepe van az orvosnak, ha a páciens nemcsak magánszemély, hanem politikai döntéshozó is? Dr. Hegedűs Zsoltot, a MOK Etikai Kollégiumának korábbi elnökét kérdezte az elitmed.hu.

Melyek az orvosetika alapelvei, amelyek ilyen esetekben is érvényesek?

Az orvosetika egyik sarokköve a beteg autonómiájának tiszteletben tartása, amely magában foglalja a személyes egészségügyi adatok feletti rendelkezés jogát. Ugyanígy alapelv a titoktartás, amely megtiltja az orvos számára, hogy betegéről – akár közszereplőről is – az érintett beleegyezése nélkül adatokat osszon meg. Ezen elvek alól elvben csak abban a kivételes esetben lehet eltérni, ha az érintett közszereplőként közvetlenül befolyásolja mások életét, biztonságát, vagy ha egészségi állapota érdemben és tartósan kihat a közfeladatának ellátására.

Azonban az orvos feladata ilyenkor sem a nyilvánosság kiszolgálása, hanem az objektív szakmai tájékoztatás, a beteg méltóságának tiszteletben tartása mellett.

Milyen dilemmákkal szembesül a személyi orvos ezekben a helyzetekben?

A kezelőorvos elsődleges kötelessége nem a nyilvánosság, hanem az érintett döntéshozói kör – például a kormányzati kabinet, köztársasági elnöki hivatal vagy a miniszterelnökség – szakmai tájékoztatása. Ez lehetőséget ad arra, hogy a megfelelő állami szervek mérlegeljék, milyen intézkedések szükségesek az adott közfeladat ellátásának biztosítására. Kivételes esetben azonban – ha az orvos szakmai meggyőződése szerint az érintett egészségi állapota olyan mértékben rontja a közszereplő alkalmasságát, hogy az közvetlenül veszélyezteti a közintézmények működését, a lakosság biztonságát vagy a demokratikus működés alapelveit – az orvosnak lehetősége nyílhat a nyilvánossághoz fordulni. Ezt azonban kizárólag azután teheti meg, ha minden intézményes csatornát kimerített, ha dokumentálható módon szakmai aggályai figyelmen kívül maradtak, és ha a nyilvánosság tájékoztatása arányos válaszlépés az elháríthatatlan veszélyhelyzetre. Ez az etikai kivétel csak a legszélsőségesebb esetekben alkalmazható, és ilyenkor is a beteg méltóságát legkevésbé sértő módon kell eljárni.

Ez gyakran etikai összeférhetetlenséghez vezethet. Milyen lojalitás várható el az orvostól?

Sok esetben az államfők vagy kormányfők személyi orvosa kerül nehéz helyzetbe. Ő az, aki egyaránt köteles a beteg érdekeit védeni, ugyanakkor szakmai szempontból hiteles információt szolgáltatni a köz számára, amennyiben erre nyomás vagy elvárás nehezedik. Ez gyakran etikai összeférhetetlenséghez vezet. A személyi orvos lojalitása nem politikai természetű kellene, hogy legyen, hanem kizárólag a beteg egészségére és az orvosi etikára szabad irányulnia. A politikai kommunikáció nem lehet az orvos eszköze.

Volt-e példa hazánkban a transzparencia hiányára?

Egy korábbi rendszerváltás utáni miniszterelnök esetében például csak hivatali idejének utolsó hónapjaiban vált nyilvánvalóvá súlyos, daganatos betegsége, jóllehet a kezelése már korábban elkezdődött. A késleltetett nyilvánosságra hozatal dilemmája rámutat arra, hogy még a legsúlyosabb betegségek sem feltétlenül kerülnek időben a társadalom tudomására – sem orvosetikai, sem politikai okokból. Ez a példa is alátámaszthatja, hogy szükség van olyan eljárási szabályokra, amelyek érzékenyen kezelik az ilyen helyzeteket, a vezető méltóságát megőrizve, de a közérdeket sem figyelmen kívül hagyva. 

Továbbiak a teljes interjúban