Titkosították a kórházi halálozási adatokat?

Magyarországon azért is olyan magasak a halálozási adatok, mert nagyon kevés a nővér, ami – különösen az intenzív terápiás osztályokon – akár háromszorosára is növelheti a veszteséget. A múlt héten egymás után dőlt meg a koronavírussal kapcsolatos napi halálozási rekord, az egészségügyi kormányzat pedig megtiltotta egy orvosi webes szeminárium résztvevői számára, hogy a kórházak intenzív osztályainak halálozási mutatóiról és a nővérek számáról egymást képzési céllal tájékoztassák. Miért titkolóznak? Lehet valóságalapja egy orvosi blognak név nélkül interjút adó professzor ijesztő számainak? A briteknél a második hullámban lakosságarányosan miért kevesebb a haláleset, mint nálunk? Mivel magyarországi orvosok névvel, arccal nem nyilatkozhatnak, Leiner Tamás főorvossal (North West Anglia NHS Foundation Trust) és Szakmány Tamás professzorral (Cardiff University), a webinárium előadóival beszélgetett a Válaszonline az életmentő adatokról, az orvosoknál is fontosabb nővérekről és arról, mit tanulhatunk a brit egészségügy talpra állásából, miután az első hullám eleje úgy söpört végig rajta, mint egy cunami.

...

– Kérték a segítségét magyarországi kollégái? 

Leiner: Nem, mert itthon nem intenzívterápiás szakorvosokból, hanem nővérekből van hiány. 

Szakmány Tamás: Engem néhány kolléga kérdezett az orvosi szakmai kérdésekről, de senki sem akart arról beszélni, mit csinálnak a nővérek.

– Miért baj ez?

Szakmány: Mert jelenleg az ápolók létszáma határozza meg, milyen színvonalú ellátást tudunk nyújtani. Most látszik igazán, mennyire fontos a nővérek munkája.

Leiner: Számunkra is ez a leglényegesebb tapasztalat.

...

Szakmány: Az orvosok keveset tudnak hozzátenni a koronavírusos betegek gyógyulásához. A vírussal szemben elsősorban időt nyerünk a szervezet számára. Ha a szervezet jó állapotban van, akkor a gondos ápolás segítheti át a betegeket a nehéz időszakon.

Leiner: Jelenleg zajlik az intenzív terápiás szakmai szövetség európai kongresszusa, és rengeteg előadás szól arról, hogy egyik ország egészségügye sem tudott jól megbirkózni a járvánnyal. Nincsenek sikertörténetek, mindenki megszenvedi.

A munkánkat leginkább a tűzoltókéhoz hasonlítanám. Fontos, hogy mindig készenlétben álljanak, de néha napokig nincs tűzeset, máskor viszont akkora a terhelés, ami már a mentális és a fizikai korlátokat is súrolja.

A nyomás a munkánk része, szeretjük az adrenalint, de ez folyamatos, a kollégáim úgy érezhetik, hogy már hónapok óta tart, egyre nő és soha nem ér véget. Ezzel nagyon nehéz megküzdeni. Még akkor is, ha minden rendelkezésre áll, mert ez egy drága üzem. Ha egy intenzív osztályon semmi rendkívüli nem történik, az Egyesült Királyságban akkor is egy, másfél millió forintot költenek naponta minden egyes betegre. Innen indul a számláló.

Szakmány: Fontos, hogy nem az ágyszám a meghatározó, hanem a szakszemélyzet. Walesben a járvány előtt rendelkezésre állt megfelelő számú ápoló, ami azt jelenti, hogy minden egyes betegre egy szakképzett intenzív terápiás nővér jut.

...

– Miért ilyen sebezhetőek a világ legjobb rendszerei? 

Leiner: Tévedés azt gondolni, hogy a vírus miatt omlott össze az egészségügy. A vírus csak felnagyította a már meglevő gondokat. Magyarországon sem most kezdődött a nővérek pályaelhagyása vagy az egészségügyi ellátás minőségéről szóló adatok hiánya. Anglia ezt a rendszert 25 éve építi.

Szakmány: Mindennap megnézem a magyarországi koronavírus-adatokat, de az átláthatóság hiánya miatt még az sem derül ki, a halálozások hány százaléka történt kórházon kívül vagy az intenzív osztályokon. Az Egyesült Királyságban tudjuk, hogy az első hullámban a halálozások hét százaléka történt intenzív osztályokon.

 – Az mégis hogyan lehet? Hiszen minden az intenzívekről szólt. 

Szakmány: Igen, ez egy érzelmileg túlfűtött terület, amit a média jól meg tudott ragadni. Mi ismerjük a számokat, de vajon az otthoni kollégák tudják, hogy szeptemberben, októberben, novemberben hogyan alakult ez az adat? Nem, pedig ebből tudnának tanulni.