A módosítás nyomán a kiskorú várandósok esetében a gyermek megszülése kevesebb akadályba ütközik a jövőben, mint a terhesség megszakítása.
A gyermekvédelmi törvény hétfői módosításával egyszerre támadta meg a parlamenti többség a jogbiztonságot és a szülők felügyeleti jogát – ez olvasható ki a TASZ állásfoglalásából, melyet szerdán juttattak el a nyilvánossághoz - számol be a Népszabadság Online.
A módosítás nyomán a kiskorú várandósok esetében a gyermek megszülése kevesebb akadályba ütközik a jövőben, mint a terhesség megszakítása. A változással egyebek mellett bevezették a "terhességét eltitkoló válsághelyzetben lévő várandós anya" fogalmát, egyben speciális szabályokat határoztak meg. Eszerint ha a gyereklányok a titokban szülés, majd a gyermek örökbeadása mellett döntenek, nincs szükség szülői beleegyezésre, az abortuszhoz viszont igen.
A TASZ szerint a gyakorlatban ez tulajdonképpen a törvényes képviselő „kiiktatását" szolgálhatja, és nem a várandósság eltitkolásához nyújt segítséget, hiszen nehéz elképzelni, hogy szülőjével egy háztartásban élő kiskorú a várandósságát végig leplezni tudja, majd „titokban" világra hoz egy gyermeket, akit örökbe ad.
Kifogásolták azt is, hogy az Országgyűlés elfogadta a gyermekvédelmi törvénynek azt a módosítását is, mely a várandós nő válsághelyzetét másképp határozza meg, mint ahogyan arról a magzatvédelmi törvény rendelkezik. A TASZ álláspontja szerint ez a szempontrendszer nem elfogadható, mivel nincs olyan objektív mérce, mellyel „mérni" lehetne, hogy a várandós nő helyzete veszélyezteti-e később születendő gyermekét. E helyzet mérlegelése kizárólag a várandós nő magánügye, ő tudja eldönteni saját belátása szerint, hogy a válsághelyzet fennáll-e.