Útban a börtönegészségügy felé

Ugyanis a szakminisztérium 2012-től teljhatalmat kap az ország valamennyi kórháza felett. Azonban Mihályi Péter közgazdász szerint ez a szélsőséges módon, államosítással létrehozni kívánt modell valójában a börtönegészségügy modellje. A börtönben valóban reális feltételezés az, hogy a betegek ellátása objektív, orvosilag is igazolható szükségletek alapján történjen. A börtönkórház mindig a legsürgősebb, legindokoltabb beavatkozásokat fogja elvégezni - a szimulánsok, az extra igénnyel rendelkezők nem kapnak elsőbbséget.

A rendszer megfordítva is működik: azok a börtönlakók, akik alacsony műveltségük, ismereteik és igényeik alapján maguktól nem mennének el orvoshoz, mégis meg fogják kapni a szükséges ellátást (pl. szűréseket), mert parancsszóval berendelik őket a rendelőbe.

Könnyű sorolni azokat a szempontokat, körülményeket, amelyek végre-hajthatatlanná teszik a Semmelweis Tervben megfogalmazott struktúraátalakítási koncepciót. Mihályi Péter cikkében két szempontot vizsgál, az egyik a betegeké. „A börtönlakónak nincs beleszólása abba, hogy milyen kontrollt végeznek el rajta, a szabad betegnek igen nagy döntési szabadsága van abban, hogy mikor fordul orvoshoz és mikor nem, és hogy hol. A betegek tucatnyi szempont alapján döntik el, hogy milyen panasszal, milyen kórházhoz fordulnak. Akárhogyan is rajzolja a szaktárca a megyei, regionális vagy - a terv szóhasználata szerint - nagytérségi kapacitástérképeket, a betegek ezeket a határokat át fogják lépni, ha éppen egy másik térség kórháza, szakrendelője számukra könnyebben érhető el; ha ők vagy családtagjuk korábban másutt már bizalmas viszonyba került egy orvossal".

Szerinte több ok miatt is lehet, sőt kell is korlátozni a betegek választási lehetőségét, de nem végletes adminisztratív eszközökkel. Ha csak papíron is, de ma is él a 2006-ban bevezetett 30 százalékos szabály, vagyis az, hogy aki nem abban a kórházban akar gyógyulni, ahová beutalták, ki kell fizetnie a költségek 30 százalékát.

A szabad orvos- és intézményválasztás teljes korlátozása a tudományos alapon történő „betegútszervezés" ürügyén csak rossz következményekhez vezethet.