Különösen a speciálisan képzett aneszteziológusasszisztensek, műtősnők, intenzív terápiás szakápolók hiányoznak a rendszerből.
Az ápolóhiány a leginkább felelős a kórházi teljesítmény romlásáért – mondja Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója. Interjú hivatásról, az egészségügyi reformról és hitről a Mandiner hetilapban.
Lassan harminc éve vezeti a Bethesda Gyermekkórházat, elnökli a Magyar Kórházszövetséget, ott van a gyermekgyógyász-társaságban, szerepet vállal az egyházi kórházak sorsának alakításában, és ha ez még nem volna elég, tanít a Károli Gáspár Református Egyetemen. A gyógyítás nem hiányzik?
Dehogynem. Még úgy is, hogy a mostani feladataim teljesen lekötnek, és értelmet adnak a mindennapjaimnak. Eleinte „nagyon” orvos voltam, a Debreceni Orvostudományi Egyetem Gyermekklinikáján és itt, a Bethesdában is vezettem aneszteziológiai és intenzív osztályt. Nem titkolom, a váltás elvonási tünetekkel járt, a mai napig hiányzik az orvoslás szenvedélye és szépsége, de pragmatikus vagyok, s egyrészt fontosnak tartom, amit most végzek, másrészt szeretem is. Az egyik legfontosabb feladat a társadalom egészségkultúrájának javítása”.
Ha már kihívások: mik a legnagyobbak jelenleg az egészségügyben és a kórházakban?
Rengeteg dolgot helyre kell tenni. Az egészségügy nem élvez akkora prioritást, mint amekkorát kellene: kevés a ráfordított pénz a terület jelentőségéhez és ahhoz képest is, hogy mennyire beteg a magyar társadalom. Mindezen túl is számtalan tennivaló lenne, az egyik legfontosabb a társadalom egészségkultúrájának javítása. E tekintetben az utóbbi években történt előrelépés, többet mozgunk, jobban odafigyelünk a táplálkozásunkra, de azért még rengeteg a feladat. Komplex társadalmi kérdésről van szó, és nem is csak az egészségügy feladata, a legtöbbet talán a közösségi médián keresztül tudunk tenni ebben.
A bérfejlesztés egyelőre várat magára. Hogyan fogadták a szakdolgozók, hogy január helyett júliusban kezdik rendezni valamelyest – első lépcsőben – a bérüket?
Mindenkit rosszul érintett. 2010-től volt egy elég módszeres ápolói béremelés, ami valamelyest kiemelte korábbi nehéz állapotukból az ápolókat. A kompenzáció azonban az utóbbi években sajnos megrekedt, miközben volt intenzív orvosi béremelés, amelynek a harmadik ütemét most kapták meg az orvosok. Rossz ennek a két hullámnak az egymáshoz viszonyított dinamikája. Az ápolók most keveset keresnek, holott épp az ápolóhiány a leginkább felelős a kórházi teljesítmény romlásáért. Különösen a speciálisan képzett aneszteziológusasszisztensek, műtősnők, intenzív terápiás szakápolók hiányoznak a rendszerből – vagyis azok, akiktől a legsúlyosabb betegek sorsa függ. Optimális esetben az ápolók az orvosbérek több mint 30, akár 40 százalékát is kereshetnék; a januári orvosbéremeléssel ez az arány jelen pillanatban 25 százalék alatt van, ami tarthatatlan, mindenkit rosszul érint, és belső feszültségeket teremt.
A Bethesdában hogyan kezelik a helyzetet?
Mi sajátos kultúrában dolgozunk, nálunk az orvosok és a vezetők meghatározó része anonim módon lemond a bére egy részéről, amelyet aztán megfelelő keretek között az ápolóknak adunk. Gyönyörű történet a miénk, de nem ez a megfelelő út, és nem is elvárható rendszerszinten.
Továbbiak a teljes cikkben