Vendéglátózott, majd kórházi takarító lett, ma szakápoló

Az Észak-budai Szent János Centrumkórház 2021. szeptemberében indította el saját ápoló képzését a Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium és Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskolával együttműködésben, olvasható az OKFŐ oldalán. 

Papp Andrea húsz évig vendéglátózott, aztán jött a Covid, és egyik napról a másikra munka nélkül maradt. Próbált elhelyezkedni, sikertelenül, mígnem a Jánosban lett takarító. Majd segédápoló és most már szakképzett nővér. Három éve dolgozik a Neurológiai Osztályon, ahol látott már csodákat. A grillpultot pedig végleg maga mögött hagyta, mert a betegek tudnak hálásak lenni, de a vendégek nem.

A hároméves képzés végeztével a kórház tíz dolgozója szerezte meg az általános ápoló végzettséget. Közülük négyen, Papp Andrea, Sándor Noémi, Farkas Anita és Orsós Csaba arra is vállalkoztak, hogy saját életútjukkal igyekeznek megmutatni, miért nem késő soha elkezdeni a tanulást, mi motiválta őket, hogy ezt a hivatást válasszák, és hogyan kerültek az egészségügyi pályára.

A Papp Andreával készült interjúból kiderül, hogyan találta meg a helyét az egészségügyben az egykori vendéglátós.  

Meg lehet szokni azt is, hogy folyamatosan betegek között van? Az is a rutin része lesz?

Azért amikor meghal valaki az mindig nehéz. Az elsőt végig bőgtem, a másodikat is. A legtöbben itt vannak hónapokig, aztán megszeretjük őket. Most már nem sírok.

Pedig most is elérzékenyült.

Eszembe jutott az első. Nehéz. De jó is, mert csodálatos dolgok is vannak. Pont ma volt bent egy betegünk, akiről azt hittük, már nem fog felépülni. Egy fiatal nő, egyik napról a másikra bekerült az őrzőbe, nem akart enni, teljesen lesoványodott, rettenetesen zavarodott volt, szondája, katétere, monitorozva volt. Az itteni orvosok úgy helyrehozták mégis, hogy most teljesen jól van, meggyógyult. Volt egy 40-es férfi betegünk, aki stroke-ot kapott, és teljesen lebénult a fél oldala. Ő annyira akart gyógyulni, hogy félig bénán is azt mondta, ő akkor is felül. És végig csinálta, bár sokszor lelkileg a határait feszegette. Például amikor nem tudott mosakodni sírt, hogy ez milyen szégyen. Két hónapot volt nálunk és a saját lábán ment el. Az utolsó hetekben már a lépcsőn, a gyógytornásszal szaladgált. Ő is nagyon megmaradt, mert ez szinte csoda. És le a kalappal az itt dolgozó orvosok és nővérek előtt.

Ezek szerint megtalálta a helyét, érdemes volt végigcsinálni?

Nagyon szeretek az osztályon dolgozni. Az oktatás is jó színvonalú. Megéri végigcsinálni. Pedig a végén már nagyon fáradtak voltunk, féltünk nem akartuk. Azt mondtam, csak legyen vége, az se érdekel, ha megbukok. Nagyon fáradtak voltunk. De most már nagyon jó érzés, hogy megvan. Tényleg megéri.

Képünk illusztráció