„Ha nem operálnak meg 20 percen belül, meghalok”

Philippe Seydoux évekig profi jégkorongozó volt, de most, 38 évesen művészként él. A berni férfi a 20 Minuten című lapnak adott interjúban magyarázza el, mi is történt.

Philippe Seydoux profi jégkorongozó volt, játszott a Kloten, a Fribourg, a Biel és más kluboknál. A berni játékos azonban gyakran megsérült, és újra és újra vissza kellett küzdenie magát. Most 38 éves, befejezte pályafutását, több sorscsapást is le kellett küzdenie – és most rózsás felhőket fest.

Tizennyolc évig volt profi jégkorongozó, most rózsaszín felhőket fest. Miért?

Ez egy egyensúly. Egy versengő, férfias világban találtam magam. Nem volt hely az érzelmeknek. Aztán nagyon beteg lettem, többször gondoltam arra, hogy talán nem élem túl. Mindent megpróbáltam, hogy a fejemet a víz fölött tartsam, hogy túléljem. A gyógyuláshoz vezető út a kreativitással kezdődött, de a terápiák is fontos szerepet játszottak benne. Majdnem két és fél évig voltam harcképtelen attól a naptól kezdve, hogy abbahagytam a hokizást. A művészet és a kultúra segített a felépülésben, és erőt adott.

Még a hokis pályafutása alatt is?

Igen, kemény meccsek után másnap elmentem a Kunsthausba, beültem a Monet-terembe, klasszikus zenét hallgattam vagy operába mentem. Egyszerűen csak azért, hogy kitisztuljon a fejem, és elcsituljon a hullámzás. Ez az egyensúly már akkoriban is rendkívül fontos volt számomra.

Mindig győzni kell?

Igen. Nagyon élveztem a győzelmet, imádtam. De egyre kevesebb lett a győzelem, a sérülések miatt lefokoztak, és már nem játszottam azokban a csapatokban, amelyek sokat nyertek. És még ma sem tudok úgy játszani, hogy ne akarnék nyerni. De megtanultam ezt más perspektívába helyezni. Megtanultam, hogy a társasági elégedettség sokkal többet ad nekem, mint az egyéni győzelmek.

Mesélte, hogy többször kísértette meg a halál. Hogyan?

Volt egy csúnya biciklis balesetem, amikor megcsúsztam egy villamossínen, és fejjel előre nekicsapódtam egy hídpillérnek. Volt egy testen kívüli élményem, és láttam magam felülről. Rendkívül szerencsés voltam, hogy ezt túléltem. Két évvel később volt egy nagy bélműtétem. 29 éves voltam, és egy kórházi ágyban feküdtem. Az orvos bejött, és azt mondta, hogy ha nem operálunk meg 20 percen belül, akkor meghalok. Még most is kísért, amikor arra a pillanatra gondolok, annyira szürreális.

És ott volt a Lyme-kór is, igaz?

A hokikarrierem végén már nem kaptam válaszokat a hagyományos orvosoktól. Egy év alatt 25 kilót fogytam, nem tudtam enni, állandó kríziseim voltak, és az orvosok nem találtak megoldást. Láttam, hogy a testem elsorvad, és senki sem segített. Aztán azt gondoltam magamban, hogy talán még három hónapod van hátra. Lehetséges, hogy ez is egy kullancscsípés miatt volt, akkoriban lehettem körülbelül 18. A Lyme-kór sok mindent kiváltott, a bélrendszerem nem működött, a bal oldalam elzsibbadt, ízületi gyulladásom lett. Most már alig van tünetem. Nem tudom, hogy valaha is jobban leszek-e még. De most már újra jó életet élhetek, olyat, amiről nem is álmodtam.

Annyi minden összejött Önnek. A festészet adja meg azt az erőt, amire most szüksége van?

Azért kezdtem el festeni, mert kezelni akartam magam. Belefáradtam az állandó klinikai látogatásokba és a tablettákba. Egy bizonyos ponton azt gondoltam magamban, hogy nem vagyok áldozat. Hálás voltam, és festettem a rózsaszín felhőket. Képes voltam szenvedés nélkül lebegni ezen a felhőn. Meg kellett tanulnom, hogy a barátságok és a szép pillanatok révén erősnek érezhetem magam anélkül, hogy traumát kellene leküzdenem. A sportban megtagadták tőlem a sikereket, de én folyton visszajöttem, ami sokat jelentett nekem, ezért hajtottam magam. Új utakat kerestem, hogy megtaláljam a boldogságot. Próbáltam beleszeretni új pillanatokba és helyzetekbe.

És miért pont a rózsaszín?

A színelmélet nagyon érdekes, a rózsaszín valószínűleg tudat alatt a méhnyakhoz kapcsolódik. Ez egy olyan szín, amely biztonságérzetet ad. Ezt kerestem, amikor rosszul éreztem magam, ez volt a tudatalattimban. Megpróbáltam aktivizálni magam azzal, hogy ezt a színt fontos helyekre helyeztem. Amint felálltam, egy rózsaszín felhőt láttam. Tudatosan felvettem egy ilyen színű pólót, hogy aludni tudjak. Ez beindította a tudatalattimat.

Csak önmagát kezelte, vagy külső segítséget is kért?

Nagyon korán mentem el az edzésekre, valamint sokat voltam kapcsolatban egy hagyományos kínai orvoslással foglalkozó szakemberrel. Ez segített a pályafutásom során abban, hogy a testemet, a lényemet egészként lássam.

Forrás: 20 Minuten