Kevés olyan fogalom van korunkban, amelyet olyan sokan és magabiztosan értenek félre teljesen, mint az autizmust és az ADHD-t.
Pedig mindenki érdeke, hogy tisztábban lássunk ebben a kérdésben. A világ, amelyben élünk, sokféle, és mi emberek is azok vagyunk - akár nyitott többségünk 2025-ben arra, hogy ezt a tényt természetesnek vegyük és a javunkra fordítsuk, akár nem. A neurodivergenciákkal kapcsolatos tévhitek azonban nem válogatnak: orvosok, pedagógusok és laikusok egyaránt hisznek bennük. Érdemes tehát tisztázni néhány elterjedt félreértést.
AUTIZMUS
1. Minél inkább megtanul egy autista ember úgy érezni, gondolkodni és viselkedni, mint egy neurotipikus, annál jobb
Az autizmus nem kinőhető vagy gyógyítható – ami nem baj, hiszen nem is betegség, de ez már egy másik tévhit. Valóban járhatnak vele olyan sajátosságok, amelyek a neurotipikus többség világában hátrányok, és ezeknek egy részét hasznos, ha az autisták megtanulják az elvárásokhoz csiszolni, azért, hogy jól boldoguljanak és egyenlő esélyeik legyenek a továbbtanulásra például. Az alkalmazkodásnak azonban kölcsönösnek kell lennie. Dr. Varga Éva autizmus szakértő klinikai szakpszichológus a Díványnak adott nyilatkozatában erről beszélt, mikor azt mondta: az autista gyerekeknek hasznos 10 éves kor után pszichológushoz járni, mert a szakember segíthet szétszálazni, hogy „mi belőlem az autizmusom, mi az, ami azon kívül én vagyok, és az autizmusom megnyilvánulásaiban mi az, amiben én tudok alkalmazkodni és mi az, amit el kell várnom a környezetemtől, hogy tiszteletben tartsanak. A lényeg ebből a tévhit eloszlatását illetően, hogy kölcsönös alkalmazkodásra van szükség. Ha az autista ember mindig úgy viselkedik, mint ha neurotipikus lenne, az azt jelenti, hogy maszkolni kényszerül, annak pedig kiégés, depresszió és egyéb másodlagos lelki betegségek lesznek a következményei.
2. Az autizmus betegség, és kizárólag teher az érintettek és hozzátartozóik számára
Hát nem az. Az autizmus egy, a többség neurotipikus fejlődésétől eltérő idegrendszeri fejlődés, amellyel járhatnak nehézségek – pl. szociális beilleszkedés vagy kommunikációs helyzetek spontán kezelésének nehézsége, illetve a rugalmas váltás okozhat problémát, jellemző lehet a végrehajtó funkciók zavara (nem úgy jutnak el pl. A-ból D-be, hogy ABCD, hanem kisebb kerülőutakon), gyakori a szenzoros érzékenység. És járhatnak vele pozitív eltérések is az átlaghoz képest, mint nyelvi tehetség (rájuk ragadnak az idegen nyelvek tanórák nélkül), zenei tehetség, nyitottság, kitartás és mélyreható ismeretszerzés a részletekben is, rendkívüli memória, őszinteség, kiemelkedő IQ, stb.
3. Az autisták azért különböznek egymástól, mert széles a spektrum
Ma már vitatott kérdés a spektrum, de az biztos: az autisták nem vagy nem csak abban különböznek egymástól, hogy autizmusuk a spektrum mely részén helyezkedik el. (Egy friss kutatás szerint a szakmai vita abból fakad, hogy az autizmus nem mindig írható le egyértelmű kategóriaként, hanem sokkal inkább egy folytonos dimenzióként jelenik meg, amelynek különböző pontjain eltérő intenzitással és tünetmintázatokkal mutatkozhat.) Egyrészt minden autizmus más – van, akinél az egyik, van, akinél a másik tünet van jelen, és a sajátosságok intenzitásának is végtelen sok árnyalata lehet. Másrészt az autistákra nem csak autizmusuk jellemző, hanem az egyéniségük azon része is, amelynek semmi köze az autizmushoz.
4. Minden autista szellemi képessége egy kicsit visszamaradott, kivéve az "Aspergereseket"
Az autizmusnak önmagában semmi köze nincs a szellemi fogyatékossághoz. A tévhit alapja az lehet, hogy az autista emberek körében valamivel gyakrabban fordulnak elő bizonyos betegségek vagy állapotok – ilyen a szellemi fogyatékosság és, és ilyen egyébként az ADHD is – vagyis arányaiban több autista ember ADHD-s vagy ADD-s is, mint ahány nem autista.
5. Minden autista agresszív (lehet)
Az autizmus nem jár együtt az agresszivitással. Vannak agresszivitásra hajlamos autista gyerekek, éppen úgy, ahogyan vannak agresszivitásra hajlamos neurotipikus gyerekek is.
ADHD
1. Az ADHD-sek egyszerűen „nem figyelnek”
Valójában az ADHD nem állandó figyelemhiányt jelent. Inkább a figyelem szabályozása nehéz: ami érdekli őket, abban akár hiperfókuszba is kerülhetnek, és órákig képesek mélyen belemerülni. Más helyzetekben viszont könnyebben elkalandozik a figyelmük. Nem arról van tehát szó, hogy ne tudnának figyelni, hanem arról, hogy a figyelmük máshogyan működik.
2. Az ADHD a fegyelem és akarat hiánya
Sokan gondolják úgy, hogy az ADHD-s gyerek vagy felnőtt „lusta” vagy „nem akarja eléggé”. A valóságban az impulzuskontroll és a végrehajtó funkciók eltérése okozza a nehézséget. Emiatt tűnhet úgy, hogy nem képesek tartani magukat a szabályokhoz, miközben belül óriási erőfeszítést tesznek. A külső nyugtalanság sem mindenkinél jelenik meg: van, akinél belső feszültség formájában zajlik a „motorpörgés”.
3. Az ADHD csak fiúkat érint
Régebben valóban a fiúknál diagnosztizálták nagyobb arányban, de ma már tudjuk, hogy a lányoknál is gyakori. Náluk gyakran inkább belső figyelmetlenség, álmodozás vagy belső nyugtalanság jelentkezik, nem pedig feltűnő külső viselkedés. Ezért sokszor később vagy egyáltalán nem kapnak diagnózist.
4. Az ADHD-t kinövi az ember
Az ADHD nem olyan állapot, amit egyszerűen kinőhetünk. Az életkor előrehaladtával a tünetek formája változhat, és sokan megtanulnak kompenzáló stratégiákat, de a figyelem és impulzuskontroll alapvető nehézségei felnőttkorban is jelen lehetnek. Éppen ezért fontos a támogatás és a környezet rugalmas alakítása.
5. ADHD-val nem lehet sikeres életet élni
Sokan úgy vélik, hogy az ADHD akadály a tanulásban, a munkában és a kapcsolatokban. Valójában egy jól támogató, rugalmas környezetben az ADHD-s személyek erősségei – például a kreativitás, a gyors gondolkodás és a spontán problémamegoldás – ki tudnak bontakozni. Számos sikeres művész, vállalkozó és kutató él ADHD-val, akik éppen ettől az eltérő működéstől kaptak egyedi látásmódot.
Végül egy fontos tanulság a neurodivergenciák jobb megértése érdekében Varga Éva nyilatkozatából pontosan idézve:
„Mára a téma szakértői megalkották a neuroaffirmatív megközelítést, mely szerint a nem tipikus idegrendszeri működés nem, hogy nem betegség, de nem is deficit – egy a sokféle típusú fejlődés, illetve működés között. Valójában nehezen megfogható kifejezés az, hogy átlagos, hiszen mindannyian más központi vezérlő számítógéppel a fejünkben élünk. A neurodivergens és a neurotipikus kifejezések nem adnak teljes képet egyetlen emberről sem.”
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!