Magyarországon és Ukrajnában folytatódik a „Mindenkinek becsengettek!" elnevezésű integrációs oktatási kampány.
A határmenti régiók együttműködésének keretében két civil szervezet: ezúttal a nyíregyházi Down Egyesület, valamint az ungvári Medical and Social Rehabilitation Center fogott össze annak érdekében, hogy megváltoztassák a közoktatásról eddig kialakult képet.
2009-ben Magyarországon jött létre a „Mindenkinek becsengettek!" elnevezésű program, amely az integrációs oktatás megvalósítását tűzte ki céljául. A Down Egyesület elnökének, Kisari Károlynak köszönhető koncepció lényege, hogy enyhén és közepesen súlyos fogyatékkal élő gyermekeket visz be a többségi oktatási intézményekbe heti egy alkalommal azért, hogy együtt szocializálódjanak és tanuljanak ép óvodás és iskolás gyermekekkel.
A résztvevő civil szervezetek egyetértenek abban, hogy a többségi társadalom elfogadó hozzáállásának megteremtéséhez a legfontosabb az integrációs folyamatot már kora gyermekkorban elkezdeni.
A program részét képezi ezúttal egy 30 órás pedagógusképzés, melynek keretében 30 magyar és ukrán pedagógus vegyesen kap képzést Nyíregyházán az inkluzív nevelésről, valamint egy nyári tábor, melynek során közel száz magyar és ukrán fogyatékkal élő, valamint többségi gyermek tölthet el együtt hat napot a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen, emellett nem maradhat el a két országban rendezendő különleges gyermeknap sem az év végén.
„Jelenleg aki értelmi fogyatékos gyermeket nevel, speciális intézményekbe kénytelen hordani a gyermekét, hogy oktatásban részesüljön. Ez egyrészről azért nem megfelelő, mert gyakran ezek az intézmények csak több órás utazással elérhetőek, vagy kollégiumban kell elhelyezni az alig 7 éves gyermekeket, másrészről ezek a gyerekek a családjaikkal együtt kiszakadnak a többségi társadalomból. Programunkkal szeretnénk elérni azt, hogy a többségi társadalom szimpátiája mellett, a megfelelő differenciált oktatási módszerek mellett, minél több fogyatékos gyermek részére egyszerűen elérhető legyen az oktatás Magyarországon" – nyilatkozta Kisari Károly.
A program hosszútávú célja az, hogy a fogyatékos embereket egy maximálisan befogadó és elfogadó közösség vegye körül.