Cikksorozat a kelet-közép-európai országok egészségügyi ellátórendszerének változásairól és kihívásairól. 5. rész.
A magyar egészségügy változásai nem térnek el gyökeresen attól a fejlődéstől, amelyet a visegrádi országokban tapasztalni, de itthon is fel kell készülni a koronavírus járvány utáni helyzetre: a nagyobb társadalmi figyelemre, az elhalasztott egészségügyi ellátások miatt várható többletterhelésre – mutat rá cikksorozatunk, amelyet Ujhelyi Krisztina a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjában végzett egészségügyi menedzser jegyez.
A visegrádi négyek egészségügyi makroadatai nem különböznek jelentős mértékben egymástól, de a négy ország eltérő gazdasági teljesítménye és az eltérő társadalmi alapok közötti különbség a legfrissebb, 2019. évi egészségügyi adatokban is világosan megmutatkozik. A születéskor várható élettartam Magyarországon a legalacsonyabb, 76 év, Csehországban a legmagasabb: 79,1 év, Szlovákiában 77,3, Lengyelországban 77,8 év, míg az Európai Unió átlaga 81 év.
A nemzeti össztermék egészségügyi kiadásai mind a négy országban megközelítik a 7%-ot: míg Lengyelországban 6,5% az egészségügyi kiadások aránya, Csehországban 7,2%, Szlovákiában 6,5%, Magyarországon 6,9%, míg az Európai Unió átlaga 9,9%.
Az egészségügyi kiadások azonban jelentősen eltérő mértékben származnak állami és magánforrásból a visegrádi országokban: míg Csehországban az egészségügyi kiadások mindössze 15%-a magánkiadás, Magyarországon kétszer ekkora arányban, 27%-ban finanszírozzák nem állami forrásból az egészségügyet. Szlovákiában ez az arány 19%, Lengyelországban 23%, míg az Európai Unió átlaga 19%.
A gazdasági fejlettség és az eltérő kiadási szerkezet eredményeként ezért jelentős különbségek adódnak az egy lakosra vetített egészségügyi költségekben: míg Magyarországon csupán fejenként 1468 eurót fordítanak egészségügyre, Csehországban másfélszer ennyi: 2096 euró ez a mutatószám. A lengyel adat 1507 euró, a szlovák adat 1609 euró.
Összességében kijelenthető, hogy a négy ország egészségügyi kiadási szerkezete jelentős hasonlóságot mutat, Csehország költi a legtöbbet, elsősorban állami forrásból, és Magyarországon fordítják a legkevesebbet egészségügyre állami forrásból, amelyet az egyéni egészségügyi költések egészítenek ki, de az egészségügyi kiadások még így is jelentősen alulmúlják Magyarországon a cseh statisztikai adatokat.
Az egészségügyi kiadási adatok azonban csak akkor érdekesek, ha az egészségügy földrajzi hozzáférhetőségével és infrastrukturális adataival is összevetjük őket. A visegrádi országokban, részben a XIX. század és XX. század eleji német befolyásnak, részben a negyven évnyi szocializmusnak köszönhetően a kórházi rendszer épület- és ágyállományában sokkal fejlettebb, mint, amit a gazdasági adatok alapján becsülnénk. Egymillió lakosra 6813 kórházi ágy jut a régióban, míg Svédországban csupán 2220, Olaszországban 3182. Sőt, annak ellenére, hogy Magyarországon költik egy lakosra vonatkoztatva a legkisebb összeget egészségügyre, de ellentmondásos módon itt található a legtöbb befogadott kórházi ágy: egymillió lakosra 7020 ágy – elsősorban a szocializmusban elterjesztett kórházközpontú egészségügyi ellátás eredményeként. A visegrádi országok közül Szlovákiában található a legkevesebb kórházi ágy: egymillió lakosra csupán 5820 jut, Lengyelországban és Csehországban közel azonos (6620 és 6630 ágy/millió lakos) a kórházi ágyak száma.
Az egészségügyi ellátás hatékonysága szempontjából valóban nem előnyös a kórházi infrastruktúra túlzott mérete, ám a koronavírus járvány alatt kifejezetten hasznos volt, hogy megfelelő mennyiségű kórházi ágy állt rendelkezésre az országokban, illetve hozzájuk az ágyszámmal arányos intenzív osztályos háttér kapcsolódik. Mind a négy ország egészségügye, különösen a legrosszabb megbetegedési adatokkal megküzdő cseh egészségügy állta a sarat az őszi második hullám legrosszabb napjaiban.
Ennek ellenére a statisztikai adatok – melyekről sorozatunk következő részében lesz szó – azt mutatják, hogy a lakosság egészségi állapotában a régió, különösen Lengyelország és Magyarország, jelentős lemaradásban van, és a társadalmi-gazdasági versenyképesség érdekében a szektor jelentős fejlesztéseket igényel.
Post-COVID a V4-eknél: Makrogazdasági környezet - 4. rész
Kövessen minket a Weborvos Facebook csatornáján is!