A hospice ellátás nem az elmúlásról szól, hanem a gondoskodásról | Weborvos

Az „Időgép” kampány célja, hogy ráirányítsa a figyelmet: a hospice ellátás nem az elmúlásról szól, hanem a szeretetről, a gondoskodásról, a fájdalom csillapításáról, a méltóságról és arról, hogy életünk végén sem maradunk egyedül.

A Magyar Hospice Alapítvány szerepe

A Magyar Hospice Alapítvány 1991 óta nyújt komplex ellátást a gyógyíthatatlan daganatos betegek és családjaik számára. Céljuk a betegek fájdalmainak csökkentésével, tüneteik és lelki szenvedéseik enyhítésével a lehető legjobb életminőség, fizikai és szellemi aktivitás fenntartása az utolsó pillanatig. A hospice ellátás jelentős része nem intézményi keretek között, hanem a betegek otthonában valósul meg. Ebben a közegben alakul ki az együttműködés a családtagok és a multidiszciplináris hospice-csapat – orvosok, ápolók, pszichológusok, gyógytornászok és önkéntesek – között, akik rendszeres, szükség esetén gyakori látogatásaikkal a fizikai terhek enyhítését és a pszichés támogatást biztosítják. Az otthoni hospice-gondozás ilyen módon hosszabb időn keresztül képes fenntartani a családok működését és alkalmazkodását a saját életritmusukhoz.

Méltóságteljes gondoskodás az élet utolsó szakaszában

Amikor elérkezik az idő és az otthoni ellátás már nem képes maradéktalanul biztosítani a szükséges támogatást, a gondozás a Budapest Hospice Házban folytatódik. A Kenyeres utcai intézmény tíz férőhellyel fogadja azokat a betegeket, akik esetében a gyógyulás lehetősége már nem lehetséges, ugyanakkor a hátralévő idő életminősége kiemelt jelentőségű. Az intézmény tudatosan eltér a hagyományos kórházi osztályok légkörétől: a nyugalom, a rendezettség és a személyes, empatikus figyelem olyan környezetet teremt, ahol a félelmek felvállalhatók, és az élet utolsó szakasza is méltósággal élhető meg.

Az „Időgép” kampány – személyes történetek, közös élmények

Az „Időgép” kampányban ismert művészek is felidézték életük legfontosabb pillanatait. „Körülbelül 20 évvel ezelőtt jártam itt először. Dobó Kata, aki már akkoriban támogatta az alapítványt, hívott el önkéntesnek. Édesanyám akkor már nem élt. Ültem a kocsiban, s vagy fél óráig hezitáltam, bejöjjek-e vagy meneküljek? Féltem. Féltem, mi fog itt bent várni rám. Aztán erőt vettem magamon, és amit tapasztaltam, minden képzeletemet felülírta” – mesélte az Időgépben Csányi Sándor színművész, aki azóta is vissza-visszatér önkéntes munkát végezni.

"Igenis lehet szépen meghalni"

Kováts Adél és Mácsai Pál, akik szintén fontosnak tartották, hogy részt vegyenek a kampányban, családi érintettségük révén kerültek kapcsolatba a Magyar Hospice Alapítvánnyal. „Van az elfekvő, és van ez a Hospice. Ami a borzalmas elfekvő ellentéte. Ahogy mindent lehet a világon jól és rosszul csinálni, szívtelenül és szívvel, úgy a kísérést is” – fogalmazott Mácsai Pál. Kováts Adél lánya, Rozi életének azon nehéz pillanatait idézte fel, amikor tiniként a nagyszüleitől búcsúzott a III. kerületi intézményben: „Van egy fogalom, amit korábban nem ismertem, és itt tanultam meg: szép halál. Vagy másként: jó halál. Hogy igenis lehet szépen meghalni. Nem azt mondom, hogy a nagymamáim halála volt a legszebb. De a legméltóságteljesebb.”

Kimondott szavak, tovább élő emlékek

Bukovszky Zoltán önkéntes története pedig arra világít rá, hogy a halál sokszor nem drámai esemény, hanem egy csendes, fokozatos folyamat, amelyben a jelenlét és az emberi kapcsolat meghatározó szerepet játszik. A történetek sokfélesége ellenére egy közös tapasztalat rajzolódik ki: a hospice-ban dolgozók, önkéntesek és betegek mind ugyanarra az élményre reflektálnak. Bár eltérő életutakról és különböző terhekkel érkeznek, a közös térben megjelenik az a sajátos nyugalom, amely abból fakad, hogy az ember megtapasztalja: nincs egyedül. Az „Időgép” a betegek történeteit is megőrzi, azokét is, akik már nincsenek jelen, de emlékeik tovább élnek a kimondott szavakban.

A működéshez szükséges összeg nagyobb részét hónapról hónapra adományokból kell előteremteni

Ezek a vallomások együtt rajzolják ki, mit jelent a hospice valójában: egy csendes jelenlét, egy emberséget őrző szemlélet, egy szebb világ ígérete, ahol az utolsó napok, hetek nem elszigetelődnek, hanem megtelnek figyelemmel, jelenléttel és apró, emberi pillanatokkal.

Miközben szinte minden megszólaló kétszer annyi férőhelyet álmodott a jövő Magyar Hospice Alapítványába, a jelenlegi tíz ágy működése sincs biztosítva a következő évre, az otthoni ellátásról nem is beszélve. A NEAK finanszírozás csupán a szükséges források húsz százalékát fedezi; a fennmaradó összeget hónapról hónapra adományokból kell előteremteni.

A bizonytalan finanszírozás pedig épp azt az ellátást veszélyezteti, amely a legkiszolgáltatottabb pillanatokban nyújt támaszt. Az „Időgép”, amelyben ezek a történetek elhangzottak, ma is ugyanott áll, fényekkel körberajzolva. Várja az alapítvány betegeit, akik még beülnének egy pillanatnyi visszaútra, hogy hazavigyenek egy emléket, elmondjanak egy üzenetet, vagy csak megfogalmazzanak valamit, amit addig nem tudtak.