A karácsonyi fogyasztás és a szezonális jótettek védelmében

Karácsony egyszer van egy évben. Ha a külsőbb rétegeket lekaparjuk, hamar kiderül, hogy ahány ember, annyiféle megélés tartozik hozzá – mégis vannak főbb csapások, amelyekre sokan rálépünk ebben az időszakban. Kultúránkban az egyik ilyen a fogyasztás. Szokás ezt a hozzáállást kritikával illetni, karácsonyi cikkünkben azonban inkább megpróbálunk mögé nézni ennek a vonulatnak is. A másik irány az adományozás: cégek, szervezetek, egyházak és magánemberek egyaránt képesek ilyenkor olyan összefogásra és odafordulásra, amely az év többi részében kevésbé jellemző. De vajon mindez elvesz-e bármit is a tett értékéből?

Fogyasztunk, fogyasztunk, karácsonykor csak igazán

Mivel testből és lélekből állunk – és utóbbi talán a magasabb rendű részünk –, nem szerencsés karácsonykor kizárólag az anyagi javakra fókuszálni. De vajon az ajándékozás valóban csak erről szól? Gary Chapman: Az 5 szeretetnyelv modellje szerint a szeretet kifejezésének több alapvető csatornája létezik – ilyen az ajándékozás, az elismerő szavak, a szívességek, a testi érintés vagy a minőségi együtt töltött idő –, de hogy ezek közül melyik válik hangsúlyossá, azt nemcsak az egyéni kötődési mintáink, hanem a kulturális közeg is alakítja. A nyugati, európai–észak-amerikai kultúrákban például az érzelmek testi kifejezése sokszor visszafogottabb, szűkebb kapcsolati körre korlátozódik, miközben az ajándékozás társadalmilag elfogadott, biztonságos módja annak, hogy figyelmet, törődést és szeretetet fejezzünk ki anélkül, hogy túlzott érzelmi vagy testi kitárulkozást vállalnánk. Ezzel szemben Latin-Amerika számos országában – például Brazília esetében – a testi érintés, az ölelés, a közelség a mindennapi kapcsolódás természetes része, így a szeretet folyamatosan jelen van ezekben a gesztusokban, nem egyetlen kiemelt alkalomra sűrűsödik. Más kultúrákban, például Kelet-Ázsiában, az érzelmek kevésbé verbalizáltak vagy fizikailag kifejezettek, ugyanakkor a gondoskodó cselekvések, a praktikus segítségnyújtás válik hangsúlyos szeretetnyelvvé. Ezek a különbségek nem értékítéletek, hanem mintázatok: azt mutatják meg, hogy egy adott kultúrában milyen csatornákon „áramlik” könnyebben a szeretet. Ha pedig egy közegben a testi vagy érzelmi közelség kevésbé magától értetődő, az ajándékozás könnyen válhat a szeretet fő hordozójává – különösen egy olyan rituálisan kiemelt időszakban, mint a karácsony.

Az evés-ivás fontos szerepe elidegeníti a belső tartalmat?

És mi a helyzet a fogyasztás kulináris részével? A közös étkezés, a lakoma ősi, mély jelentéssel bíró rítus: nem pusztán az evésről szól, hanem az egymás felé fordulásról. A keresztény hagyományban az agapé, vagyis az önzetlen, feltétel nélküli szeretet egyik legfontosabb kifejeződése éppen a közös asztal volt. Az agapé-lakomák nem a mértéktelen fogyasztást, hanem a megosztást és az egyenlőséget jelentették: azt, hogy különböző emberek – társadalmi helyzettől függetlenül – együtt esznek, együtt vannak jelen. Jézus tanításaiban és gyakorlatában az étkezés gyakran vált spirituális gesztussá: az asztalközösség a befogadás, a kapcsolódás és a szeretet tere volt. Ebben az értelemben a karácsonyi lakoma – még ha bőséges is – nem szükségszerűen a túlzásról szól, hanem lehet az együttlét, az egymásra hangolódás és az odafordulás testi megélése is. A kérdés nem az, hogy sokat eszünk-e, hanem hogy kivel, hogyan és milyen kapcsolódással tesszük ezt.

Mit ér az adományozás, ha csak egyszer egy évben tesszük?

Tudjuk, hogy vannak olyan szervezetek, mint a Magyar Evangéliumi Testvérközösség vagy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amelyek az év minden napján a valamilyen okból a társadalom peremére szorult emberekért dolgoznak, gyakran komoly áldozatokat hozva. De vajon levon-e egy karácsonyi jótett vagy adományozás értékéből az, hogy alkalmi jellegű?

Ahogyan az életünkben, úgy a tudatunkban – vagy ha úgy tetszik, a lelkünkben – sem vagyunk mindig egységesek: gyakran a felszínen mozgunk, figyelmünk széttartó, és rengeteg mindenre kell koncentrálnunk a túlélés érdekében. Vannak emberek, akik hivatást éreznek arra, hogy az év minden napján a rászorulókért tegyenek, és közülük vannak, akik elfogadják ezt a „meghívást”, és vannak, akik nem – ez mindenkinek mélyen személyes, belső ügye.

Az azonban talán kimondható, hogy fontos, hogy legalább gondolatban – és minél többször, ha az élet úgy hozza, akkor tettekben is – odafordulunk mások felé. Nem biztos, hogy mindenkinek feladata a segítés 365 napon át, teljes figyelemmel és erőforrással. Ha viszont van az évben egy olyan időszak, mint az advent, és egy olyan nap, mint a karácsony, amikor azok is megállnak és összefognak, akik máskor erre nem találnak időt, energiát vagy belső teret, akkor ezzel nem pusztán egyetlen cselekedetet tesznek le az asztalra a 365 helyett. Hanem azt is kifejezik, hogy értékrendjükben a maradék 364 napon is emellett az odafordulás mellett teszik le a voksukat.

A Weborvos ezekkel a gondolatokkal kíván békés, boldog karácsonyt minden kedves olvasójának.