CSAK REFORMOT NE!

CSAK REFORMOT NE! – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón, ahol teljesen váratlanul megjelent. Több mint két órán át válaszolt az újságírók kérdéseire, azokra is, amelyek egy kiszivárgott irat szerint az egészségügy jelentős átalakítását körvonalazták. Hozzátette azt is, hogy több mint 30 éves politikai pályáján az egészségüggyel kapcsolatos „reform” szó neki mindig rosszat jelentett.

Milyen ismerős gondolat!

Valóságos kérdések

Tisztelt Olvasóim szinte minden héten megkérdezik, hasznosul-e valami az írásaimból, eljutnak-e ezek – és természetesen számos más, tisztességes, szakszerű írás, javaslat – a döntéshozókig?

Biztosat persze sohasem tudhatunk, de egyes jelekből az látszik, hogy a kormánynak dolgozó szakértők sok mindenre figyelnek. Lehet azt is feltételezni, hogy egyes fontos gondolatok, összefüggések párhuzamosan, több helyen is felmerülhetnek. Én ezt se zárom ki. De azért arra kérem olvasóimat, hogy mielőtt tovább olvassák ezt a jegyzetet, kattintsanak ide, és nézzék meg, mit írtam erről pontosan egy évvel és hat nappal ezelőtt.

Magyarországon „természetesen” minden fogalom sajátos politikai fénytörést kaphat, így kialakulhat „reformpárti” és „reformellenes” szakértői, értelmiségi csoportosulás. Az egyik az természetesen progresszív, a másik maradi. De tényleg így van ez?

Tegyük fel végre azt a valóságos kérdést, hogy az egészségügyben, ezen belül az intézményi ellátásokban, azok szervezésében, felszereltségében, épített környezetében miért nem lehet folyamatos fejlesztéssel, karbantartással optimális szinten tartani a gyógyítás technikai, gazdasági feltételrendszerét?

Miért nem lehet folyamatos elemzéssel, értékeléssel követni az egyes intézmények teljesítményét, a „betegutak” valóságos állapotát? Hogy ne legyen egyes betegek számára egy elkeserítő, veszélyes, időt rabló keresztút, amin ha „eltévednek”, akkor a gyors gyógyulásuk, az eredményes rehabilitációjuk kerülhet veszélybe.

Miért nem lehet követni és értékelni az egyes intézmények humán erőforrás helyzetét, ellátottságát, akár az egyes szakmai csoportok tudását, tréningezettségét, esetleg hiányosságait?

Miért nem lehet egy ekkora rendszert folyamatos elemzésekre, megbízható adatokra és ismertekre alapozva kontrollálni? A kontroll szó alatt nem a pontatlan magyar ellenőrzés fogalmat, hanem a bizonyítékokra alapozott professzionális irányítást értem.

Valóságos válaszok

A külső feltételek kialakultak. A kórházak döntő többsége, az országos intézetek és a klinikai központok, valamint a Honvédkórház és az önálló rendelőintézetek többsége állami tulajdonban van. Bár az államot három minisztérium, az EMMI esetében közbeiktatva az OKFŐ (elődje az ÁEEK) képviseli.

Mi akadályozza egy rugalmas, feladatra, a lakosságra, a körülményekre, a szakmai tartalomra, az eredményességre és a betegelégedettségre figyelő irányítási rendszer és ennek megfelelő intézmény kifejlesztését?

A törekvést látom, de egy-egy ilyen „reformpapír” elszomorítóan aláássa az intézmény hitelességébe, szakszerűségébe vetett hitet. Csak egy rövid, makroszintű becslés: kb. 2500 ágy megszüntetése, 6 telephely bezárása, 13 helyen a műtétes szakmák megszüntetése, a szülészeti osztályok nappali kórházzá alakítása (na, aki ezt leírta, az vagy vak, vagy még nem látott szülészeti ellátást közelről) az közvetlenül érinthet minimum félmillió, de inkább több állampolgárt. Eleinte biztosan nem kellemesen. Ekkora populációt felbosszantani választások előtt, hát nem is tudom…

Egyes erősnek látszó birodalmakat mindig csak belülről lehet megbuktatni. Volt már ilyen a magyar történelemben. Miniszterelnök úr, nagyon helyesen, „lesöpörte” a dolgot az asztalról, így fogalmazva: „ilyen szakértői papírok szoktak keletkezni, nincs jelentőségük”. Ha ez így van, akkor jobban vigyázhatnának ezekre, mert a fölösleges izgalmak most nem hiányoztak a COVID-járványtól agyongyötört intézményrendszerben.

Amúgy is, túl sok még a rendezetlen kérdés az újranyitás, az ehhez szükséges ösztönző finanszírozás körül. Még nem tűnt el a vírus, még bőven van „oltanivaló” polgár, de már sürgős az oltópontok átrendezése, mert a gyógyítás területét szűkítették be, és ezekre szükség van a normál üzemmódban.

Egy mondatából kiderült, hogy a miniszterelnök tisztában van ezekkel a problémákkal, és a későbbiekben a járványügy építészeti feltételeinek javítását is említette. Most kapóra jön az ország egyetlen, konkrétan zöld mezőre tervezett kórháza, a Dél-Budai Centrumkórház programja, mert egy modern technikai és építészeti körülmények között kialakított kórház, amelynek tervezésénél figyelembe lehet venni a tömeges járványügyi feladatokra való gyors átállítás lehetőségét, az segítheti a többi kórház korszerűsítését is.

Frontkórházak szövetsége

Nagyon örültem a meghirdetett tíz nap jutalomszabadságnak. Minél hamarabb, minél több érintettnek ki kellene adni, persze úgy, hogy az intézmények működőképesek maradjanak a legfontosabb szakterületeken.

És ilyenkor kerülnek szóba a kórházak igazgatói, akiknek ezt a majdnem teljesíthetetlen „mutatványt” le kell vezényelni. Ők a járványban alig látszottak. A vezető politikusok kommunikáltak, néhány specialista, és vágóképeken, kisebb interjúszerűségekben a „közkatonák”, orvosok, ápolók, esetleg egy-egy osztályvezető vagy főnővér. A siker a politikusoké, a köszönet a mindennapok robotosaié, de kik vannak közöttük?

Akármilyen meglepő, a magyar kórházaknak és rendelőintézeteknek vannak igazgatói. Elkötelezett, manapság már szinte kivétel nélkül menedzser diplomával is rendelkező szakemberek. A főigazgatók száma a kórházak szintjén alig több mint száz fő, a rendelőintézetekben még kb. kétszáz. Két-három főigazgató helyettessel számolva sincsenek talán ezren. Mindenért felelősek, de a mozgásterük ehhez néha kevés. Ha baj van, azonnal megtalálják őket. Ha bűnbakra van szükség, akkor is. Többször írtam róluk a járvány alatt, néha nehéz szívvel.

Szakmai, tudományos szervezetük a Magyar Kórházszövetség. Két év kihagyás után június 16-18. között végre meg tudják rendezni a kongresszusukat, közgyűlésüket. Végiggondolva az elmúlt másfél évüket, egy időre jól jellemezhetjük őket a helyzetüknek megfelelően:

FRONTKÓRHÁZAK SZÖVETSÉGE

Mivel idén ünneplik alapításuk 90. évfordulóját, ezzel a címmel foglaltam össze a történetüket a kongresszus kiadványában. A kórházakról mindenkinek a beteg ember, a gyógyítás hatalmas erőfeszítései, eredményei, az ápolás gondjai, a szenvedések tengerében helytálló gyógyítók jutnak az eszébe.

A láthatatlan légió

Azt, hogy ezek a kórházak, de még a kisebbek is, kifejezetten bonyolult szervezetek, amelyek állandó belső és külső koordinációt, irányítást, igazgatást, szervezést, komoly adminisztrációt jelentenek, kevesen tudják. Azt pedig még kevesebben, hogy a kórházak sokkal nagyobbak, mint a magyar gazdaság gerincét alkotó kis- és középvállalatok. Nem ritkán ők az adott település legnagyobb munkaadói, legnagyobb vásárlói. A nagyobbak mérete, létszáma, technikai és építészeti bonyolultsága pedig a legnagyobb vállalatokkal mérhető össze.

Fenntartásuk jelentős gazdasági, műszaki, informatikai, energetikai és egyéb szakértelmet és alkalmazottak tömegét jelenti. Óvatos becslésem szerint 20-25 ezer ember dolgozik azért, hogy a gyógyítás feltételei a bonyolult műszereken és műtőkön túl számtalan eszközzel és anyaggal a rendelkezésre álljanak, működjenek a liftek, legyen takarítás, sterilezés, ágynemű, étel, porta, információ, őrzés, raktározás, szállítás (ez utóbbiakat valami ok miatt miniszterelnök úr is rendszeresen megemlíti).

Ha a gyógyítás hősei a látható hősök, akkor ők a láthatatlan légió.

Köszöntsük ma őket, kívánjunk a vezetőiknek eredményes tanácskozást, hogy a jövő kórházai, egészségügyi intézményei úgy fejlődjenek, ahogy arra valóban szükség van. Ez a szörnyű járvány a figyelem középpontjába állította az egészségügyet. Miniszterelnök ennyit még nem foglalkozott az ágazattal, ezt nem én mondom, hanem ő írta körül az elmúlt napok nyilatkozataiban.

Mit kívánjak még nekik? Folytatódjon a béremelés, és alakuljon ki egy arányos, igazságos belső elosztási rendszer, amelyik egyben tükrözi az egészségügyi munka nehézségét, tudásigényét és a társadalmi fontosságát.

Folytatódjon az intézmények megújulása, folyamatos műszaki karbantartása, fejlesztése és az új orvos szakmai eredmények, technológiák beépítése. És ha az itt dolgozók a feladatnak és a társadalmi környezetnek megfelelő tisztességes bért is kapnak, akkor végleg törölni lehet a reform szót az egészségügy szótárából, mert ahogy azt miniszterelnök úr is helyesen értelmezte, az mindig valamilyen tragikus elmaradottságot, a fenntartás, működtetés elégtelenségét, hiányosságait jelzi.

Isten éltesse a jubiláló Magyar Kórházszövetséget!

Címlapkép: Borsos József – August von Pettenkofen: Az első magyar országgyűlés megnyitása Pesten, 1848. július 5-én. 1848. Litográfia. 593x460 cm. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest