A VALÓSÁG BEKOPOG AZ ABLAKON

Ha a Kórházszövetség vezetői fél éve sejthették volna, milyen lesz Magyarországon 2024. 8. hete, február vége felé, biztosan kerestek volna más időpontot a konferenciájuknak, amelynek sejtelmes címe: „Aktualitások az egészségügyben”. Az egészségügy reformfolyamatai, a benne dolgozók helyzete, az elvándorlás, bér problémák, adósságállomány, átszervezések – számos kérdés feszíti a kórházügyet.

Mint bujkáló betegség tünetei jelennek meg naponta, hetente hírek arról, hogy egyes szolgáltatások, egyes szakrendelések szünetelnek, osztályok átmenetileg bezárnak, vagy csak csökkentett kapacitással próbálnak meg működni. A háttérben mindig szakemberek létszámhiánya jelenik meg, szerteágazó okokból. Még nem zárt be teljesen senki, nincs csőd, sőt a kormányzat részéről sincs bezárási szándék, ismétli rendszeresen Takács Péter, de azért a helyzet feszült és aggodalmas.

Nem véletlenül írt a MOK főtitkára egy figyelmeztető cikket, „Moral distress” címmel. Tapasztalt szakember, nem vitatom se a jó szándékát, se az őszinteségét. Talán az általánosítást tartom egyelőre túl erősnek, de valójában nagy a rendszerünk ahhoz, hogy bárki is egyszerre lássa minden elemét. De azért okosabb imádkozni, és „szárazon tartani a puskaport”.

Mint kiderült, ez a hét alkalmatlan volt a máskor nagy visszahangot kiváltó konferencia és az ott elhangzott fontos gondolatok széles körű megvitatására és megismerésére.

A belpolitika mindent vitt

A köztársasági elnök lemondása, az egykori miniszterasszony visszalépése az uniós választásoktól, az egykori emberi erőforrás miniszter lemondása egyik egyházi tisztségéről csak jelzik a közvélemény fókuszának elhelyezkedését. Vitára okot adó gazdasági adatok kerültek nyilvánosságra. Svéd-magyar vita valamiről, amit kevesen értenek – na, ez legalább pénteken happy end-del zárult. Ma van a 2. évfordulója az orosz-ukrán háború kirobbanásának. A palesztin válság sem csitul, egyre nehezebb megérteni, hogy ott is mi történik. Mindeközben, a hó elején a két utolsó vármegyében is elindult a központi ügyelet új rendszere, szokatlan méretű vitával a Dunakanyar ellátásáról.

Ápolóink köszöntése

Az elmúlt hét akár egy szép ünneppel is záródhatott volna: a Magyar Ápolók Napja „megért volna egy misét”. Az OKFŐ udvarias köszöntő levele, és néhány helyi ünnepség jelezte, hogy sokan tudják, milyen fontosak ők. Néhány nap múlva elkezd „ketyegni a béremelésük órája”, de az igazság pillanata csak bő egy hónap múlva jön el. Mit jelent a valóságban az átrendezett prioritású bértábla, mennyit javul a valóságban az alapbérük helyzete, és mit fog eredményezni az új bázisokon a túlmunkájuk, ami miatt a politikusok szívesebben emlegetik az átlagjövedelmüket? Nem akarok most jósolni.

Fontosabbnak gondolom annak kifejezését, hogy tiszteljük és – félre ne értse senki – szeretjük őket. Mert ahogy idősödik a lakosság, ahogy egyre nehezebbé válik egyes betegségek és betegek ellátása, ahogy rövidülnek az ápolási idők annál világosabb lesz, hogy nélkülük nincs hatásos és emberséges gyógyítás.

Nagyon várom azt a programot, amelyik az ápolás hosszú távú fejlesztése mentén rossz kompromisszumok nélkül határozza meg az ápolók számát, és ezek képzésének, továbbképzésének megteremti az anyagi és egyéb feltételeit. Ez lehet egy reform olyan tartópillére, amelyik betegben, orvosban, politikusban megerősíti a biztonságérzetet, és amely köré egy folyamatosan fejlődő gyógyító rendszer felépíthető.

Az infrastruktúra nyomora

Bevallom, hitetlenkedve szemléltem a KEF alapítását, terveit, felépítését. Megint valami központi „izé”, amelyik el fogja takarni a valóságos problémákat, összemossa a kicsit jót a nagyon rosszal. Mivel három év híján 50 éve foglalkozom a gyógyítás épített környezetével, az épületekhez kötött orvosi technológiák kérdéseivel, sok rossz tapasztalatot gyűjtöttem. Négy éve szinte mindegyik jegyzetemben ennek hangot is adok.

Ha lehetne rangsorolni, hogy írásaim mely részei váltották ki a legkevesebb érdeklődést, reflexiót, hát ez a terület az egészségügy épületei, az épületek műszaki állapota, sajátos követelményeik, komplikált összefüggéseik a gyógyítás folyamataival, de a betegutak szervezésével is. Odáig az egészségügy minden kritikusa, de minden felelős vezetője is eljut, hogy „baj van a struktúrával” és ezen változtatni kell.

Sokat bosszankodtam, hogy a jelenlegi reformcsomag is a szervezeti struktúrával, a működés kérdéseivel, szabályozással foglalkozik, még ide vehetem a bér kérdéseit is. De a pénzügyi folyamatokkal, a technikai körülményekkel inkább csak érintőlegesen. Ezért örömmel hallottam Takács Péter expozéjában sok egyéb mellett arról a szándékról, hogy a szolgáltatások finanszírozásának korszerűsítését, megújítását is tervbe vették, sőt már dolgoznak is az előkészítésen.

Igaz, de egy lényeges elemről, a tőkeköltségekről itt se esik szó. Kicsit olyan ez, évtizedek óta, mintha az egészségügy épületei, telephelyei „természeti képződmények” lennének, mint a hegyek, barlangok, síkságok, folyók. Vagy egy mai metaforát építve, hogy a fiatalok is értsék: nem lehet csak a szoftver fejlesztésével, bővítésével mindent megoldani. Rendszeresen korszerűsíteni, fejleszteni vagy cserélni kell a hardvert is.

Pénzmosók SC kontra Herda SC

Értem én az egészségügyi vezetők „elidegenedését”, hiszen ez a pálya mindig a mindenkori kormányok „pénzügyeseinek” a birodalma, ide olyan széllel bélelt alakokat, mint az orvos vezetők, pláne a gyakorló orvosok karizmatikus vezetőit – tilos beengedni!

Régen, de már a „demokráciában” évtizedes hagyomány volt, hogy az EGVE kongresszusokon vízilabdameccset játszottak az orvosigazgatók és a gazdasági igazgatók. A mindenkori kormányok nagy örömére a két csapat neve árulkodó volt: a gazdasági igazgatókat a „Pénzmosók SC” fogta össze. Az orvosigazgatók a „Herda SC”-t alkották, finoman utalva a kontrollálhatatlan pénzköltési képességeikre. (Az „Oh, die alte schöne Zeiten” mondattal a kiváló humorú Sebes Gáborra emlékezem)

De nem nyújtom az írást: talán még soha nem lepett meg engem annyira kormányhivatal, mint a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság vezetőjének előadása a MKSZ konferenciáján: „Siralmas állapotok: megszólalt a kórházak üzemeltetője” című cikk foglalja össze a mondanivalójukat. Ezt a cikket javaslom alaposan elolvasni, ilyet kormányzati körből az elmúlt 50 évben nem olvastam. 81 intézmény, 352 telephely (ez már jelentős összevonások utáni állapot) 2300 épület (még mindig rengeteg régi pavilon van használatban), 3,3 millió négyzetméter belső tér (elképesztően nagy felület), 5 millió négyzetméter zöld terület. Rengeteg elhanyagolt rossz állapotú részlet. Életveszélyes állapotok, alkalmatlan nyílászárók, ezer sebből vérző energiahatékonyság.

De a „kedvencem”: 1600 lift. Ezek közül már „csak” 124 nem üzemel. Ahol nem üzemel, azoknak ez persze 100%! Hordágyon szállított betegek, állandó cipekedés, lényegében nem üzemeltethetők az ilyen részlegek. Hetente 5200 hibabejelentés. Meglepő, hogy alig említi azt az 500 milliárd Ft ráfordítást, amit a vidéki intézetek rekonstrukciójára fordítottak az uniós csatlakozás után. De érthető: ha ezek a bonyolult, egyes pontjain nagy terhelésnek (pl. személyforgalom) kitett épületek karbantartása nem folyamatosan történik, akkor az elhasználódás néhány év alatt elmossa az elért színvonalat.

Az igazság pillanata

Itt most megállt az idő és felvillant az igazság pillanata. Most az egyszer örülök, hogy ezzel a kormány ilyen világosan szembesül. Tegyük hozzá, ez a helyzet az elmúlt évtizedek összes kormányának az öröksége. Ezért is mondom rendszeresen, hogy ezekkel a problémákkal minden politikai erőnek együtt kellene szembenéznie.

Szakmai online vitafórumainkon a jólelkű, empátiás orvosok elkezdtek aggódni Demény Ádám KEF főigazgató sorsáért. Én azt mondom, ez az egyenes beszéd, ha értelmes következmények sorát indítja el, nem a kormány ellen, hanem mellette szól. De ezután már nem lehet ugyanolyan szemmel nézni a kórházügyre, mint előtte.

És akkor hagy álmodozzak egyet: a jövő héten már lesz köztársasági elnökünk. Tudom, hogy a parlamenti többség választja meg, de az alkotmányos kötelessége az egész nemzet képviselete. És a magyar közösségi egészségügy még mindig az egész nemzetet szolgálja. Ha egy jogtudós fogja elfoglalni ezt a széket, akkor ezt nem kell, hogy sokat magyarázzam. Arra nem terjed ki a jog- és hatásköre, hogy az egészségügyet igazgassa. De javasolhatja az összes politikai erőnek, hogy ezt az életfontos, ezer sebből vérző ágazatot közös politikai felelősség mellett kell rendben tenni. Nem kell tiltakozni senkinek a megállapításom ellen: ha nem így lenne, nem kellenének mélyreható reformok.

De ezekhez ma már olyan erőfeszítések kellenek, amelyek szinte ismeretlenek az ország történelmében. Ennek megfelelően kellene cselekedni minden érintettnek.

Címlapkép: A Dél-Budai Centrumkórház pályázatában lévő belső látványterv. Forrás: M-Teampannon, Magyar Építők.