Tényleg kullancsmágnesek vagyunk?

A legtöbb ember reméli, hogy elkerüli a kullancsokat. Az apró ízeltlábúak ugyanis számos káros betegséget terjesztenek. A kullancsok sztatikus elektromosságra adott reakciójának tanulmányozásával a kutatók újabb okot találtak arra, hogy tartsunk a kullancsoktól.

Két kutató egy olyan küldetésre indult, amelyen minél több kullancsot gyűjtött össze: „Elég kellemes délutánokat töltöttünk el azzal, hogy ágyneművel a kezünkben tébláboltunk az erdőben” – mondta Sam England, a berlini Természettudományi Múzeum biológusa. – „Csak húztuk őket, és szedtük fel a kullancsokat.” Ő és Katie Lihou, az angliai Bristoli Egyetem akkori doktorandusza, megpróbálták kutatási témáikat egy közös projektben egyesíteni. Dr. Lihou állatorvos, parazitológus, aki kullancsokat tanulmányoz, Dr. England pedig ökológus, aki az elektromosságot és az elektromos érzékelést tanulmányozza.

Az ennek eredményeként született, a Current Biology című folyóiratban a közelmúltban megjelent tanulmány újabb okot ad arra, hogy aggódjunk a kullancsok miatt. A kutatók bebizonyították, hogy az állatok (és így az emberek) által természetes módon létrehozott sztatikus elektromos mezők fizikailag is rá tudják rántani a kullancsokat a gazdatestre. Azáltal, hogy a kullancsok elektromosan meghosszabbítják a hatókörüket, könnyebben megragadhatják a gazdatesteket. Bár a felfedezés tovább növelheti a kullancsok félelmetes tulajdonságait, ez a tudás a kullancsok elleni védekezés javítására is felhasználható.

Sok kullancskutatónak kellett már levadásznia egy-egy kóbor kullancsot, miután az a sztatikus elektromosság miatt a műanyag vagy nejlon felszerelésből származó sztatikus töltés miatt ide-oda repült – mesélte Sukanya Narasimhan, a Yale Egyetem biológusa, a téma szakértője, aki nem vett részt a tanulmányban. A pattogó kullancsokat azonban nem tartották többnek, mint kellemetlenségnek. „Soha nem foglalkoztunk vele sokat” – mondta Dr. Narasimhan.

Hogy jobban megértsék, mi történik, Dr. England és Dr. Lihou szigorúan ellenőrzött környezetbe vitték a kullancsokat, amely megpróbálta utánozni azokat a körülményeket, amelyekkel azok akkor szembesülnek, amikor áldozat után kutatnak.

Amikor egy kullancs táplálkozni szeretne, egy földelt növény tetején áll, ami azt jelenti, hogy elektromos töltése a földbe áramlik. Ennek az állapotnak a szimulálására a kullancsokat egy földelő lemezre helyezték. A kutatók ezután egy 750 voltra feltöltött elektródát vezettek három milliméterrel a kullancsok fölé. Ez a feszültség hasonló vagy még alacsonyabb, mint egy tipikus emlős elektromos mezeje. A kullancsok a gravitációval szemben változatlanul felfelé húzódtak az elektródára. Ha az élősködőket egy hasonlóan feltöltött nyúlláb közelében tartották, ugyanezt a jelenséget produkálták.

Hogy érzékeltesse, mit jelenthet ez az állati vonzás egy potenciális kullancsgazda esetében a természetben, Dr. England megtervezte a tehén körüli elektromos mező számítógépes modelljét. „A tehén geometriája nagyon bonyolult” – mesélte Dr. England, ezért olyan technikát alkalmazott, amely a dimenziókat kisebb elemekre bontja, így könnyebbé válik a tehén teljes elektromos mezejének lemodellezése.

Ez a modell kimutatta, hogy egy elhaladó szarvasmarha sztatikus töltése jelentős vonzóerőt gyakorolhat egy néhány milliméterre lévő fűszál tetején táplálék után kutató kullancsra. Egy másik kísérletben pedig, amelyben a kullancsok vonzásához szükséges minimális erőt vizsgálták, azt találták, hogy egy 30 kilovoltos felületi töltés – ami extrém, de elméletileg lehetséges az embernél – akár több centiméteres távolságból is felszívhatja a kullancsokat.

A kullancsokat azért vonzhatják az elektromos mezők, mert ők maguk is sztatikus töltést halmoznak fel, miközben kúsznak és másznak a világban. Ha ez a helyzet, akkor azt várnánk, hogy az ellentétes töltésű mezők vonzzák őket, az azonos töltésűek viszont taszítják őket – de Dr. England és Dr. Lihou azt találták, hogy a kullancsokat a pozitív és a negatív elektromos mezők egyaránt vonzzák. Ez a megállapítás arra utal, hogy a kullancsok valamilyen módon polarizáltak, vagyis a pozitív és negatív töltés elkülönül a testükben, de hogy pontosan hogyan működik ez a polarizáció, még nem világos.

Dr. Narasimhan szerint az eredmények „szuper érdekesek”, de figyelmeztetett, hogy mindaddig nem lehet biztosan megmondani, hogy a sztatikus elektromosság szerepet játszik-e a kullancsok életciklusában, amíg ezt a laboratóriumon kívül élő gazdatestekkel nem igazolják. Dr. England egyetértett ezzel, és egy olyan kísérletet javasolt, amelyben egyes juhok „antisztatikus spray-vel történő mosáson” mennek keresztül, míg mások nem.

De azt is hozzátette, hogy „nagyon meglepődne, ha ez nem történne meg a természetben”. Akár a terepen, akár a laboratóriumban, „a fizika nem változik” – hívta fel a figyelmet.

Forrás: New York Times