„Senki életébe nem lehet kívülről beleszólni – a mozgás mégis mindannyiunk ügye” | Weborvos

Kiss Gergely jelenleg a MATE-GEAC gödöllői férfi vízilabda szakosztály vezetője, az Ötpróba és a Nagy Sportágválasztó nagykövete. Rendszeresen tart motivációs előadásokat cégeknél és iskolákban, ahol a sport mentális és közösségformáló hatásairól is beszél. Interjúnkból az is kiderül, hogyan vált a mozgás már egészen gyerekkorától az élete meghatározó részévé.

Mit jelent számodra az egészségtudatosság?

Gyerekkoromtól kezdve meghatározó volt számomra a sport, azon belül is a vízilabda. Vonzott az a világ, amit a Pál utcai fiúk hangulata is megidéz: a csapatszellem, a bajtársiasság, a közös küzdelem, az önmagunk és a másik legyőzése felett érzett öröm.

A sport iránti elköteleződésem miatt az átlagnál korábban és tudatosabban figyeltem az egészségemre. Tizenévesen már vitaminokat szedtünk, és bizonyos dolgokról tudatosan lemondtam. Nemcsak azért nem tanultam meg korizni vagy síelni, mert nem vagyonos családból jöttem, hanem azért is, mert féltem a sérülésektől. Egy téli baleset könnyen hónapokra kiesést jelenthetett volna, és ez a fajta elővigyázatosság később is megmaradt – például a mai napig nem síelek.

A sportolói mentalitás tehát erősen meghatározta a gyerekkori egészségtudatosságomat. Ugyanakkor volt ebben egyfajta kettősség is: simán elmentem edzeni egy kisebb náthával, és ha az orvos két hét pihenőt írt elő, kilenc nap múlva már ott voltam az edzésen.

Akkor a vírusfertőzések kapcsán kevésbé voltál óvatos?

Alapvetően igyekeztem betartani az előírásokat. Anyukám, később pedig a feleségem, Ancsa mindig is nagyon figyeltek az egészségemre, ahogy a csapat körül dolgozó orvosok is. Igaz, annak idején ezek a helyzetek még valamivel nagyvonalúbban voltak kezelve – nem felelőtlenül, de egészen más szemlélettel, mint ma. Ma már minden sokkal szigorúbb protokollok szerint zajlik.

Ugyanakkor, ha csak egy kicsit fájt valamim, vagy enyhébb tüneteim voltak, rendszerint elmentem edzeni. Voltak céljaim, és tudtam, hogy számít rám a csapat. Természetesen lázasan én is otthon maradtam, de összességében nem voltam sokat beteg.

Van-e bármilyen egészségügyi sajátosságod, amelyet például örököltél?

A harmincas éveim elejéig teljesen rendben volt a vérnyomásom, aztán ez megváltozott. A pályafutásom során volt két kifejezetten stresszesebb időszak, ami önmagában sem tett jót, de az is egyértelmű, hogy genetikai hajlam is jelen van a családunkban. A magas vérnyomásra ma már tudatosan figyelek, kezelem, együtt élek vele.

Nyilván én sem vagyok szupermen: volt sérvem, visszerem, és ott vannak a sportsérülések is, amelyek egy külön kategóriát jelentenek. Ezek mind részei voltak annak az útnak, amit sportolóként végigjártam.

Kiss Gergely egyszerre óvatos és belevaló egészségének megőrzésében

Mit tettél és teszel szándékosan az egészségmegőrzés érdekében?

A természetes vitaminbevitel végigkísérte az életemet. Sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztok, ráadásul mindenevőként: a sóska, a spenót, a kelkáposzta, a zöldbab, a gomba vagy a hal mind részei az étrendemnek – olyan alapanyagok is, amelyeket sokan nem szívesen esznek meg.

Emellett tudatosan „edzettem” az immunrendszeremet is. Gyerekkoromban például játszottunk nyitott medencében, térdig érő hóban kerestük a labdát, amely a kapufáról valamelyik bokorba gurult. Később is figyeltem arra, hogy ne túlöltözve, burokban éljek: szándékosan egy kicsit kevésbé melegen mentem ki a szabad levegőre, hogy alkalmazkodjon a szervezetem.

Felnőttként is fontos maradt számomra, hogy ne egy állandóan 26 fokos szobában ülő emberré váljak. A hideg az hideg – és akkor mi van? Úgy gondolom, hogy a szervezetnek szüksége van ingerekre, és nem baj, ha időnként ki van mozdítva a komfortzónájából.

És ez nem is ütött vissza, gyerekkorodban sem?

Az átlagnál mindig kevesebbet voltam beteg. Persze előfordult velem is, hogy elkaptam egy náthát – a családom rémálma pedig az volt, amikor egyszer tüszős mandulagyulladásom lett, azt kifejezetten rosszul viseltem –, de összességében ritkán betegszem meg.

A feleségem nagyon tudatos a családunk egészségének megőrzésében. Az ételalapanyagok megválogatására nagy hangsúlyt fektet: felkutatja a termelői forrásokat, amit lehet, megtermelünk a kertben, kenyeret süt, saját fűszernövényeket nevel. A legújabb büszkesége a saját citromunk –amiről mindig eszembe jut a Tanú című film szállóigéje: kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk.

Őszintén szólva külön interjú témája lehetne, ahogyan a családunk egészségéről gondoskodik: rendkívül tudatosan, ügyesen és okosan figyel a vitaminok, a fehérjék, a rostok és az omega–3 zsírsavak arányára is. A boltban megnézi az élelmiszerek összetételét, igyekszünk kerülni az ultrafeldolgozott termékeket. Ugyanakkor ez a fajta tudatosság nem vált beteges mértékben az életünk részévé – fontos számunkra az egyensúly.

Ma már az egészség nem ott kezdődik, hogy megeszel két almát naponta, hanem ott is, hogy honnan származik az az alma. Nyilván ez egy bizonyos pontig tudatosság kérdése, azon túl viszont anyagi lehetőségek is befolyásolják. Távol áll tőlem, hogy bárkit megítéljek, vagy más pénztárcájában turkáljak, és nem is vagyok táplálkozástudományi szakember. Abban viszont biztos vagyok, hogy a változatosság kulcskérdés. Ha valaki minden nap sült krumplit eszik rántott hússal, és mellé megeszik egy tábla csokit, az ezzel nem támogatja aktívan az immunrendszerét.

Úgy gondolom, hogy aki – amennyire a lehetőségei engedik – odafigyel a táplálkozására, és amennyire tud, mozog is, akár szabadidős tevékenységként, de rendszeresen, az már nagyon sokat tett önmagáért.

A sport jelen pillanatban mennyire van benne az életedben?

Hetente minimum háromszor, maximum hatszor sportolok. Számomra inkább az okoz nehézséget, hogy sajnálom a sportolás körüli logisztikára fordított időt. Ha túl sokat elvesz a napomból, azt nehezen viselem.

Szerencsére Gödöllőn ma már adottak a feltételek, van uszoda, könnyen elérhető tornaterem, otthon is tartok néhány sporteszközt, és a természet is közel van, így sétálni, túrázni vagy futni is egyszerűen el tudok indulni. A sport tehát része az életemnek, de érzem, hogy még van mit javítani rajta.

Ha van időm, gyakran beiktatok rövidebb, húsz–harminc perces mozgásokat. A célom az, hogy ezeket a „mikroedzéseket” fokozatosan egy kicsit hosszabbra szabjam, és még tudatosabban beépítsem a mindennapokba.

A fél óra napi sportot az orvosok már nagyra értékelik.

Valóban, ez is nagyon jó, ugyanakkor sportolóként magammal kapcsolatban természetes módon kicsit másként gondolkodom erről. Számomra felszabadító érzés, ha hosszabban is tudok mozogni, akár végigcsinálni egy teljes vízilabdaedzést.

Ez az életem része. A vágy, hogy tegyek valamit, fejlődjek, figyeljek magamra, a mozdulataimra, arra, hogy jól csinálom-e – mindez szó szerint a zsigereimben él. Hatéves korom óta ezt csinálom, és ez a belső késztetés ma is ugyanúgy meghatároz.

Előfordult az életedben olyan időszak, amikor ez a hozzáállásod a sporthoz megváltozott bármilyen okból?

Néhány napos, hetes gyengébb időszakok voltak, de hónapok sosem. Három fő tevékenységi köröm van, ebből kettő közvetlenül kötődik a sportoláshoz a vízilabda és a szabadidősport révén. Ha leülök a képernyő elé, a filmek mellett legtöbbször akkor is sportot nézek, figyelemmel követem a sporthíreket. A mérkőzés izgalma, a győzelem öröme akkor is érdekel, ha más éli át, ezért a vízilabda mellett a dartstól kezdve a rögbiig sokminden érdekel.

Jelenleg a MATE-GEAC gödöllői férfi vízilabda szakosztály vezetője vagyok, és az edzőkkel egyeztetve időnként edzéseket is tartok a gyerekeknek. Szeretem használni az edzői végzettségemet, és őszintén szólva a gyerekek a szívem csücskei – velük dolgozni mindig külön öröm.

Kiss Gergely egyéb tevékenységei mellett motivációs előadásokat is tart

Mi a véleményed arról, hogy sok gyerek él elhízással, és ezért gyakran az életmódjukat teszik felelőssé? Szerinted hogyan lehetne ezt a társadalmi jelenséget érdemben kezelni?

A világ és a technológia fejlődésével párhuzamosan egyre kényelmesebbé válik az életünk, fokozatosan háttérbe szorult a mozgás szerepe. Korábban a létfenntartás természetes része volt a folyamatos fizikai aktivitás, ma viszont alapvetően inaktív életmódot élünk. Ebben a környezetben a mozgás – és a sport – már nem luxus, hanem szükségszerűség: olyan alapvető kérdéssé vált, amely valójában mindenkit érint.

A mai társadalmakban – és Magyarországon talán különösen – az emberek rengeteget dolgoznak, sokszor fárasztó, szürke hétköznapokban, miközben anyagilag sem dúskálnak. Sokan örülnek, ha este hazaérnek, megpróbálják a jelenlegi árak mellett megoldani a bevásárlást, a gyerek pedig iskola után legalább nyugodtan elvan a telefonnal. A hűtőben az van, ami éppen jutott, az edzés pedig plusz teher és plusz költség.

Ezért én nagyon ódzkodom attól, hogy bárkire felelősséget hárítsunk, vagy bárkit bántsunk az egészségtelennek bélyegzett életmódja miatt. Közben azt is látni kell, hogy az egész világon létezik egy nagyon inaktív társadalmi réteg, amelynek az életében a mozgás egyszerűen nem része a mindennapoknak. Ennek persze számos oka van, nem kizárólag az életmód: sokan nem is tudják, milyen érzés fizikailag elfáradni, a határaikat a munkán kívül is feszegetni.

Ez teljesen független attól, ki milyen munkát végez – a kukásautóstól az akadémikusig bárkiről beszélhetünk. A mozgás egyszerűen kimarad az életükből. A tapasztalatom az, hogy státusztól és anyagi helyzettől függetlenül sok család egyáltalán nem mozog, miközben vannak nagyon lelkesek is, akik akár nehéz körülmények között, több átszállással, kedvezményes tagdíjjal, de mindenképpen igyekeznek sportolási lehetőséget biztosítani a gyerekeiknek. A munkám során mindkét oldallal találkozom.

Ha a szabadidősportot minél több család be tudná építeni az életébe, az nagyon sokat jelentene. Aki heti több alkalommal kutyát sétáltat, hetente-kéthetente túrázik, időnként elmegy úszni, vagy akár otthon tornázik egy szőnyegen, az már elmondhatja magáról, hogy a mozgás az élete része.

Az ingyenes lehetőségektől a hobbiszinten űzhető sportokig – például a táncolásig – rendkívül széles a paletta. Természetesen az élethelyzettől függően attól még, hogy lenne rá lehetőség, sokak számára nehéz mindezt beilleszteni a mindennapokba. Én mégis azt gondolom, hogy aki teheti, és meg tudja oldani, annak érdemes élni ezekkel a lehetőségekkel. A mozgás ugyanis nemcsak fizikailag tesz jót, hanem mentálisan is: visszaköszön az önbizalomban, a munkabírásban, az emberi kapcsolatokban – szinte az élet minden területén.

Azt azonban hangsúlyozom, hogy az ember élete olyan szinten összetett, a genetikától az egészségi- és lelki állapoton át az anyagi- és családi helyzetig – hogy senkinek nincs joga mindezek figyelembevétele nélkül kívülről megmondani, hogy hogyan kellene élnie.

Te mit köszönhetsz a sportnak mentálisan?

A sport mentálisan abban segít a legtöbbet, hogy a hibáimat, gyengeségeimet, lelki megingásaimat vagy akár a fizikai fáradtságomat sokkal nagyobb arányban tudom legyőzni, mint akkor tudnám, ha nem sportolnék. Megtanít kezelni a kételyeimet, és azt is, hogyan lehet továbbmenni akkor is, amikor az ember fáradt vagy bizonytalan.

Emellett elképesztően sok emberi kapcsolatot köszönhetek a sportnak. Empatikusabbá tett, erősítette az együttműködési készségemet, és megtanított csapatban gondolkodni és dolgozni. Ezek olyan készségek, amelyek a munka világában is alapvetőek – mégis rengeteg helyen hiányoznak. Sokszor azt látom, hogy az emberek nem találják a helyüket, nem illeszkednek jól a szerepükbe. Olyan ez, mintha egy focicsapatban mindenki középpályás vagy csatár szeretne lenni – miközben a csapat attól működik, hogy mindenki tudja, mi az ő feladata.

A sport a viselkedésre és a kommunikációra is hatással van. Segít kimondani és megfogalmazni a dolgokat, legyen szó főnök–beosztott viszonyról, csapatmunkáról vagy bármilyen emberi kapcsolatról. Hat az önképre, az énképre, a személyiség számos rétegére – annyira összetett módon, hogy akár külön interjú témája is lehetne. Nem véletlen, hogy erről előadásokat is tartok.