ÉLETÖRÖM

Törtem a fejem, hogyan fejezzem ki minél tömörebben napjaink életérzését. A kép előterében napsütés, örvendező dolgozó vagy imádkozó emberek, játszó gyermekek, tiszta színek, és valahol a szélén viharfelhők, villámok, esetleg leskelődő ördög, Belzebub vagy rosszakaratú emberek.

Az idei nyárra csak annyi panaszunk lehet, hogy az országos tisztifőorvos hatodszor hirdeti ki a hőségriadót, péntekről szombatra virradó éjféltől. Talán még látható a Perseidák meteorraj csillaghullása, a természet még harsogóan zöld, legalábbis nálunk, a Kárpát-medence mélyén.

Hálát adhatunk őseinknek (vagy a minket tovább nem engedő hatalmaknak?) hogy ilyen vízben gazdag vidéken kapaszkodtak meg. A világ jelentős része már szomjazik, vagy nem jut megfelelő minőségű vízhez. A Föld nevű csodabolygó kilátásai egyelőre nem túl jók, és ezt úgy tűnik az „emberiség” magatartása egyelőre többnyire rontja. De mi se alhatunk teljesen jól, mert aggódva olvasom, hogy egyik legnagyobb természeti kincsünk, a Balaton vízminősége veszélyben, mert az „ember” okozta közvetlen és közvetett terhelés (mindkettő foszfor, de az egyikkel nem dicsekednék nyilvánosan) nagy és növekszik. Csatornázás, víztisztítás, nagyszámú (ingyenes!) WC sokat javíthatna, akár meg is állíthatná a folyamatot, de hol van a közvetlen érdekeltség, a rövid távú profit az ilyen tevékenységekben?

Minket egyelőre csak a hőségriadó széle kapott el, de Szicíliában már 48,8 C fokot mértek, ami abszolút rekord Európában és alig elviselhető. Okozója egy anticiklon, amelyet, milyen különös, Lucifernek neveztek el…

Örömök

Az előző jegyzetem óta eltelt hét egy tiszta, igazi örömmel kezdődött: befejeződött Tokióban a XXXII. nyári olimpia. Nekünk, magyaroknak sok szívmelengető percet hozott a 6 arany, 7 ezüst és 7 bronzérem, és a számos olimpiai helyezés. Persze, volt aggodalom, együttérzés, mert nem jött ki mindenkinek a lépés, de feltűnt számos fiatal, ígéretes tehetség, és ennek is örülhetünk.

Szinte az utolsó percig bizonytalan volt, hogy valóban megrendezik-e, de azután fellobbant a láng, és az olimpiatörténet legkülönösebb  két hete elkezdődött. Olimpia – zárt kapuk mellett, közönség, szurkolók nélkül. Mintha egy hatalmas játékfilm forgatását láttuk volna. Ha nincs ez a mindent átszövő modern digitális világ, akkor sokat nem láttunk volna belőle. Így viszont szinte mindent. A japán rendezők, mérnökök, technikusok csodát műveltek, pedig a hátterük nyugtalan volt, a COVID-járvány éppen elkezdte beteríteni az országukat és a világ egyik legnagyobb városát, Tokiót. Kemény megelőző intézkedések kívül, imponáló fegyelmezettség a kapukon belül. Maszk viselése, távolságtartás mindenütt, és látszott, hogy betartják és betartatják. Egy egész világ láthatta, hogyan kell szabályosan maszkot viselni, milyen a távolságtartás és hogyan feszül egymásnak ez életöröm, a siker kirobbanó öröme, és hogyan húzódik ugyanez vissza a fegyelmezett védekezés korlátai közé.

A mieink többségükben boldogan térhettek haza. Köszönet nekik, mert az öröm és büszkeség mellett percekre-órákra megfeledkezhettünk a körülöttünk lévő gondokról.

Gondok

Mert ezek azért vannak bőséggel. A delta mutáció egyes országokban veszélyesen terjed. Most a közelben Ausztria, távolabb Oroszország, Izrael és Észak-Amerika mutat ijesztő fertőzésszám növekedést. Egyértelműen kimutatják, hogy tömegesen, egyes számok szerint több mint 80%-ban a nem oltottak körében. Nálunk szépen halad az oltás a 12 évnél idősebb gyermekek körében, és egyre többen veszik fel a harmadik oltást.

Ezek a hírek mintha eltakarnák, hogy az (most éppen 400 ezer főben megjelölt) idősebbek oltása még nemigen indult be, és az a több millió honfitársunk, aki eddig egyáltalán nem oltatta be magát, ugyancsak nem jelentkezett. Az elmúlt héten olyan alacsony volt az új oltottak száma, mint februárban, amikor a civilek közötti kampány elkezdődött. Mi járhat ennyi honfitársunk fejében? Miben reménykednek? Mi akadályozza vagy befolyásolja őket? Mit lehetne tenni a meggyőzésük érdekében?

Harmadik hete várom, hogy miniszterelnök úr megszólaljon. Sok kollégám kinevetett azért a szokásomért, hogy pénteken reggel a rádió előtt várom a megszólalását. Amíg ő a végrehajtó hatalom feje, addig biztosan érdekes, amit mond. És az is, amit nem. Ma se szólalt meg. Pedig eddig ő a legnagyobb erővel szorgalmazta az oltásokat. Eddig nem szólt a szakdolgozók petíciójáról sem, pedig nagyon sokan várják.

Nem akarok „farkast kiáltani”, és lehet hogy a meleg, a szabadságolások szükséges kiadása, és valljuk be, hogy az érdekeltségek tisztázása nélkül csak a „bíztató szavak malasztjával” elindított újranyitása a diagnosztikus és gyógyító egészségügynek, nem mutat fergeteges sikert. Legfeljebb a magánszolgáltatók soha nem látott méretű befektetései, marketing kampányai mutatnak valamilyen fejlődést, de ez valahogy nincs szinkronba hozva se a közellátásokkal se a közfinanszírozással. És persze a két világ egymással sem.

„Jelek a falon”

Az Uzsoki utcai Kórház sürgősségi ügyeleti rendszerének zavara (amit gyorsan felszámoltak), a korábbi zalaegerszegi történet, és a legfrissebb, a még mindig a Péterfy Sándor utcai Kórház részlegeként működő Baleseti Központ tájékoztatója a programozható műtétek szüneteltetéséről – hivatkozva a DPC Merényi Gusztáv repülőorvosról elnevezett telephely felújítására, amiről a kórház korrekt tájékoztatást adott, és az ÉKC Új Szent János Kórház baleseti osztályának leállásáról(?), amiről eddig senki nem tudott – mind meglepő, és nem túlságosan megnyugtató jelek.

Ezek segélykiáltások is, és valamilyen hiányzó irányítás, koordináció, finanszírozási és humán erőforráshiány kérdéseit vetik fel. Nem vitatom, lesz magyarázat, lesz kommunikáció, lehet menedzsment büntetés is (ami nagyon igazságtalan lenne), de ezt a problémahalmazt már nem lehet szőnyeg alá söpörni, meg nem történtté tenni. Márpedig ezt még az egyre többet emlegetett reform előtt kellene megtenni, mert vagy lerontják a reform hatásait, vagy veszélyessé teszik azt.

Ahogy pedig múlik az idő, egyre világosabbá válik, hogy a „struktúra reformját” meg kell előzze egy humán erőforrás reform, vagy/és stratégia, mert se a gépek, se a szépen kifestett falak nem fognak működni képzett, motivált és elegendő számú szakember nélkül. És itt zárul a kör az orvosi béremelés örömei és további nyitott kérdései, a szakdolgozók (és a gazdasági-műszaki szakterület állandóan elfelejtett, hatalmas és nélkülözhetetlen légiója) petíciója, a teljesítményelvű finanszírozás hiányában nem működő intézményi és egyéni érdekeltség között. Ráadásul ezt a betegek, a polgárok már akkor se tudják befolyásolni, ha szeretnék.

Érdekes hetek jönnek.

Szent István ünnepe, az Eucharisztikus Kongresszus felemelő ünnepnapjai, fények egy COVID-járvány árnyékában. Remélem, a rendezők figyelmesen követték a tokiói intézkedéseket, mert lehet, hogy itt is szükség lesz rájuk.

Nézzünk szét otthon, van-e megfelelő maszk, kesztyű és fertőtlenítőszer. Egy sokkal fertőzőképesebb vírus fog itt keringeni, mint amit tavaly megismertünk.

Tegyünk meg mindent azért, hogy az egészségügy kibírja ezt a várható erőpróbát, amiről igazából nem tudjuk, mekkora lesz.

Mit tehetünk? Védekezés minden veszélyes helyzetben, oltások felvétele és a be nem oltott ismerősök meggyőzése

Tartsunk össze, hogy ezt is túlélhessük!

Címlapkép: Lucas van Valckenborch: Nyári tájkép. 1585. Olaj vásznon. 116x198 cm. Kunsthistorisches Museum, Bécs.