HIÁNY, SORBAN ÁLLÁS, PÁNIK?

Kedden, egy szokatlanul késői órán, képernyő elé invitálták a magyar népet. Rendkívüli Kormányinfó, sajtótájékoztató üzemanyag ügyekben. Profi munka volt, még tartott a tájékoztató, miközben megjelent a Magyar Közlöny az új szabályokról.

23 órától a benzinkutak, ha volt bámilyen üzemanyaguk, már „piaci” áron adták el. A kancelláriaminiszter és a MOL elnök-vezérigazgató kissé riadtan magyarázták a „bizonyítványt”, láthatóan nincsenek tréningezve rossz hírek bejelentésére. Egy magyar értelmiséginek óhatatlanuk beugrik Rejtő Jenő remek könyve, a „Vesztegzár a Grand Hotelben” jelenete, amikor a szállodaigazgató nyugalomra inti a vendégeit, mire azonnal kitör a pánik…

Hiány

A megelőző egy hét valóban kezdett elviselhetetlen lenni. Szakszerű tájékoztatás helyett a médiumokra volt bízva, mit mutatnak, mit mondanak. A kísérő szöveg politikai volt, háború, szankciók, energiaválság stb. Láttuk a sorbanállást, a hiány jelenségeit.

Magam is négyszer próbáltam tankolni, egyszer sikerült és már akkor is a „sapka nélküli” gázolajból. Az emberek szorongani kezdtek. Mi lesz velük, a munkahelyükkel, hogyan fognak pénzt keresni, bevásárolni a családnak, elvinni a gyermekeket az iskolába? A hosszú „békeidő” és a motorizáció fejlődése megváltoztatta a települések szerkezetét, és abban az irányokban is fejlődtek, ahol nincs könnyen elérhető tömegközlekedés. A reggeli és esti csúcsforgalmi időszakok mutatják, hogy az autó lehetővé teszi a lakóhelyektől távolabbi munkavállalást is, amivel komolyan számolni kell.

Nem volt szép dolog, hogy az üzemanyagellátás közvetlen és közvetett felelősei a lakosságot hibáztatták a pánikért, mondván, lenne itt még üzemanyag, ha nem akarna mindenki egyszerre vásárolni…

Remélem, tanultak a helyzetből. Már a bejelentés másnapján elkezdett konszolidálódni a helyzet. Orbán Viktor is ellátogatott a vadiúj MOL „felhőkarcolóba”, és ünnepélyes megnyitó helyett az „extraprofit” 95%-os elvonását jelentette be, ami az előző éjszaka jogszabályként megjelent a Magyar Közlönyben. Az ellátási hiány egyelőre megszűnik, belép helyette az áremelkedés tovagyűrűző hatása, de ezt már más eszközökkel kell kezelni.

Sorbanállás

Az elmúlt hetek eseményeit látva, nem tudok szabadulni egy „gondolatkísérlettől”. Hiszen van egy terület, ahol hiány is van, sorban állás is van, de látható pánik nincs. Igen, kedves olvasóink, jól gondolják: ez az egészségügy.

Képzeljék csak el, csak úgy játékból: mi lenne, ha a magyar kórházak és rendelőintézetek várólistái megelevenednének? Csak egy fél napra, hogy a kíváncsi médiumok újságírói és kamerái is odaérjenek. Betegek és kivizsgálásra váró „egészségesek” százai, ezrei állnának egy-egy kórház, rendelőintézet kapuja előtt, csendesen, libasorban. Számosan kerekesszékben, néhányan hordágyon, mások kezükben támbottal vagy mankóval.

Ugye milyen apokaliptikus látvány lenne? Pedig a virtuális valóságban ott állnak, és várnak hetekig, hónapokig, egyesek évekig, hogy képalkotó vizsgálatra vagy műtétre kerüljenek. Nem tud pánik kitörni, mert nem látják egymást, nem konfrontálódnak, mint a benzinért sorakozók. Csak várnak csendben, reménykedve, vagy csüggedten. Családok, barátok számolgatják a megtakarításaikat, tudnának-e pénzzel segíteni.

Kedves politikusok! Még ne dűljetek hátra! A benzinpánik oldódni látszik. De az a humanitárius válság, amit pénz, kapacitás, szakemberhiány okoz az egészségügyben, az belülről feszíti a magyar társadalmat. Segíteni kellene. Bis dat, qui cito dat! Még akkor is, ha a pánik rémképei nem okoznak politikai feszültséget. Legalábbis ma még nem.

Törvénykezés

Napok óta várom az egészségügyet átalakító salátatörvény megjelenését. Ehhez a köztársasági elnök aláírása kell. Ugyan megkérdezi-e, hogy a sajtóhíradások szintjén túl felkészítették-e a törvény alkalmazására az egészségügyi dolgozókat és a lakosságot? Ugyanő számonkéri-e a végrehajtás részleteit elrendelő, megmutató kormányrendeleteket?

Megkérdezi-e, hogy a változások terheit cipelő egészségügyi dolgozók hogyan fogják túlélni az energiaválságot, az inflációt? Évek óta beszélünk a méltatlanul alacsony bérükről. Ami azt ugyan rettentően igazságtalanul kiegészítette, a hálapénz náluk is be lett tiltva. Egyébként helyesen. Az orvosok bérét komoly mértékben megemelték. De mi lesz a többiekkel? Szakmai elkötelezettséggel, áldozatok vállalásával nem lehet kifizetni az emelkedő számlákat.

Az egészségügyi dolgozók legnagyobb csoportja a szakdolgozóké. 124 ezren tagjai a Magyar Egészségügyi Szakmai Kamarának (MESZK). Ők a legnagyobb „munkaköri” csoport. Nélkülük nem működnek a kórházak, de a rendelőintézetek és a háziorvosi ellátás sem. Nem megy a mentőautó, nincsenek műtétek és nincs laborvizsgálat se. Az ő bérükről napjainkban alig esik szó, pedig erről kellene szóljanak a híradások.

Őket is terhelni fogja (ahogy a járvány alatt terhelte is) a változó munkahelyek gondja és terhei. Az átalakuló intézmények átalakuló feladatai és helyszínei. Sok mindenkivel ellentétben én nem az átalakulások szükségességét vitatom, hanem az előkészítés hiányosságait, a feltételek megteremtését, a változási folyamatok stabil és megnyugtató menedzselését, és az egész folyamat artikulációját a betegek felé. Most gondolom és mondom, hogy a „benzinpánik” tanulságait fel kellene használni az egészségügy átalakításának kommunikációjában, edukációjában, „levezénylésében” és értékelésében.

Pánik

A lélekgyógyászok tudják, hogy a pánik az nem specifikus reakció a benzinhiányra. A pánik az minden olyan helyzetben kialakulhat, amikor az egyének, az emberek csoportjai elvesztik a tájékozódás képességét, a tervezés lehetőségét, és a jelenségek a létüket, a zavartalan működésüket veszélyeztetik.

De a pániknak van még egy tulajdonsága. Olyan, mint az allergiás reakció: immunválasz. Túlzó mértékű, és tovább rontja a beteg helyzetét. De erre hivatkozva nem lehet az érintetteket megnyugtatni, hanem segíteni kell a helyzetük tisztázását. Elég udvarias és szakszerű voltam?

Időutazás

Hogy végül valami jót is írjak, elmentem a MESZK évadzáró karácsonyi gálájára, ahol hagyományosan a legjobban dolgozó szakdolgozókat, közöségeiket, támogatóikat köszöntik. Komolyan veszik, hogy erkölcsi elismerés is szükséges a komoly felelőségteljes munka végzéséhez. Két szempontból is fantasztikus élmény volt.

Öröm volt látni és megismerni, a szakdolgozói közösség demokratikus jelölések során kiválasztott személyeit és munkacsoportjait, akik az elmúlt évek, ezen belül a COVID-járvány idején kiválóan teljesítettek. A részletes laudációk bepillantást engedtek a tevékenységükbe, megelevenedtek az elmúlt évek gondjai és felemelő pillanatai. Ilyen programokat lenne jó látni a közmédiumokban, hogy lássák a betegek, a lakosság (és a politikusok), hogy még mindig vannak emberek, többnyire fiatal és kevésbé fiatal nők, akik vállalják ezt a szép, de gyakran rettenetesen nehéz munkát.

Másfelől számomra egy időutazás volt. Több kolléga jött hozzám egy kézszorításra, ölelésre, akiket 30 éve nem láttam. Róluk írtam a járvány elején „A gyógyítók lelke” című jegyzetemet, és most hirtelen többen előttem álltak! Sokszor csak a szemek csillogása alapján ismertem fel a például a műtősnőt, akitől a műtői munka német fordulatait tanultam, a bakteriológiai labor asszisztenst, vagy azt az ápolónőt, aki egy nehéz ügyelet emlékeit elevenítette fel. Bámulatos a mai napig a tartásuk és a kitartásuk. A gálán kitüntettek olyan idős kollégákat, akik 70-80-85 évesek, és még dolgoznak a pályán. Erre is kevés példa van más szakmákban.

Nagyon jó volt „belülről” érezni, látni a gondolkodásukat, az összetartozásukat, a fenntartás nélküli szeretetüket és empátiájukat. Remélem, hogy számos vendég, közöttük az OKFŐ egyik vezetője hasonló élményeket vitt magával, és viszi el jó hírüket a tágabb közösségekbe. Nem tagadom, féltem őket, és segíteni szeretném az alkalmazkodásukat a „szép új világhoz”. Nagyon sok múlik rajtuk, és ezt mindenkinek meg kellene érteni. És akkor ők kitartanak, mert arra „szerződtek”, azt vállalták, hogy a legnehezebb sorsú embereknek, a betegeknek segítsenek túlélni és gyógyulni. A legkevesebb, amit tehetünk érük, hogy az ő túlélésükért, és senki ne értse félre, de a jólétükért is szót kell emelnünk.

 Vasárnap már gyújthatjuk a harmadik adventi gyertyát. Pillanatokon belül érkezik a Karácsony, az Újesztendő.

Derűs, boldog készülődést kívánok mindenkinek, de ne feledjék, van egy hatalmas értékünk: a magyar egészségügy, amelyik ilyenkor is működik, hogy a pihenő emberek biztonságban élvezzék az ünnep melegét és Karácsony fényeit!

Címlapkép: Clément-Auguste Andrieux (1829–1880): La queue à la boucherie en 1871. Olaj vásznon. 31x44 cm. Paris Musées. Párizs, Franciaország.