MEGINT SALÁTA

A jó saláta mindig friss, idei zöldségekből készül. Ugyanez érvényes a gyümölcssalátára és a kettő ínyenc keverékeire is. Modern világunkban, pláne ha nincs járvány, egész évben szinte mindent lehet kapni. Így annak se volt akadálya, hogy a húsvéti báránysült mellé zöldspárga-eper salátát „csipegessünk”.

Nagyon finom volt, de azért emlékeztettük egymást, hogy a szépséges spanyol epernél csak az a jobb, amit magunk vásárolunk a Szentendrei-sziget hatalmas eperföldjein, Tahitótfalu és Kisoroszi között az út mentén felállított asztalokról. Az az illat, az az íz nem másolható. Ám aki egyszer látta, akár csak filmen, az Amszterdam közeli Schiphol repülőtér virágraktárát, ahonnan légiflotta repíti a földgolyó minden irányában a friss virágot, az tudja, miről beszélek. Ez persze arról is szól, hogy egy kicsi, de szorgalmas ország hogyan tud magának hatalmas részt kihasítani a virágok termesztéséből és értékesítéséből.

Valami ilyesmi hiányzik a mi gazdaságunkból is – de ezt már előttem sokan elmondták. Gyönyörűek ezek a virágok, de a legszerényebb hazai kerti virágnak mámorítóbb az illata. A friss gyümölcsöt is hasonló módon terítik, azzal a különbséggel, hogy a hűtőszállítás csak félig érett állapotban kezdődik, ezért a gyümölcs soha nem lesz olyan, mint a palermói, a barcelonai, vagy a szentendrei piacon, a kisebb falusi piacokat és az őstermelőket nem is említve.

Salátatörvény

A salátatörvény – sajnos – nem a saláták minőségét szabályozza. Hanem például az egészségügy működését, átalakulását valamilyen koncepció, kitűzött cél mentén. Miért saláta? Mert egy meglévő fejes salátához hasonlóan a régi törvény részeit, azaz a leveleit cserélgetik, nyírják vagy színezik, hogy egy salátának látszó zöldség keletkezzen. Öreg orvosként mindig elcsodálkozom a jogászaink ezirányú buzgalmán, hogy ne csak jó, hanem szép salátát is állítsanak elő. Egy új törvényhez képest kb. akkora sikerrel, mint a spanyol eper és a tuniszi spárga. Szép, még jó is, de nem tökéletes.

Most nálunk is ez történik az egészségügyben. Egy 45 oldalas jogi „remekmű” olvasható a kormány honlapján, de csak az erősebb idegzetű orvosoknak ajánlom. Nem a jó szándékát és a céljait vitatom. Csak azt szeretném jelezni, hogy ha az eredeti törvény saláta volt, akkor a most hozzárakásra kerülő levelek már káposztalevelek. Nem abból a genomból, és nem is abból a növényből erednek, mint az eredeti.

Ezt persze megint meg kell magyaráznom, mert baráti olvasóim jó esetben alapellátó ügyeletes orvoshoz fognak küldeni, rossz esetben mentőket hívnak, kényszerzubbonnyal, ami ugyan még nincs a Szolgálatnál rendszeresítve, de lesz, ha ennyi hülyeséget összeirkálok!

Megint paradigmaváltás

Olvasom a decemberi törvényszövegeket és a mostaniakat. Összevetem az 1997-ben elfogadott, azóta számtalanszor módosított törvényekkel. Számos észrevételt tehetnék, de legyen itt a legfontosabb: a társadalmi-gazdasági rendszerváltás hónapjaiban, majd utána az egymást követő kormányok és politikai pártok a magyar egészségügyet a velünk szomszédos, történelmileg összehasonlítható országoknak és a saját magyar történelmi hagyományoknak megfelelő társadalombiztosítási rendszerben képzelték el.

Így is hét évbe telt, mire 1997 tavaszán a magyar országgyűlés elfogadta az Egészségügyről és a Kötelező egészségbiztosításról szóló törvényeket. Azóta eltelt pontosan 26 év. A törvényeken számtalan változtatást vezettek át. 26 év alatt nagyot változott a világ, benne a magyar társadalom, a gazdaság és nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy a törvények tárgya, az egészségügy is. De ez még csak azt jelentené, hogy az eredeti törvény egyre bonyolultabb lesz, és nehezen kezelhetővé válik.

Ám itt egy sokkal nagyobb baj látszik, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Az elmúlt években, a törvények alakításával, az egészségügyi igazgatási gyakorlat megváltoztatásával egy alapjaiban, filozófiájában és szervezési megoldásaiban új rendszer jött létre. Ennek a rendszernek a hivatalos és nemzetközileg ismert és elfogadott neve: nemzeti (állami) egészségügyi szolgálat.

National Health Service

Számomra nyilvánvaló, hogy a zsinórban negyedik ciklusát egy éve elkezdett Orbán kormány rájött, és ebben a koronavírus-járvány szervezési és igazgatási információi is segítették, hogy a magyar egészségügy elavuló rendszerével valamit kezdenie kell. Túl sok megoldatlan, és a hagyományos eszközökkel megoldhatatlan válság jelentkezett, amit már kisebb beavatkozásokkal nem lehet megoldani.

Csak két nagyobb ügyre utalok: szakemberhiány egyes intézményekben, szolgálatoknál és területeken, valamint folyamatos gazdasági válságjelek amelyek a rendszer bármelyik pontján felléphetnek és összeadódnak. A szakemberhiány miatti feszültségek és a pénzhiány vagy -szűkösség kombinálódik egymással, és a mai kontrolling jelző és beavatkozó rendszerek nem tudják előre jelezni és megelőzni.

Miközben végrehajtottuk a magyar egészségügy történetének legnagyobb orvosi béremelését. Mindennek „eredménye” a betegellátás zavaraiban mutatkozik meg, és az egészségi állapot rossz mutatói mellett a betegek elégedetlensége közvetlen politikai hatássá konvertálódhat.

Megismerve a reformbeavatkozások most tárgyalt második csomagját csak megerősödött az a véleményem, hogy a tervezett intézkedések kipróbálása mellett eljött az ideje a stratégiai gondolkodásnak és megközelítésnek: új egészségügyi törvényre és új finanszírozási törvényre van szükség! Ráadásul mindkettőben megnyugtató válaszokat kell adni a jelenleg spontán módokon növekvő magán (fizetős) betegellátás feszítő kérdéseire is.

Nehéz álom, közös érdek

A salátatörvények több pontján megjelennek az intézményi ellátások új megközelítései a praxisközösségektől az integrált megyei szakellátási intézményekig és a teljes körű sürgősségi és programozható szakellátást nyújtó centrumkórházakig. Anélkül, hogy más országokat másolnánk, szükségesnek és célszerűnek látszik egy harmadik, egységes intézményi, régebbi nevén kórháztörvény elkészítése. Már csak azért is, hogy a strukturális korszerűsítéseket ne 3-4 törvény „megmozgatásával” próbálják bevezetni, mint az elmúlt évtizedekben.

Az elmúlt év vitái, félreértései, ütközései elkerülhetőek lettek volna, ha az érintettek egy folyamatosan fejlődő, korszerűsödő, hosszú távú jövőképpel rendelkező egészségügyi rendszer építését látnák. Ha ebben a saját helyük és szerepük biztonságossá válhat, akkor ez láthatóvá válik a teljesítményükben.

De ennél is fontosabb, hogy a betegek érzékeljék a rendszer fejlődését, javulását, biztonságát, emberközpontúságát. És ha a gyógyítók és segítőik jobb helyzetbe kerülnek, annak a betegek fogják látni a legnagyobb hasznát.

A következő esztendők nem ígérnek könnyű álmot senkinek. Ezért különösen nagy szükségünk van egy válságálló, modern gyógyító rendszerre. Mert ez egy olyan segítő, életben tartó, az élet minőségét javító vagy visszaállító rendszer, amelyik nagyon sok beteg számára egyben a végső menedék is. Mivel az egészségügyi rendszert senki nem tudja elkerülni, erős közös érdekünk, hogy a lehető legjobban alakuljon, fejlődjön.