ZÁRÓJELBE TETT BETEGEK?

Figyelmeztetés kedves Olvasóimnak: Új járvány van kitörőben! Az életveszélyes COVID-mutációk, majd a nagyon kellemetlen influenza után itt az újabb kórság: Demagógia infectiosa 2023. A tudományos nevet tőlem kapta, és már csak az a kérdés hogyan terjed, meg lehet-e előzni, és van e rá gyógyszer.

Az ágens (baci, vírus, vagy csak egy kóbor DNS?) persze ubiquiter, azaz minden időben mindenütt előfordulhat. Kedvenc táptalaja az irigység, a tudatlanság, pláne a hiányos tudás, a vágyvezérelt gondolkodás, a politikai szájkarate és a haszonlesés. Közvetítői a modern médiumok, de a terjedése a közvetlen emberi kapcsolatok révén is jelentős.

Hétköznapi elnevezése is van: ősidők óta pletykának nevezik, és egyes politikai vezetők rettegnek a hatásaitól. Humorral, iróniával keverve igencsak robbanékony elegyet alkothat. Sokáig azt gondolták, hogy a harsogó beszéd következtében kilehelt párával, mikroszkopikus cseppekkel terjed, de ezt nem sikerült kizárólagosan bizonyítani. Főleg azért nem, mert a telefonon közvetített pletyka ugyanolyan veszélyes, mint a fülbe súgott.

Rossz hírek

Kizárólag komoly gondolkodásra hajlamos barátaim most majd meg fognak róni, hogy miért csinálok viccet az emberi kommunikáció eme szent és komoly területéből.

Talán azt mondanám nekik: óvjuk a lelkünket és az elménket a változékony, megfoghatatlan, de garantáltan lehangoló és deprimáló rossz hírektől. Persze, kérdezhetik, hogyan válogatom szét a komoly híreket és a pletykákat, de erre nem tudok megoldókulcsot nyújtani. Tapasztalat, intuíció itt ugyanúgy sokat segít, mint a gyógyítás számos területén.

Pontosan 1 éve és 1 hónapja kezdődött az orosz-ukrán háború. Az emberi tragédiákon, szörnyűségeken túl gondoljuk végig, az elmúlt 13 hónap alatt mennyi hír, mennyi információ foszlott semmivé? Ami miatt szorongtunk, gyötrődtünk, felháborodtunk, vitatkoztunk és rosszul aludtunk. És csak jönnek az újabb rossz hírek, nehogy lazíthassunk. Radioaktív lőszer, csodafegyverek, atomcsapás a Hágai Bíróságra, III. világháború? hogy csak az elmúlt órák, napok termését említsem.

Belháború

A „mi kis belháborúnk” még csak 50 napja robbant ki: MOK-Kormány, vagy Kormány-MOK – nem is tudom melyik sorrend a politikailag korrekt.

A harc a Karmelita Kolostor teraszán kezdődött, ahol a jóságos kormány „megtámadta” a magyar orvosokat a modern történelem legnagyobb béremelésével. Mivel valamelyik nyilatkozó, itt a napokban, egyenlőségjelet tett a magyar orvosok és a Magyar Orvosi Kamara közé, így a váratlan támadás célja a MOK (is) volt. Abban mindenki egyetértett, hogy a MOK (azaz az orvosok) javasolta bértáblát teljesítették. A nagy örömben egy időre a szőnyeg alá söpörtek néhány sorsdöntő kérdést, amit ott kellett volna feltenni.

Aztán, amikor 2-3 nap múlva a kormány megtámadta (megviccelte) a MOK-ot a szolgálati törvénnyel, lett egy kis felzúdulás, de nem érte el a kritikus tömeget. Nem felejtsük, még járvány volt: ilyenkor „nix ugribugri”.

Minden hozzáértőnek a szakdolgozók és egyéb munkatársak akkor elmaradó, majd későbbre ígért béremelése okozott fájdalmat.

A „liszt” később „azon dőlt ki”, hogy a kormány hozzálátott az egészségügyi ágazat valamilyen reformjához, ami már írott jogszabály tervezetek formájában szivárgott ki, majd jelent meg a Közlönyben.

Itt már „hittani” területre váltott a hivatalos kommunikáció, az informális csatornák pedig még annál is inkább, mert Takács Péter tavaly tavasz óta elment minden olyan szakmai rendezvényre, amelyektől az elődei legalább fél évtizedig távol maradtak. Előadott, beszélt, kerekasztalozott, tehát formailag informált és egyeztetett.

Hogy a kulisszák mögött mi történt, vagy nem történt, arról keveset vagy semmit nem tudunk. A „reformtörvény” és jogszabályok kihirdetése előtt a MOK vezetése is jelentős terjedelemben vett részt ilyeneken. Sőt, legalább két ízben a MOK elnöke Takács főnökével is találkozott. Az egyik ilyet, isten tudja milyen okból, „magánbeszélgetésnek” kommunikálták. A „hittant” azért kevertem ide, mert sajnos, a kevés bizonyosság miatt, a hitre is szükség volt, hogy el tudjuk képzelni, mi is történt/történik.

Pánik

Miért írom ez ilyen részletesen? Mert ez a közel egy év, persze a háború és a kibontakozó gazdasági válság árnyékában, a magyar egészségügy életének, jövőjének „árnyékos” fejezete marad. Nyilvános panaszok, rengeteg informális hír, furcsa fenyegetések mindkét oldalról azokban is félelmet és bizonytalanságot keltettek, akiknek munkája, életpályája nincs és nem is lehet veszélyben. De a negatív hír, pletyka természete olyan, hogy mindenkit elér és mindenkit megérint.

„Az orvosok” – értsd: számos, nagyon sok orvos – körében aggodalom, feszültségek, egzisztenciális félelmek erősödtek fel. Mivel senki se szereti megvárni, hogy beteljesüljenek a negatív jóslatok, sokan elkezdték keresni a kivezető utat. Érdekes, hogy egyes kamarai vezető személyiségek is az orvosok elvándorlásával kezdték fenyegetni a kormányt. Egy ilyen helyzet rendkívül hasonlít a bankpánikra. Magyarországon ez ritka, de már láttunk ilyet.

Ha a közvélemény elkezd okkal vagy ok nélkül egy bankcsődről beszélni, akkor a betétjüket veszélyben érzők megrohanják a bankot a pénzükért. Ha addig nem volt baj, na ezután lett. És a bankcsőddel mindenki tragikusan rosszul jár. Napjaink története, hogy a valóságban bajba került mega pénzintézetet – Credit Suisse – olyan tömegű pénzzel mentették ki a bajból és vásárolták fel a konkurens bankok, amelyek csak számtanpéldában léteznek. Hogy megelőzzék a bankpánikot és csődöt, amelyik végigvágtathat a világon, iszonyatos károkat okozva.

Lehet, hogy kamarai vezetők, megmondóemberek, újságírók csak jószándékból akarják figyelmeztetni a kormányt, hogy ha „rosszak lesznek”, elmennek az orvosok és a szakdolgozók. De mára olyan hangulat alakult ki, hogy ez a veszély valóságos. És nemcsak a kormányt fogja sújtani, hanem a rossz hír terjesztőit is. Csitítgatom a bennem feszülő Kasszandrát, de nagyon rossz érzésem van.

Győzelem

Érezhetik ezt, és a vele járó feszültséget a MOK vezetői is, mert erősen változik a kommunikációjuk. Már szinte semmi radikálisat nem mondanak, az „orvosok” menjenek ügyelni, de ne írjanak alá megállapodást, és alakítsanak pertársaságot.

Az első javaslat hülyeség: a magyar kapitalizmus 33. esztendejében már nem lehet munkát végezni írásos megállapodás nélkül. Se jogi, se felelősségbiztosítási, se bérelszámolási szempontból. A pertársaság szó ijesztő, azt jelzi a legtöbb orvosnak, hogy a kamara már nem védi meg őket, jogászok segítségével ütközzenek meg a munkáltatójukkal. De azért ez azt is jelenti, hogy még „győzelem” esetén is célszerű elmenni arról a munkahelyről.

Apropó: „győzelem”. Pár napja, amikor a maradó MOK tagok száma elérte a 21500 főt, az egyik médium ezt a kormánnyal szembeni „kétharmados győzelemnek” titulálta. Azon túl, hogy ez nem egy politikai választás, az áthallás túl erős. Szegény Kincses Gyula és Álmos Péter már minden mondatot azzal kezd, hogy ők nem politizálnak…

Azt már nem is mondom, hogy előbb kellene tisztázni a „matekot”, mint kiadni a győzelmi jelentéseket. Mert az igazi veszély a MOK gazdálkodása felől jelentkezik.

Egy nem auditált gondolatkísérlet részemről: ha a tagok fele marad, és korösszetétele megfelel a teljes tagság korfájának, akkor is, egyik évről a másikra, kb. egymilliárd forinttal csökkenhet a MOK bevétele. Márpedig akkor nagyon át kell alakulnia a szervezetüknek és jövedelmüknek, hogy megmaradjanak, és ne kerüljenek csődbe. Még a végén hálásak lesznek a kormánynak, aki elvette tőlük a három tucatnyi etikai bizottság üzemeltetését, és ezáltal a költségeit, és ez a terhet a megyei vezető intézményekre testálta.

Közben az is kiderül, hogy az Országos Mentőszolgálat egyelőre megbirkózott az alapellátási ügyeletek szervezésével azokban a megyékben, ahol ez a tervek szerint elkezdődött és ennek a tárgyi feltételeit is biztosították. Csatlakozott valamennyi orvos is. Kiderült, hogy ebben az ügyeleti felállásban sokkal kevesebb orvosra van szükség, mint korábban. Ezért például az idős orvosokat semmire se kell kényszeríteni. Ráadásul a 9-11 ezer forintos ügyeleti óradíj már havi bevételben is olyan jelentős lehet, amiért a fiatalabb orvosoknak érdemes ügyelnie.

Mindeközben a betegek

És akkor végül hadd legyek demagóg: az orvosok vitái, belharcai, aggodalmai, feszültségei a betegeken csapódnak le. Rosszkedvük, szakmai és egzisztenciális bizonytalanságaik szintúgy. A vezetőik gondjai szintén, akik a megyei átszervezések mellett már így márciusban minden idők legnagyobb adósságállományával küzdenek.

Kedves Kormány, Kedves Magyar Orvosi Kamara! Vegyétek észre, hogy a történet már nem rólatok szól. Nem arról hogy kinek van vagy lehet igaza. A történet napról-napra egyre inkább a betegeitekről szól, akik ha nem is értik pontosan a vitáitokat, de érzik és látják a feszültséget.

A betegek még nem tudják tömegével kifejezni a véleményüket. Legfeljebb a legjobb szakértők, újságírók közvetítik a problémájukat. De már lehet látni, hogy nem csökken, hanem több helyen nő a sürgősségi osztályokon megjelenő betegek száma. Még várakoznak a fizikailag láthatatlan várólistákon, de aki teheti, keresi az alternatív megoldás.

A nagy többség viszont erre nem képes. Sokadszor írom, néha szégyellem, mert demagógiának tűnik, hogy a szegénység, az idős életkor és a betegség a leggyakoribb kombináció az egészségügyben. Ha úgy tetszik, ennek a politikai következményeit a kormány, az erkölcsi, emberiességi terheit a lehetőségei határáig, néha azon is túl „az orvosok” viselik.

2023 év során minden szereplőnek a megoldásokat kellene keresni. Ne kövessük Oroszország és Ukrajna példáját, mert nem vagyunk rákényszerítve. Ha ott mi kicsik vagyunk ahhoz, hogy a békét kikényszerítsük, az „egészségügy békéjét” teremtsük meg itthon, magunknak.

Címlapkép: Thomas Eakins (1844-1916): Az Agnew Klinika. 1889. Olaj vásznon. 214x300 cm. John Morgan Building, University of Pennsylvania, Philadelphia, Pennsylvania