Ne tippelj, védekezz!

Elmúlt a „hosszú forró nyár”, de az ősz még nem tudott beköszönni. Küzdenek egymással az időjárási frontok. Jó lenne egy hosszabb „indián nyár” (magyar megfelelője egy nagy szemtelenség, inkább a német eredetit írom ide, amiből tükörfordították: „Altweibsommer”), azzal a megjegyzéssel, hogy az öregfiúkat ugyanolyan kellemesen melegíti az őszi napsugár, csak ők demográfiai okokból egyre kevesebben vannak.

Szabadság, béke, vidámság

Furcsa hét, hetek vannak mögöttünk. Egyfelől az országos „oltakozási” számok mintha befagytak volna. Ezen valamit enyhít a 12 év feletti iskolások megkezdett oltása, és az idősek, betegek és a régebben oltott egészségügyi dolgozók harmadik oltása. A COVID 4. hulláma pedig itt csapkod körülöttünk. Nálunk kizárólag az egészségügyi intézményekben maradt fenn a kötelező maszkviselés, távolságtartás, forszírozott fertőtlenítés. Teljes szabadság, béke, vidámság, mintha minket elkerülhetne a járvány. Még ideológusai is akadnak a klasszikus járványügyi védekezés ellenzőinek, így próbálják az oltás kizárólagosságára felhívni a figyelmet. Nem jó eszköz, mert eljöhet az idő, amikor a járvány terjedésének lassításához ezekre is szükség lehet. Vagy ha olyan vírus jön (ez nem rémhírterjesztés, csak reális esélylatolgatás), amelyik már nagy mértékben vagy teljesen „kicselezi” az eddigi oltásokat. Vagy csak egyszerűen berobban egy hagyományos influenza, amit eddig nagy valószínűséggel és mértékben éppen a maszk viselésével szorítottunk minimumra.

Érdekes nézni, hogy a világot járó vezetőink milyen természetesen vesznek maszkot pl. a Bledi Biztonsági Fórumon és például semmit az ugyanakkor zajló IME menedzsment konferencián, Budapesten.

Pedig a negyedik hullám eleje már itt van. A napi fertőzésszám lassan 200 fölé emelkedett, csendesen nő a kórházi esetek és gépi lélegeztetettek száma. Az áldozatoké még szerencsére nem.

Kísérlet kísérlet hátán

Pénteken reggel megint korán keltem, de a miniszterelnök úr nem szólalt meg. Az Operatív törzs biztosan dolgozik, de még nem lép naponta a nyilvánosság elé. Az ellenzéki pártok el vannak foglalva az előválasztásokkal, nagymértékben a médiumok is. Kötelességszerűen tájékoztatnak a világjárvány híreiről, de mintha elmaradnának a következtetések. Afganisztán „mindent visz”. Még a New Yorkot elöntő hatalmas áradat is majdhogynem mínuszos hír, pedig nagyon erős üzenet, hogy a világ egyik legnagyobb, leggazdagabb városát is pillanatok alatt mattolhatják a természet erői. A járvány pedig „megy előre”, olyan országokat is elkap, mint Ausztrália, amelyek eddig nagyon sikeresen védekeztek.

Kísérletező kedvű nemzet vagyunk.

Két hete volt Szent István ünnepe, hatalmas tömegek mozogtak. Soha se fogjuk megtudni, hogy a fertőzések számának enyhe emelkedése és az RNS szintje a szennyvízben összefügg-e ezzel.

Ezen a héten folytattuk: 60 ezer fős focimeccs egy stadionban (lesz még kettő, ha a FIFA bele nem szól a „szurkolóink túlkapásai” miatt, és nem rendeli el a zárt kapus meccseket).

Tegnap megnyíltak az iskolák, egyelőre teljes szabadsággal. Annyi kiegészítéssel, hogy gőzerővel folyik az iskolások oltási kampánya. A maximalista szakértők „sírdogálnak”, hogy korábban kellett volna kezdeni, vagy időt kellett volna hagyni az immunitás kialakulásának. Most már rajta vagyunk a robogó vonaton, és csak reménykedek, hogy igaza lesz régi, az Ulmi Egyetemen megismert kollégám kicsit pimasz beszólásának, amit már többször idéztem: „nektek, magyaroknak, több szerencsétek van, mint eszetek”.

Nagyjából szeptember közepére okosabbak leszünk.

Felkészülési időszak

Remélem minden kedves Olvasóm tudja: nem a vírusnak szurkolok! Azért kell ezt itt is leszögeznem, mert prof. dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az IME konferencián elég zord kijelentést tett a rémhírterjesztőkkel kapcsolatban. Remélem, mivel tudós ember, el tudja választani a rémhírterjesztést a megalapozott aggodalomtól, pláne, ha az utólag igazolódott.

Hogy a focinál maradjunk, a magyarok számára, se mint potenciális fertőzöttek, se mint egészségügyi ellátók nem mindegy, hogyan állnak a „mi kis meccseink” a COVID 19 betegséget okozó vírusokkal. Vannak, akik úgy gondolják, hogy eddig 3:0-ra nyertünk. Ez meglehetősen kincstári álláspont, bár azt el kell ismernem, hogy küzdöttünk keményen. Kormány is, egészségügy is, lakosság is.

Azt mindenki elismeri, hogy az első hullámban a világ élbolyában voltunk, akkor 2:1 a vírus javára. A 2. hullám, amikor még nem volt oltás, biztosan nagyon súlyos volt. Későn kezdtünk védekezni, védtük a gazdaságot, ennek ára volt. A 3. hullám idején már elég jelentős populáció át volt oltva (ha nem is a „nyáj” méretében), akkor ha ez döntetlen, az eredmény 1:1. De a vírus egy fertőzőképesebb mutánssal „erősített”, mi pedig oltásokkal. Hogy ez mire lesz elég, az még az „idő méhében” rejtőzik, és legfeljebb a modellezők, és néhány tapasztalt orvos merészkedik jóslásba bocsátkozni. Minden becsületes ember ma azt kell mondja, hogy használjuk ki azt a kis időt, amink még van, és tegyünk meg mindent a védekezés érdekében.

Ügyeleti dilemma

Érdekes bejelentést tett dr. Takács Péter, az OKFŐ helyettese az IME konferencián. A súlyos kritikával illetett, az alapbérhez képest is alacsony ügyeleti díjakat valamilyen teljesítményt elismerő szorzóval próbálják korrigálni. A tetszetős javaslat érdekes kérdéseket vet fel. Az orvosok ügyeleti teljesítménye rendkívül hullámzó, nagyon sok tényező befolyásolja. Ezért azután nem könnyű mérni, és mivel pénzkifizetéssel jár, dokumentálni is kell. Mivel érdekeket érint, számos vita, irigység, konfrontáció melegágya lehet. Ezeket komolyan kell venni. Érdemes lenne megnézni, mások hogyan csinálják.

Egy kis személyes történet következik: A problémával a német orvosok is már jó régen konfrontálódtak. Egy fiatal munka- és szociálisügyi miniszter, Norbert Blüm is nekifutott a megoldásnak. A fiatalabbak kedvéért: Blüm 1982-1998 között Helmut Kohl kancellár leghűségesebb minisztere volt. CDU tag lévén, de kiváló emberként is a szociális igazságosságot képviselte. A Kölni Egyetemen tanára volt Joseph Ratzinger, a későbbi XVI Benedek pápa. Nevéhez fűződik a Bismarck féle társadalombiztosítás V. pillérének, az ápolásbiztosításnak a megalapozása és bevezetése. Ez nálunk máig hiányzik.

Norbert Blüm egy viszonylag egyszerű méréssel próbálkozott, az ügyeleti időszakot megpróbálta aktív és passzív órákra felosztani, és eszerint dotálni. 1985 őszén az Ulmi Egyetem Safranbergi tömbjének műtőtraktusában üldögélek, és várom, hogy kollégáimmal bemosakodhassunk. A híres Wilhelm Ahnefeld aneszteziológus professzor (1991-ben a Semmelweis Egyetem díszdoktora lett) egy idős, szívritmuszavarral küzdő hölgy állapotát igyekszik stabilizálni, hogy kibírja a sürgős műtétet.

Közben az ügyeleti munkában ott is erősen érintett fiatal szakorvosok és rezidensek beszélgetnek. A téma, az ügyeleti díj. Egy idő után a vita felforrósodik, majdnem a tettlegességig. Lassan számomra is kiderült, hogy az aktív órák mérésén, dokumentálásán és a felmerülő további igazságossági kérdéseken vitatkoznak. Például, hogy a mostani várakozás, amikor a beteget készítik fel a műtétre, az passzív vagy aktív óra lesz-e?  Persze, ott nagyobb pénzek forogtak kockán mint nálunk, bár a béremelések után egy sokat ügyelő fiatalnak a magas ügyeleti díj nálunk is sokat számíthat. A vita végére a professzor tett pontot: „Kezdjétek a műtétet, de igyekezzetek, mert az élet és halál közötti mezsgye nagyon keskeny is tud lenni” – mondta. (Két hét múlva megállított a folyosón, és azt mondta, a hölgy ma a saját lábán ment ki a betegszállító autóhoz: „Köszönöm kolléga, szép munka volt”. Mit mondjak, jól esett…)

Merítsünk erőt!

Még egy fontos történet, ami elég kevés teret kap a forrongó magyar belpolitika médiumaiban. Tokióban az olimpia folytatódott. A fogyatékkal élők világversenye, a Paralimpia zajlik. Hatalmas magyar sikerekkel. A paralimpia üzenete, ha lehet még az olimpiánál is erősebb, bár nyilván nincs akkora szenzációértéke, és kevésbé nyújt felhőtlen szórakozást. Olyan fiatalok mutatnak példát nekünk életszeretetből, küzdésből, reménykedésből és optimizmusból, akiknek bőséggel lenne okuk magukat sajnálni. Csodálatos, amit teljesítenek.

Többüket láttam gyakorolni, amikor a járvány előtt fél évig mindennap az OORI-ba jártam. Már akkor mélyen megragadott az erőfeszítésük, igyekezetük, az átszellemült mosolyuk. Most nagyon jó látni a sikereiket, az örömüket. Merítsünk erőt belőlük, mert szükségünk lehet rá.

Csak a rend kedvéért mondom, Tokióban még mindig tilosak a tömegrendezvények, a Paralimpia is zárt kapuk mögött zajlik, teljes járványügyi védekezés, maszk és távolságtartás mellett. De az is mai hír, hogy a járvány kezelésével kapcsolatos kritikák miatt lemond a japán miniszterelnök. Mielőtt bárki párhozamot vagy áthallást keresne ide írom, hogy Japán, gazdagságához és technológiai-gyógyszeripari fejlettségéhez képest rettenetesen lemaradt a védőoltások tekintetében. Távoli ország, jelentősen más kultúra, de bizonyos problémák nagyon hasonlóak. Tanuljunk belőle.

Körülöttem már mindenki be van oltva. A második és harmadik hullám „megsuhintotta” a családot, de a fiatalok túlélték, az idősebbek nem kapták el. A baráti kört, és a szomszédságot kivétel nélkül rábeszéltem az oltásra. Jelentem: semmilyen szövődmény nem volt. Én mélyen meg vagyok győződve, hogy napjainkban ezt kell tenni. De hogy a kb. 3 millió be nem oltott honfitárs, és a néhány százaléknyi gyengülő, vagy ki nem alakult immunitással rendelkező ember ne legyen beteg és ne haljon meg, használnunk kell a védekezés összes módszerét.

Készüljünk, mert Apokalipszis lovai ismét itt dübörögnek a környékünkön. Próbáljuk meg túlélni!

(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt (Gulácsi Péter kapus gólt kap a labdarúgó világbajnoki selejtezők 4. fordulójában játszott Magyarország-Anglia mérkőzésen a Puskás Arénában 2021. szeptember 2-án. Az angol válogatott 4-0-ra győzött. Szemben Szalai Attila, az angol Harry Kane és Raheem Sterling, valamint Schäfer András)