NYÁRKÖZÉP

Az év legrövidebb éjszakája a mai. Tudták ezt már az ókorban is, és hatalmas pogány ünnep vette kezdetét, nagy tüzek gyulladtak az erdőszéleken, a mitikus helyszíneken, a neolitikus kőkörök és kősorok környékén, amelyek közül mi itt a kontinensen Stonehenge-et vagy Carnacot tartjuk számon, pedig több száz hasonló nyomaira bukkannak napjainkig a kutatók. Mindegyik kapcsolatban van a nyári napfordulóval. A nyár, az életöröm, a világosság győzelme a téli sötétség felett igazán páratlanná teszi ezt az ünnepet az északi féltekén.

A katolikus egyház már nagyon korán az V. században felismerte ennek a jelentőségét, és ide helyezte Keresztelő Szent János születésének ünnepét. János különös jelentősége ismert. Ő az utolsó ószövetségi próféta, aki Jézus Krisztus megkeresztelésével összekötötte működését és az elkövetkező időket az Újszövetséggel. A történelem folyamán Szent János, Szent Iván néven számos nép fontos és tisztelt ikonja lett. A török elől menekülő balkáni népek, a görögök, a dalmátok, a szerbek és társaik elhozták Magyarországra is a hírét, és kultusza Szentendrén értelemszerűen a mindennapok részévé vált.

Ivan dan

Így nevezik egymás között, és manapság is kiemelkedő eseménye a városkának. Tegyük hozzá, hogy a Szent Iván-nap a magyar kultúrában is széles nyomokat hagyott, számos esemény fűződik hozzá, aminek nyomait az újra éledő hagyományok tovább élesztgetik. Nem véletlenül fordította Arany János Shakespeare örömjátékát „Midsummer Night's Dream”-ről „Szentivánéji álom”--ra. Évtizedekkel és „több tíz kilóval” ezelőtt, egy éjjel még én is megpróbálkoztam a „tűzugrással” a Preobrazsenszka templom előtti intim kis téren, dalmát és szerb barátaim hatalmas derültsége közepette. Azóta is tisztábbnak érzem magamat…

Idén is hetek óta folyik a készülődés, hogy emlékezetessé tegyük az ünnepet. Szentendre terei, sikátorai, titkos kis lépcsői, Dunapartja, emlékkeresztjei kora estétől mécsesek ezreivel lesznek ékesítve. A rebbenő kis lángok emlékeztetnek a szeretteinkre, barátainkra, akik már nem lehetnek közöttünk, üzennek a háború sújtotta népeknek, hogy a remény örökké pislákol, soha nem szabad feladni. És valamikor az éjszaka közepén, a mécsesek elindulnak lefelé a Dunán, üzenve az otthon maradottaknak, hogy egy magyar kisvárosban még élnek a késői leszármazottak, akik sem eredetüket, sem hitüket nem felejtették, és igyekeznek azt megtartani.

A világ körülöttünk

A háború 121. napja. Továbbra se akarom elhinni, hogy ez lehetséges, de a valóság ilyen tragikus. Egy dolog keltett valamelyest pozitív gondolatokat: Volodimir Zelenszkij a hét elején felhívta Orbán Viktort. Köszönte a humanitárius segítséget, és kérte a támogatását az uniós tagjelöltséghez. Ez utóbbit meg is kapta mára virradó éjszaka a kormányfők brüsszeli tanácskozásán. Ennek felhőtlenül örülhetünk, a kárpátaljai magyarok sorsa szükségképpen javulni fog, mert ez a sok feltétel egyike, amelyik az uniós tagsághoz vezet.

A háború, az áldozatok szenvedése, a menekülők, a szenvedők képei soha nem szokhatók meg. De ezek mellett új játszmák is kezdődtek:

itt a gáz, hol a gáz?

itt az olaj hol az olaj?

itt a búza, hol a búza?

És amikor Németország gáz-válsághelyzetet hirdet vagy prognosztizál, akkor kánikulában is fázósan összehúzzuk magunkon a zakót vagy a melegítőt. Csak reménykedni tudok, hogy Európa bölcs vezetői nemhiába jöttek össze e meleg napok során, és tudják, mi a feladatuk és mi a kötelességük népeik felé…

Mi újság itthon?

Én az egészségügy és a lakosság szempontjából legfontosabbnak a 3. fokú hőségriadó kihirdetését tartom. Ilyenkor megnő az idősebbek és a betegek halálozása, akár extrém mértékben megnőhetnek a Mentőszolgálat terhei, és nemcsak a rosszullétek, hanem a szaporodó közlekedési balesetek miatt is. Ilyenkor vizsgáznak a kórházak, rendelőintézetek, hogy az elmúlt másfél évtizedben felhasznált több százmilliárdos támogatás elköltése során mennyre tudtak gondolni  a betegek és a gyógyítók komfortjára? Mert legyünk tisztességesek, egy kórházi műszakban egy ápoló, vagy egy orvos, pláne a mai létszámhelyzet mellett olyan óriási fizikai terhelésnek lehet kitéve, hogy azt egy „normális” ember el se tudja képzelni.

A most kirobbant vitákra a közigazgatást érintő új elnevezésekre majd később reflektálok, ha már sejteni lehet, van-e ezeknek hozadéka az egészségügy számára.

Egyébként, úgy sejtem, hogy kisebb-nagyobb „tűzoltásokat” leszámítva, a következő hetekben az egészségügyben nagyobb dolog nem fog történni. Takács Péter államtitkár, ha jól értettem, augusztus elejére ígért olyan terveket, amelyeket a „szakmával” meg szeretne beszélni. Érdeklődve várjuk!

Szabadság

Kedves Olvasóim!

Szokatlan kéréssel fordulok Hozzátok/Önökhöz: Kérek 3 hét szabadságot!

Miért az Olvasóimtól? Mert jogi és igazgatási értelemben kizárólag ők vannak fölöttem.

Még az ilyen ici-pici „banánköztársaságban” is, mint a Weborvos szervezete kell néhány játékszabály. De az nem rendelkezik a szabadságom engedélyezéséről.

Kedves, sokat emlegetett mesterem, ebben az összefüggésben főnököm Manninger Jenő professzor 1978-ban viszonylag váratlanul főigazgató lett. Addig, a „szabadságos papírját” mindig leadta elődjének, az Intézetet megalapító Szántó György professzornak, aki azt udvariasan tudomásul vette. Szántó beteg lett, elköszönt, és nem járt be többet az intézetbe. Még abban az évben, egy júliusi reggelen megjelent  ¾7-kor viziten a professzor úr, kezében egy ismerős cédulával. Majd egy meglepő fordulattal bejelentette nekünk, a beosztottjainak, hogy szabadságra megy. Kicsit megdermedtünk, de azután dörmögve egyetértettünk. Hangosan nevetni, már csak akkor mertünk, amikor visszament a szobájába. Nem tudta kezelni a váratlan helyzetet, hiszen előtte 22 évig volt, aki engedélyezze a szabadságát.

Most én is így jártam. Mint a Weborvos formális elnöke, nem tudok kitől szabadságot kérni. Kiszámoltam, pontosan 120 héttel ezelőtt a COVID járvány első napjaiban írtam egy szombati jegyzetet. Azután még egyet. Rendszer lett belőle.

Hamar kialakult egy rendszeres olvasói kör, akik a szombat reggeli kávé mellé elkezdték ezeket olvasni. Reagáltak, lelkesítettek, kritizáltak, kinevettek, és én is megszerettem ezt a kapcsolatrendszert. Függővé váltam. Talán egy hétvége maradt ki, de azt is pótoltam. Százas nagyságrendben reagáltak, de ha kimozdultam valami rendezvényre, kiderült, hogy sokkal többen olvassák. A járvány tomboló hullámai alatt nem is volt hiányérzetem, jó volt, hogy van mivel foglalkozni. Sokszor „megszívtam”, mert ha nem volt elég a felkészülési idő, azt péntekről szombatra virradóan pótolnom kellett. Mert reggel 6 órára várta a kéziratot Zöldi Péter, aki mindent tud az újságírásról (már genetikus értelemben is) és a képszerkesztésről, megszerkeszti a jegyzetet, majd az ügyeletes szerkesztőnk, aki elvégzi a végső simításokat és elhelyezi a megfelelő felületeken a jegyzetet. Mert jó, ha tudják a Kedves Olvasóink, akármilyen kicsi is a Weborvos, egyben hasonlít Manhattanhez, a világ egyik legnagyobb városához: valaki nálunk is mindig ébren van, és követi a világ folyását.

Tehát: kérek 3 hét szabadságot! Várom a reakciókat, illetve az engedélyeket Facebook-oldalamon, illetve itt a cikk alatti posztszekcióban.

A jövő heti jegyzetet, tekintettel a Semmelweis-napra, még elkészítem. Ha a következő három hétben valami nagyon fontos történik az egészségügyben, akkor azonnal „szolgálatba helyezem magamat”.

Jó lesz ez így, Kedves Olvasóim…?

 

Címlapkép: Ivan Dan Szentendrén. Forrás: Szentendre Hivatalos Oldala, Facebook.