RENDSZERVÁLTÁS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN?

Pár másodpercre „megállt a kezemben az egér”, amikor a reggeli sajtószemlében megláttam államtitkár úr portréját és mellette ezt a címet, persze kérdőjel nélkül. Tudom, hogy a címeket a médiumokban a szerkesztők/főszerkesztők adják, bár egy államtitkárnak azért ebbe is van beleszólása.

Elolvasva, majd meghallgatva és megnézve a videofelvételt egyértelművé vált, hogy komolyan gondolja. Kicsit gondolkodtam, majd megnéztem a Kormány honlapján az életrajzát. 1979-ben született. Akkor értem.

Remények

Le szeretném szögezni, nem akarom „szívatni” Takács Pétert. Inkább szurkolok neki! Ha jól látom, 32 éve kormánytag még nem kapott ekkora felhatalmazást beavatkozni a magyar egészségügy rendszerének szinte minden területébe, a béremelésektől az ellátó struktúra átalakításán át, a betegek mozgásának szabályozásáig. Ha csak néhány kulcsfontosságú kérdésben sikerül eredményt elérni, már az is nagy dolog lesz.

Nyilván nem lehet „szabad kézről” beszélni, hiszen összesen már 4+13 éve működő tapasztalt minisztere van, és ugyancsak 4+13 éve regnáló miniszterelnöke. És ez a történet nem csak Takács Péter, hanem az „ő számlájukra” is megy. Persze, politikai értelemben. Ezért azután kicsit féltem is Takács Pétert.

Egy kis reformtörténelem

Még a társadalmi-gazdasági rendszerváltás előtti években elkezdődött néhány szervezett tevékenység, amelyik a magyar egészségügy teljesítményének megismerését célozta. A szekszárdi kórházban egy kiváló menedzser-igazgató, Szentgáli Gyula támogatásával, Jávor András úttörő munkát kezdett el az egészségügyi informatika alapjainak lerakásával. Előbb egy lyukkártyás rendszerrel (Hollerith) próbált statisztikai gyűjtéseket, majd kaptak egy hatalmas méretű, szovjet gyártmányú URAL számítógépet, amely már mágnesszalaggal működött és több szobát foglalt el. (Ekkortájt keletkezett a következő vicc: Mekkora a szovjet törpe? Óriási!) Nagyjából ekkortájt született Takács Péter.

Ezzel párhuzamosan, de erre is támaszkodva 1985-ben elkezdődött az első gazdasági kísérlet, az egészségügy merev, bürokratikus, bázisszemléletű rovat-tétel finanszírozásának vizsgálata, és az egységes pénzalap gazdálkodási kísérlet, majd az eredmények bevezetése. Dévai Zsuzsa közgazdasági főosztályvezető, munkatársa, Partizer Károly és Papp László kórházigazgató voltak a fő mozgatók. Takács Péter ekkor 6 éves volt. Nem folytatom a számolást.

Közben Jávor András kiváló és egyre gyarapodó munkatársakkal elkezdte alkalmazni a BNO-t és vizsgálta az akkoriban kísérleti stádiumban lévő DRG, magyarul HBCS-rendszert. Ehhez Csehák Judit miniszterelnök-helyettes, majd miniszter, Győrfi István miniszterhelyettes, majd államtitkár erős támogatásával „kisírtunk” egy COCOM-listás Microvax 2 modern számítógépet. Ez nagy szenzáció volt. Az USA attól tartott, hogy a fejlett elektronika szovjet kézbe kerülhet, hadászati célokra.

1987-88 körül megalakult az Egészségügyi Reformtitkárság Jávor András operatív vezetésével, Forgács András sebész, a III. sz. Gyógyító-megelőző Főosztály szakellátási osztályvezetője koordinálásával, immár sok kiváló szakember bevonásával.

Ezzel időben párhuzamosan beérett a magyar orvosok régi vágya, Veér András elnök és Birtalan Iván főtitkár irányításával, hatalmas érdeklődés és részvétel mellett megalakult a Magyar Orvosi Kamara, eleinte egyesületi, később köztestületi formában.

Politikai rendszerváltás

Az 1990-es választásokon eldőlt az ország paradigmaváltása: politikai demokrácia, többpártrendszer, szabad választások, kapitalista termelési mód. Az egészségügy szerencséje volt, hogy már nagymértékben elő volt készítve az ágazat rendszerváltása, és „szinte” zökkenők nélkül, a korábbi tapasztalatokra építve elkezdődött a társadalombiztosítási egészségügy kiépítése.

A finanszírozás átkerült az OTF-hez (az OEP elődje), egy korábban az egészségügyben és a Pénzügyminisztériumban is dolgozó szakember, Perényi László és Partizer Károly gyakorlati megszervezése mellett. Az új miniszter, Surján László mellett Jávor András immár államtitkári minőségben folytatta a reform kidolgozását, jogi és szervezeti bevezetését.

1991-ben a minisztérium és az országgyűlés létrehozott egy bizottságot, amelyiknek már az elnevezése is érdekes: „Az egészségügyi rendszerváltást koordináló bizottság” néven. Elnöke egy fiatal MDF-es orvos, országgyűlési képviselő, bizonyos Kincses Gyula lett. Igen, ő ma a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

1992. január 1-től a régi idők körzeti orvosi rendszerét felváltotta a háziorvosi rendszer, a tanácsi alkalmazotti alárendeltség helyett orvosi egzisztencia- mikrovállalkozás formájában. 1992. október 1-től elindult a szakellátás teljesítmény elvű finanszírozása, a kórházi HBCS-rendszer bevezetésével és a járóbeteg (német) pontrendszer szerinti elszámolással. Az akkori nagyon szerény informatikai viszonyok között ez egy hatalmas lépés, az egészségügyi rendszerváltás kulcseleme volt.

1993-ban választások révén létrejött az egészségbiztosítás önkormányzati irányítása, bár ez 1998-ban megszűnt. 1997-májusában az Országgyűlés elfogadta az Egészségügyi és Egészségbiztosítási törvényeket. Takács Péter még az elmúlt hónapokban is egyebek mellett ezek módosításával, kiegészítésével (salátatörvény) alapozta meg az „egészségügyi rendszerváltást”.

Múlt vagy jövő?

Miközben megfogalmaztam az elmúlt 45 év különféle rendszerváltásait, két idézet jutott eszembe:

1. „Minél többet tudsz a múltról, annál jobban felkészülsz a jövőre” – mondta Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok 26. elnöke.

2. „A múltat végképp eltörölni, rabszolga had indulj velünk!” – énekeltük az Internacionáléban, a kommunizmus/szocializmus mozgalmi indulójában.

Én az elsőre szavazok.

Takács Péter pedig, ha befejezte küldetését, majd elmondhatja, Sir Isaac Newton mondását: „óriások vállán álltam”.

Adalékok a rendszerváltásokhoz

Anélkül, hogy eljátszanám a Muppet Show idős urait, akik a páholyból mindent megkritizálnak (megtiltottam kollégáimnak, hogy ez legyen a cikkem illusztációs képe), azért halkan, „sine ira et studio”, a rendszerváltás fogalma kapcsán szeretnék még érdemes két fontos fogalmat azonosítani: a rendszert és a váltást.

Az egészségügyi rendszerek típusai

Még ma is három alaptípust különböztethetünk meg. Ebből kettő közösségi finanszírozású, egy pedig dominánsan magánfinanszírozott. Ez a felosztás akkor is döntő, ha a két közösségi rendszer számos variációban működik, és a rendszerek között konvergencia, közeledés is megfigyelhető.

Az egészségügyi rendszerváltás fogalmi szinten azt jelenti, hogy a három fő rendszer valamelyikéről valamelyikre váltunk. Mivel Magyarországon az elmúlt 131 évben a két közösségi rendszer között már többszörösen történt rendszer-azaz paradigmaváltás, erősen reménykedem, hogy a kormány nem gondolja komolyan, hogy áttérnénk a harmadik, magánfinanszírozott rendszerre. Ez a gyakorlatban a társadalombiztosítást helyettesítő magánbiztosítást jelent.

Egy ilyen változás olyan szociális és társadalmi katasztrófához vezetne, amit nem szabad megkísérelni. Ezt egyszer kipróbálták Chilében, nagy baj lett belőle. 40 milliárd akkori amerikai dollárba került a helyreállítás. Sokan emlékszünk arra, hogy Magyarországon is tett egy másik kormány kísérletet valami hasonlóra, de egyetlen Magyarországon működő magánbiztosító sem volt hajlandó részt venni a „kísérletben”.

Az AHICO biztosító magyarországi vezető orvosaként ott voltam azon a bizonyos tárgyaláson az akkori kormányzat képviselőivel. Előtte megkérdeztük a cég vezetőit. Vermontból, a cég akkori központjából jött az egyértelmű válasz: a közelébe ne menjetek! Tudták, mit beszélnek, ők részt vettek a chilei „kalandban”, hatalmas anyagi és presztízsveszteséggel menekültek ki belőle.

A magyar egészségügy rendszerváltásai

A modern egészségügy nálunk a XIX. század végén kezdett kialakulni, a gyógyítás sokáig szabályozatlan, a finanszírozás töredezett, főleg magánforrásból történt.

Az első igazi rendszerváltás 1891-ben kezdődött, az első magyar társadalombiztosítási törvénnyel, 8 évvel Bismarck első törvénye után. Ezzel elkezdtünk felzárkózni a fejlettebb országokhoz. Két dolgot nem sikerült megoldani: a mezőgazdaságban dolgozó lakosság, és a városi kis egzisztenciák társadalombiztosítását, akik nem tartoztak semelyik nagy gazdasági ágazathoz, amelyek anno a társadalombiztosító intézeteket működtették.

A második világháború után a magyar társadalmat a korábbi kapitalista gazdaságból átkényszerítették a szovjet mintájú kommunista/szocialista gazdasági rendszerbe. Ehhez kapcsolódott a társadalombiztosító intézetek államosítása, egy egységes állami egészségügyi rendszer kiépítése 1950-től. Mivel állampolgári jogon járt, ezzel megoldották a korábbi rendszer problémáit, de ezen túl nehéz bármilyen jót elmondani róla. Természetesen a sokszínű, sok tulajdonú szolgáltató intézményeket is államosították, az orvosi magángyakorlatot egy időre betiltották (ez utóbbin 1956 után valami keveset lazítottak). Totális állami rendszer alakult ki. Ez volt a második nagy egészségügyi paradigma, azaz rendszerváltás az egészségügyben.

A következő, a harmadik rendszerváltás 1989-ben kezdődött, amikor decemberben, még a Németh-kormány forráscserét hajtott végre az állami költségvetés és az akkor még egységes társadalombiztosítás között. Átadta az egészségügy költségvetését, és átvett egyes szociális ellátásokat. Elkezdődött egy járulékokból finanszírozott társadalombiztosítási rendszer óvatos felépítése, amit a rendszerváltó pártok elfogadtak, és az Antall-kormány, immár demokratikus politikai viszonyok között folytatott. Ez volt a harmadik, világos és egyértelmű rendszerváltás. És mivel ez már a Takács Péter által említett 30 évre esett, helyes lenne korrigálnia az interjú címét és egyes üzeneteit.

De tovább is van: az Orbán kormány 2010-től kezdve, lassan, óvatosan elkezdte a társadalombiztosítás államosítását. A már alig önálló OEP az Pénzügyminisztérium része lett NEAK néven, a dominánsan járulék alapú finanszírozás nagyobb részben adóalapúvá változott. A szolgáltató intézmények döntő többsége az önkormányzatoktól átkerült a kormányhoz. Takács Péter tehát a negyedik magyar egészségügyi rendszerváltás államtitkára, amelyik 12 éve megkezdődött, a Semmelweis Tervvel, és a GYEMSZI, ÁEEK, OKFŐ központi ágazati és intézményirányítási rendszer kiépítésével.

Az államtitkár valós feladata

Szerintem, és talán ebben többen egyetértenek vele, az egészségügyi államtitkárunk valós feladata, hogy ezen, negyedik magyar egészségügyi rendszerváltás keretei között végezze el a „nagyjavítást”, többek között a rendkívül szükséges béremeléseket, a COVID miatt befagyasztott teljesítményfinanszírozás alapos korrekcióját, a szolgáltatói oldal szervezeti, működési korszerűsítését. Ezekről már sokat és többnyire helyeselhető módon beszélt az interjúban. Érdemes nemcsak olvasni, hanem meg is hallgatni, sőt nézni a beszélgetést.

Exterde Tibor okos, felkészült kérdező. Hagyja az interjúalanyt folyamatosan beszélni. Nem zavarja össze beszólásokkal alanyát. A videofelvételen látható, hogy spontán, súgógép nélkül folyamatosan beszél, egy órán keresztül. Nem dadog, nem korrigál, nem izgul. Látszik széleskörű tájékozottsága. Nem vitás: ez az interjú a következő évek elemzéseinek, értékelésének az origója lesz, mivel szinte minden részletről mond valamit. Érdekes lesz később összevetni a történésekkel, a valósággal.

Addig pedig reménykedjünk, hogy ezek a hatalmas méretű változtatási tervek, a megvalósítás gyakorlata valóban elindítja a magyar egészségügy felemelkedését!

Címlapkép: Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919): Titokzatos Sziget. 1903 körül. Olaj vásznon. 35x50 cm. Magángyűjteményben.