SORS BONA… 2.0

Elismerem, nem túl fantáziadús cím egy jegyzetnek. Jelzi, hogy valaminek a folytatása, ami akár másként is történhetett volna. Igen, az előző írásban a felkészültség és a szerencse összefüggésein elmélkedtem, de sajnos erre az egész héten bőven volt alkalmam.

Lehet, hogy a „hiba az én készülékemben van”, az elmúlt évtizedek elkényeztettek, számos ragyogó sportsiker emléke összeadódik, és én is szívesen elhiszem a „sportnemzet” jelzőt.

Egészség

Pedig elég lenne, ha ránéznék a népegészségügyi statisztikára, vagy akár csak a tükörbe, és láthatnám, bőven van itt tennivaló. A nemzeti méretű egészségmegőrzés mellett nekem is be kellett látnom, hogy változtatnom kell, és élettani paramétereim ellenőrzése mellett komolyan kell venni a fogyás kötelezettségét. Ez nem kúra, ez már küzdelem a napokért, a hetekért, talán az évekért.

Egy olimpia arra is remek alkalom, hogy rácsodálkozzunk a mozgás, a sport, a testedzés számos (majdnem számtalant írtam) lehetőségére.

Sport és verseny

A hét folyamán számos sportágban intenzív versenyzés folyt, sok esetben több lépcsőben, elő és középdöntőkkel, hogy azután az olimpia utolsó napjaiban hatalmas fináléban olvadjon össze a sok örömünnep és tanulság.

Kedden az evezőseink kezdték el reményteljes futamaikat, de több más területen is zajlottak az események. Már többször említettem a kézilabdás „lányaink” fantasztikus küzdeni akarását, erőfeszítését, és reménykedtem. Majd eljött a napja, amikor, amikor a svédeket legyőzve továbbléphettünk volna az elődöntőbe. 15 másodperccel a mérkőzés vége előtt 1 góllal vezettünk. Ha „kibekkeljük”, továbbjutottunk, és akár arany vagy más érmet is nyerhetünk. Sajnos, a svédek labdát szereztek, és 5 másodperccel a vége előtt egyenlítettek. A hosszabbítás során elszálltak az álmaink. A Jó Sors, nem minket segített…

Magyar dimenziókban ez gyásznap lett, az örömnap helyett.

Egy kedves történet

Nézem az atlétikai döntőket, és kora ifjúságom óta figyelem a 100 méteres síkfutást. Az emberi erőfeszítés határait feszegető szám, amelyik az évtizedek alatt sokat fejlődött. Hiszen évtizedekig a 10 másodperc elérhetetlen álomhatárnak tűnt. Nézem a hölgyek versenyét, néhány ismert név az előző évekből. Elstartolnak, keményen küzdenek, célszalag. Nem látom jól, ki nyerte a versenyt. Majd feltűnik egy felirat a pólón „Saint Lucia”, egy kedves arc a győzelem extázisában, egy ismeretlen zászló. Majd kiírják: Julian Alfred. Azt, hogy ez egy pici paradicsomi szigetország, egy ideje tudom, mert unokám egyetemi társa, barátja is onnan származik. Amit magyarul hivatalosan Szent Lucának fordíthatunk, de a különféle kicsit latinos írás szerint lehet egy bibliai szent (valójában az is), de egy érzelmes olasz dal címe is. Lassan kiderül, ő a pici ország egyetlen érmet nyer olimpikonja. Nemcsak most, hanem az egész történelmük során. Hogy nem véletlenül nyert, azt később a 200 méteren szerzett ezüstérme bizonyítja. Megnézem a neten, kb. 160 ezer lakos, kisebb, mint Miskolc. Könnycsepp alakú sziget, a Karib tengerben, írja egy bedekker. Akkor ez most egy darabig örömkönnyet fog jelenteni.

Ha péntek, akkor Párizs és olimpia

Mosolygós örömmel kezdődik a reggel: a nyílt vízi úszás 10 ezer méteres számában két magyar fiú remekelt. Kemény küzdelem és erőfeszítés után Rasovszky Kristóf aranyérmet, Betlehem Dávid bronzérmet nyert. Az öröm mellett egy kis aggodalommal vegyes mosoly a körülményeknek szól. A verseny ugyanis a Szajnán zajlott. Egy 2,1 milliós metropolisz folyója elvileg se lehet teljesen tiszta. A vegyi szennyezések kiküszöbölhetőek, ha van elég pénz, de a biológiai szennyeződés újratermelődik. Elég egy kis eső, és az esővíz bemossa a folyóba… a mindent.

Hetek, sőt hónapok óta figyeltük a francia közegészségügy jelentéseit – Louis Pasteur utódai, a róla elnevezett patinás intézet igazán mindent tud kórokozókról. Sűrűn váltakoztak a közlemények. Volt eső, nem lehet a vízben úszni. Most jobb a helyzet. És sorjáztak az ötletek, mivel védjék a sportolókat. Preventív antibiotikumoktól furcsa biológiai megoldásig sok minden szóba jött. De a politika, a francia „gloire”, az üzlet érdekei sok mindent megoldanak, így a verseny megvolt. Remélem, bajnokaink a leggondosabb megfigyelésben részesülnek.

A délelőtt az evezősöké volt, számos jó eredmény született, gyakorlatilag mindenki továbbjutott. Reménykedhetünk még néhány szép eredményben.

Vízilabda

Kora este: férfi vízilabda elődöntő. Nagy múltú, sok sikerre büszke csapatunk kemény ellenféllel, a horvátokkal mérkőzik. Aki nyer, az arany vagy ezüstéremért küzdhet. A vesztes a bronzéremért küzd szombaton. Igazi drámai küzdelem volt. Lehetetlen volt elszakadni a képernyőtől. Még a két kapus is rendkívüli teljesítményt nyújtott. És a magyar közönség is hatalmasat szurkolt. Ria-ria-Hungária, visszahangzott az uszoda termében. Lobogtak a magyar zászlók és a transzparensek. A legnagyobb a KISTOKAJ feliratú volt. Ugyan tudja e a TV-t néző sok száz millió ember, beleértve a magyarok többségét, hogy Kistokaj nem a „Nagytokaj” szomszédja, hanem Miskolc agglomerációjának 2100 fős települése? De ez a lelkes szurkolás se volt elég. Hiányzott egy pici szerencse is. Amelyik a játék során többször felvillant, majd kihagyott gólokkal, büntetőkkel elillant. 9:8 arányban a horvátok jutottak tovább. Könnyek, szomorúság, nagy reménységek elpárolgása.

Szomorú este.

És akkor csoda történt

Hátra volt még egy mérkőzés a Grand Palais-ban.

Taekwondo – női döntő. Feléledő reménységgel maradtunk a képernyők előtt.

Nem egy tipikusan magyar sport, gondolhatták a kortársaim, de nagyot tévedtek. A fiatalabbak már ismerhették ezt a különös küzdősportot. Egy karcsú magyar lány végig küzdve-verekedve mai napot, döntő meccset vívott egy tekintélyes, idősebb szerb ellenféllel.

Márton Viviána

Jegyezzük meg ezt a nevet, mert még fogunk róla hallani. Mindössze 18 éves és százegynéhány napos. Két félidőben, rendkívül tiszta találatokkal nyert, és a péntek esténket egy újabb olimpiai aranyéremmel megédesítve zárta.

Volt egy kis vita a sportújságírók között, már reggel óta, hogy ez legyen számunkra a nyílt vízi úszás emléknapja. Este egyesek már a taekwondo napot javasolták.

De azért itt álljunk meg egy pillanatra.

Nagaszaki

Augusztus 9-e 79 év óta Nagaszaki emléknapja. Itt dobták le a második atombombát emberi célpontokra.

Az olimpia, az olimpiai eszme éppen arra való, hogy ez soha többé ne ismétlődhessen. Mai zavaros, háborús és fenyegetett világunkban ez még mindig aktuális!

Hőségriadó

Vasárnaptól elrendelték a harmadik fokozat bevezetését. Meg fogjuk szenvedni mindannyian. Hogyan lehet túlélni: összefogással. A rászorulók segítésével.

De van egy szélesebb dimenzió is, a Földgolyó állapota. Manapság már ez van napirenden. Meddig lesz még élhető, milyen sorsot tartogat a népességének. Lehet-e ezen javítani, hogyan lehet a természeti szélsőségekhez alkalmazkodni.

Az olimpia nagyszerű bizonyíték arra, hogy jó célok mellett a föld összes nemzete képes együttműködni. Ezt kellene folytatni, kiterjeszteni. Ha a természet erői elkezdtek egy új világot prognosztizálni, akkor az emberiségnek erre válaszokat kell adni. A saját, az utódaik és a jövőjük érdekében…

 

Címlapkép: Életkép 1949-ből. Fortepan/Vojnich Pál