MEGINT KAMARA

Ülök a számítógépem előtt, „mint Marius Karthágó romjain”. Nem terveztem, hogy egyhamar írjak még a Magyar Orvosi Kamaráról. Történelmének egy olyan küzdelmes időszakát éli, amikor csendre, nyugalomra, együttműködésre, értelmes belső kommunikációra lenne szüksége.

Mi lenne a teendő?

Ki kellene értékelniük az elmúlt alig fél esztendő történéseit. Végig kellene vinni egy olyan jelöltállítási és választási folyamatot, amelyik helyreállítja az immár egyesületi kamara szervezetét, működését. Megerősíti a tagnak jelentkezett 35 ezer orvos bizalmát, és visszahívja az elbizonytalanodott tagokat.

Eközben, mint kiemelkedő szakmai partner, részt kellene venniük egy reformfolyamatban, amelyik az eddigi vezetőik szerint is elkerülhetetlen. Amelyik olyan mélységben és kiterjedésben érinti a magyar orvosokat (és betegeiket), mint az elmúlt másfél évtizedben semmi más.

Persze, itt azért meg kell említeni a COVID-időszak kényszerpályáit és következményeit is, mert ennyivel bonyolultabb a mai helyzet. Az már nem elég, hogy egy-egy intézkedés hírére előpattannak mint „rúgós krampusz a dobozból” és azt kiáltják, hogy: nem! Az már csak a hab a tortán, és viccnek se túl jó, hogy a „krampusz” leginkább Kincses Gyulára hasonlít, hiszen hivatalánál fogva ő szerepel a legtöbbet. És persze emiatt az ő imázsa kopik a legerősebben. Most átélhetik a kamarai vezetők azokat a kínokat és gondokat, amin Éger István és vezető társai mentek korábban keresztül, és amit ellenük meglehetősen gátlástalanul felhasználtak a 2019-es választási kampányban.

A 2023-as választás egyben számvetés is, mit végeztek, és mi maradt a következő vezetésre, mint megoldatlan, de feszítő és fájdalmas feladat.

Megoldatlan problémák és nyitott kérdések 2023 nyarán

A megoldatlan problémákkal és nyitott kérdésekkel akartam foglalkozni ebben a nyári jegyzetben, mert látható, hogy az uborkaszezon még mindig nem következett be.

Márpedig van jónéhány kérdés, amelyik „a feje tetején áll”. Az első mindjárt a felületesség és a „szakigazgatási selejt” bosszúja: a járóbeteg szakrendelők 6 órás munkarendje. A kérdés eredete a múlt ködébe vész. Fiatal orvosként már így dolgoztam a Központi Baleseti Ambulancián és a Járóbeteg Rehabilitációs Részlegen. Miközben pár méterrel odébb persze a 8 óra volt kötelező, ha éppen nem voltam ügyeletes.

Rövid, mindössze 30 hónapos egészségügyi felsővezetői pályafutásom alatt megpróbáltam megérteni, de már senki sem emlékezett az eredetére. Tipikusan olyan ügy volt, amire azt mondhattam magamnak és munkatársaimnak: „Nem értem! Magyarázni tudom, de nem értem!” Persze, a munkaerőhiány miatt vonzóvá kell tenni, idősebb kollégák és családos szakdolgozó hölgyeknek ez a kedvező munkabeosztás (akkoriban a részmunkaidő fogalmilag ismeretlen volt), főleg vidéken a fiatalabb orvosok kénytelenek voltak az osztályos munkával összeegyeztetni a szakrendelések ellátását, nem ritkán egy-két kollégával megosztva.

Az önálló szakrendelők száma és elhelyezkedése akkor tabu volt, és a hálapénzről se illett konkrétan beszélni. Mára eléggé megváltozott a helyzet. A hálapénz elfogadása, de adása is üldözendő bűncselekménnyé vált, ahogyan az elmúlt héten két „lebukott” prominens orvosról is szóltak a híradások. Nem okoztak nekem örömet, és úgy gondolom, hogy abban a távolságban, ahol a kamarai tagok dolgoznak az ilyen esetek megelőzése is fontos lenne, mert az igazságszolgáltatás gépezete lehet, hogy igazságos, de a „mindent vagy semmit” szabály szerint nem tesz különbséget az erőszakos bűnöző, a bolti tolvaj vagy a megtévedt orvos között.

Az igazság az, hogy az ilyen típusú szabályszegések megelőzése komoly kamarai feladat, mert a tagok előbb észlelik, hogy valami nincs rendben a környezetükben, mint a hatóságok, amelyek azután „rabosítják a delikvenst”, és előzetes vagy tényleges elzárással is büntethetik. Tudom, hogy „vékony jégen járok”, mert a mai törvények szerint, ha akárcsak egy esemény is bekövetkezik, azt jelenteni kell, mert ha nem tesszük, az bűnpártolás. De egy orvosi helyi közösségben lehet olyan légkört teremteni, hogy a hálapénz tilalom megsértésével senki se próbálkozzon.

Már megint meleg van nyáron

Nyár van, ilyenkor sajnos lehetséges, hogy az egyes munkahelyeken szakemberhiány lép fel. Jó állapotban lévő kórházi szervezetek, éppen a szabadságok megtervezésével, uralni tudják a kialakuló feszültséget. De egyre többet hallani elmaradó műtétről, elhalasztott vizsgálatokról.

Az egészségügyi intézményeink látható problémái közé tartoznak a sok helyen hiányzó klímaberendezések. Ezekről még kevés szó esik, pedig a környezet fokozódó felmelegedése és a betegek idősödése a kérdést kiélezi. Ahogy az ilyenkor váratlanul elromló műtői és intenzív osztályos klímarendszerek, amelyek viszont nagy nyilvánosságot kapnak. Itt is van még két további súlyos kérdés: az erre tervezett steril levegővel dolgozó berendezések amortizációja, és a számos helyen felszerelt kommerciális klímaberendezések alkalmatlansága, adott esetben veszélyessége a kórházi, rendelőintézeti környezetben. Úgy hallom, és nagyon helyeslem, hogy az OKFŐ itt komoly vizsgálatba kezdett, átérezve a kérdés súlyosságát.

Látom, és nagyon helyeslem, hogy visszavonták az a laborvizsgálati szabályozást, amelyik szűkíteni próbálta az orvosok rendelési lehetőségeit. Súlyos szakmai kérdések, adott esetben veszélyek voltak elrejtve a rendeletben, amelyeket szakmai szempontból szigorú vizsgálatnak kell alávetni.

Érdekes, de bevallom nem lepődtem meg, hogy az amúgy igen békés és jó érdekérvényesítő Magyar Gyógyszerész Kamara és néhány szakmai szervezet megszólalt a kórházi gyógyszertárak privatizációs tervei hallatán.

Téma tehát van bőven.

De akkor miért kell ismét a MOK kérdésével foglalkozni?

Azért, mert július 21-én pénteken reggel, a néhány hete lemondott alelnök, Dr. Lénárd Rita közösségi oldalán, posztjában egy szabályos vádirat jelent meg egykori vezetőtársai ellen. Néven nevezve Kincses Gyulát és további vezetőket, tulajdonképpen anyagi visszaélés gyanújával vádolva őket. Rettenetes, karaktergyilkos vád. Valójában csak szakszerű vizsgálat után lehetne ilyet állítani.

A magyar belpolitikában, de talán máshol is, nem az igazság, hanem a karaktergyilkosság a fontos. Ami a modern médiumok világában azonnal lejátszódik. Ha kiderül, hogy nem volt igaz, annak semmi következménye nincs, legfeljebb egy „mínuszos” hír lesz belőle. Mi ez? Bosszú? Miért most? Akkor lemondása után hetekig „mellébeszélés” folyt?

A poszt alatt polémia alakult ki. Egy általam nagyon tisztelt nyugdíjas kórházigazgató hölgy próbálta jobb belátásra bírni a szerzőt. Mivel dolgoznom kellett, nem tudtam minden percben követni a „szenzációt”, csak azt láttam, hogy a MOK kemény elutasító közleményben reagált. Majd az eredeti poszt eltűnt a közösségi felületről, törölték.

Így már viccessé vált a helyzet, mert nem volt vádirat, ám volt tiltakozó cáfolat. Szerencsére néhány médium „mentette” az eredeti beírást, így délután már tájékoztatni tudta az olvasóit. A történet más médiumokban és az egyik esti tévéhíradóban is megjelent. Nyilván komoly visszhangokat vált ki, hiszen Lénárd Rita évek óta, az „1001 orvos hálapénz nélkül”, majd az „Újratervezés” mozgalom sokat szereplő „arca” volt. A mostani pálfordulás igazából nem érthető. Még akkor sem, ha délután a MOK tagsági fórumán felbukkant Lénárd doktornő, és láthatóan provokálta egykori vezetőtársait.

Tartozni kell valahova

Mivel jómagam egyik célpontja voltam a 2019-es karaktergyilkos kampánynak, mint az Orvosok Lapja főszerkesztője, akár örülhetnék is a fejleményeknek. De nagyon nem örülök. Inkább a szomorúság tölti ki a lelkemet. Nem érdekelnek a kicsinyes személyes történetek. Ahogy megírtam, „Tartozni kell valahova” című cikkemben az orvosoknak és néhány szakterületnek szüksége van ilyen közösségre, mint a Magyar Orvosi Kamara.

Magyarázza ezt az információs aszimmetria, a mindenkori kormányok rövid távú érdekeivel való vitatkozás szükségessége, az orvosi, a gyógyító identitás erős szakmai és etikai kötelezettségei. Sem igazságszolgáltatás, sem a médiumok világa nem tudja pótolni a kamara hiányát. Emiatt iratkozott be 35 ezer orvos az egyesületté degradált kamarába és vállalta önkéntesen a tagdíj fizetését. Ez pedig hatalmas kötelezettséget ró mindenkire, aki itt vezetői feladatot lát el. Nem tudom eldönteni, mert nincs elég információm és bíró se vagyok, hogy Lénárd Rita (immár láthatatlan) vádjai mit érnek. Ezzel szemben áll a bevádoltak erőteljes tiltakozása.

De ha ezzel sikerül elérniük a Magyar Orvosi Kamara újabb és további erózióját, akkor az több mint bűn: az súlyos hiba!

Címlapkép: Joseph Mallord William Turner (1775-1851): Dido felépíti Karthágót. 1815. 155,5x230 cm. National Gallery, London.