Tankok helyett mentőautó, sisak helyett szkafander

Családom szerint kényszeres lettem a járvány alatt.

Akármeddig dolgozom, vagy olvasok, csütörtökről péntekre virradó éjszaka, vekkerrel kiugrasztom magamat az ágyból reggel negyed 8 körül, hogy egy gyors ébresztő mosakodás után egy erős kávé mellett meghallgassam miniszterelnök urat.

Mire való ez – kérdezik –, hiszen egész nap, minden csatornán ismétlik, magyarázzák, értékelik, kritizálják, majd ez az egész átfolyik a közösségi médiumokba, és folytatódik napokig. Hát éppen ez az: szívesebben hiszek a saját fülemnek. Amióta nyilvánvalóvá vált, hogy ő háborúnak éli meg a járvány, illetve a vírus leküzdésének munkáját, sokszor érdekesebb a személyes (meta)kommunikációja, mint sok ezt követő magyarázat.

Háború

Ha elfogadjuk Carl von Clausewitz mondását, hogy „a háború a politika folytatása más eszközökkel”, akkor nem vitás, hogy több mint 30 év tanulás és gyakorlat van mögötte. Ha folytatjuk az aforizmákat, a nálunk Trianon miatt nem kedvelt (ez „understatement” a részemről, de az utáltat azért nem írhatom, mert már generációk se emlékeznek a nevére) Georges Clemenceau mondta: „a háború komolyabb dolog annál, hogy a katonákra bízzuk”. Szóval ez elég egyértelmű, a háborút politikusok vezetik, akkor is, ha ágyúkkal és rakétákkal, de akkor is, ha lélegeztető géppel, infúzióval, oxigén és gyógyszerek adásával végzik. Tankok helyett mentőautó, sisak helyett szkafander.

De azért szükséges néhány egyéb dolog is. Terepismeret, az ellenség erejének, elhelyezkedésének, fegyverzetének az ismerete, és az se baj, ha tudunk valamit a morális állapotáról. A hadtörténelem számos győztes és vesztes csatát ismer, ahol a győztes hadvezér nemcsak a szerencséjére, hanem olyan tudásra támaszkodik, ami ezeket interpretálja.

Járvány

A járványnál a bajok mindjárt az ellenséggel kezdődnek. Ez a dög vírus nem egy ellenséges embercsoport hadvezér vezette hadserege, hanem egy vacak, láthatatlan RNS-szál. Semmi olyanja nincs, ami nekünk van. Még csak kikémlelni se lehet, mert nem emberi módon gondolkodik. Sőt minket, embereket, akár a harcosainkat is arra használja, hogy általunk terjessze tömegesen a betegséget és az egyre több halált hordozó szerkezetét. Mire azt gondoljuk, hogy értjük, ismerjük, már változni kezd.

És nem válogat… Neki nem a magyarok, még csak nem is Orbán Viktor az ellenfele, hanem minden élő ember. Mindenütt a világon, minden népből, minden rasszból.

Ebből a logikából levezetve, minden embernek ki kell vennie a részét a küzdelemből. Ráadásul egymással együttműködve, egyetértést keresve, mert a vírus könyörtelenül, érzelem nélkül minden résen támad, mert az van belé kódolva.

És itt sajnos megáll a logika és a tapasztalat. Mert az emberiség megosztott, töredezett, sokféle nemzet, sokféle ideológia, vallás, politika, állami szervezet, szakmai, települési, családi, rokoni stb. közösségek keretei között létezik.

Technikailag ma már meg lehetne szervezni az emberek többségének együttműködését, hiszen a világ be van hálózva az online médiumok eszközeivel. Csak ki szervezze meg? Elég nagy-e a baj, hogy közös emberi platformok alakuljanak ki?

Ugyanez kicsiben Magyarország. Vívjuk a háborút, de az eszközök nemcsak és nem elsősorban szakmaiak.

Látom a vezető magányosságát. Társas magány ez, hiszen talán túl sokan is veszik körül. Túl sok érdeket kell egyeztetni. A politikai kritika egyre durvább és harsányabb. Mivel nyoma sincs olyan megegyezésnek, ami a járvány ügyeit kivonná a politikai küzdelmekből, és a 2022-es választás közeleg, nagyon sok döntés kényszerpályára kerül. Ami félreértésekhez vezet. Pláne, ha a döntéshozóknak is tetszik.

Félreértések

Vegyünk sorra néhányat a félreértések közül:

1. A járványmegelőző intézkedések enyhítése, 2,5 millió beoltott polgár esetén. Ez a szám hungarikumnak tűnik. Pláne, hogy látjuk, hogy a tartós és biztonságos immunitás elérésére a COVID-betegségen átesetteket is be kell oltani. Anthony Fauci a közelmúltban bevallotta, hogy a tőle származó 60%-os átoltottsági határ javaslata az intézkedések enyhítésére csak blöff volt, mert „többet akkor sem az emberek sem a politikusok nem viseltek volna el”. Ma 80-90%-ról beszél, de ebben már a brit vírus magasabb fertőzőképessége is benne van. Tehát: nálunk több mint 8 millió biztonságosan immunizált polgár esetén lehetne nyitni.

2. A pedagógusok már az első oltás után is védettek, és az iskolák megnyithatóak. Politikai érvek veszik körül, amelyek érthetőek, de ellentmondanak minden orvosi ismeretnek.

3. Csak a vakcina! Mint stratégia, helyes, mint taktika életveszélyes. A harmadik hullám napok óta stagnáló magas halálozása, a nagyon súlyos betegek magas száma veszélyezteti a stratégiát is. Az emberi életekben mérhető adó túl magas, és ennek már a politikai kockázata is növekszik.

4. Aki túléli a fertőzést, az boldog lehet. Sajnos egyre több és egyre súlyosabb poszt-COVID beteget látunk. Ha így haladunk, fel kell készülni egy újabb, eddig ismeretlen sokszervi gyulladásos betegségcsoport krónikus kezelésére, amely az újraindított egészségügyi rendszert fogja terhelni.

5. Az egészségügy köszöni, jól van. Az egészségügyi ellátórendszer és a benne dolgozók mind a COVID-betegek ellátását, mind a nem halasztható egyéb betegek ellátását zavartalanul végzi és vannak tartalékai. Az oltásokkal sincs semmi probléma, mind a háziorvosok, mind az intézmények jól bírják. (Persze, köszönet nekik, a Hősöknek!) Remélem, hogy ezen állítások igazság tartalmát a napi politikai kommunikáció kulisszái mögött naponta rendszeresen ellenőrzik a kormány megbízottjai, és merik jelenteni a valóságos helyzetet, hogy a szükséges kijavítások megtörténjenek. Ezek hiánya ugyanis kiszámíthatatlan folyamatokat indíthat el…

Mindehhez egy személyes élmény: örömmel láttam miniszterelnök urat hajnali négy órakor a Hungaropharma telephelyén, sportosan, lelkesen. Rengeteg oltóanyag rendezetten indult a szélrózsa minden irányában. Vezetők láthatólag nem kísérték, „felfedezte” az egészségügyben dolgozó „kékgalléros” embereket, azaz a munkásosztályt: rakodókat, targoncásokat, sofőröket stb. Nagyszerű! Remélem, az OKFŐ-nél archiválták a felvételt, és a következő megbeszélésre meghívják az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) a vezetőit, akiket a múlt heti valóban színvonalas videójukból kifelejtettek. Akikről beszélek, az egy 30 ezer főt számláló „elfelejtett légió”, a gazdasági-műszaki ellátás fizikai munkásaitól a mérnökökig, a küldönctől a rakodótól, a pénzügyeseken és a raktárosokon át számos nélkülözhetetlen mesteremberig, a magas technikát gondozó technikusoktól az informatikusokig terjedő nagyon színes foglalkozási csoport. Nélkülük egy óra se kellene, hogy csikorogva leálljon az egészségügy, az intézmények gépezete. Évek óta kimaradtak a béremelésekből. Meg kellene őket becsülni, ahogy erre a miniszterelnök úr – nagyon helyesen – utalt.

A szentendrei tűz

Tegnapelőtt leégett Szentendre legrégebbi modern bevásárló központjának egy része, a nagyáruház. Délután jelzett a tűzjelző, a személyzet körülnézett, mivel nem látott semmit, kikapcsolta. Kis idő múlva egy járókelő telefonált, hogy füstöt lát az épület felett, és újra megszólalt a riasztó. Na, akkor már látszott, hogy baj van, egy szellőző vagy klímaventillátor nagy erővel szította a tüzet. A rendészek gyorsan kiterelték az embereket, személyi sérülés nem történt. A szentendrei tűzoltók nagyon hamar ott voltak, de a környező településekről is érkeztek egységek. Perceken belül olyan erővel, annyi vízsugárral és szakértelemmel oltották a tüzet, hogy az egy fedél alatt lévő többi bolt, a kiváló zöldséges fabódéja, a nagyszerű virágüzlet is teljesen épen maradt, csakúgy, mint a közeli benzinkút. Maga a nagyáruház porig égett, a kár több százmillió.

Némi tanulság levonható ebből saját történetünkre nézve: a politika biztosította és fenntartotta a környéken a szükséges kapacitású tűzoltó szervezeteket. Amikor kitört a baj, nem kellett hogy beavatkozzon, szakszerűen, automatikusan ment az oltás. Igazi szerepe a hatósági vizsgálatok lefolytatásának ellenőrzésében és a tanulságok levonásában lesz. Remélem, ez a tanulság országos méretekben is megfontolható, hogy a következő járvány, vagy egyéb életeket veszélyeztető havária esetén már így működjön.

Egy inaskori mondat

Ellenkező esetben egy régi emlékem üzenete elevenedik meg. Kétszer is megtörtént velem „inaskoromban”, azaz szakvizsga előtt, amikor még segédorvosnak hívták a mai elegáns rezidens szó helyett, hogy a fiatalos lendület, a duzzadó huszonéves energiák veszélyes helyzetbe sodortak, hiszen még nagyon kevés tapasztalatom volt. Negyvenes, izmos munkásember, vállficammal hozták a mentők. Rendelőintézetben próbálták helyre tenni, nem sikerült. Anélkül, hogy a kórházunkban akkor már rendelkezésre álló anesztézia segítségét kértem volna (elég forgalmas nap volt), a beteget még a mentős hordággyal a földön hagytam, papucs le, zoknis sarkam a hónaljárokba, és néhány próbálkozás után helyre rántottam, ahogy azt a Lorenz Böhler régi könyvében láttam, amelyik könyv az I. világháborús katonaorvosi tapasztalatokra és Bécs városának a két háború közötti betegellátására épült. 1976-ban már kicsit elavult volt.

A beteg nagyot kiáltott, a vállnak a rögzítettsége megszűnt, A röntgen jó helyzetet mutatott, még a letörött tuberkulum is jó helyzetben volt. Arra jött az osztályvezetőm, a magyar traumatológusok doyenje, Ravasz János tanár úr, aki 1936-ban az Uzsoki utcai OTI kórház baleseti osztályán kezdte a szakmát. Szigorúan rám nézett: „Ilyet többet ne csinálj. Eltörhetted volna a felkarját, vagy ami még szörnyűbb, megsérülhetett volna a kar idegfonata, és akkor ez a szegény ember élete végéig rokkant marad. Most megbüntethetnélek, de az elfelejtenéd. Munka után átmész a szomszédos Kun utcába, és viszel 20 forintot a Szent Rita kápolna perselyébe. Ő a reménytelen ügyek szentje, és valamiért most segített. De jegyezd meg, nem elsősorban rajtad, hanem a betegeden…”

Még egy ilyen esetem volt, azt majd máskor mesélem el. De a történetnek erős áthallása van akkor is, ha populációs méretben vállalunk kiszámíthatatlan kockázatot.

Érvényes ez a szentendrei bolti dolgozókra, akik, ha az első jelzést komolyan veszik, a szépséges modern beton-üveg épületük talán ma is áll, legfeljebb egy elromlott berendezés cseréje lenne az összes káruk. Ugye, hogy nem mindegy…?

Utószó

Jövő hétre megpróbálom a veszélyek többségét szakértő segítségével csokorba szedni, hogy senkinek ne kelljen reménytelenné váló ügyekkel küzdenie. Mai elmélkedésem legfontosabb üzenete, hogy a hadvezérnek érdemes szélesebb körben tájékozódnia, mint a környezete, hogy elkerülje az elkerülhető veszélyeket. Mindannyiunk érdekében.

VÉDD AZ EGÉSZSÉGÜGYET!

AKKOR IS TARTSD BE AZ ÖSSZES JÁRVÁNYELLENES INTÉZKEDÉST, HA ÉPPEN NEM KÖTELEZŐ!

OLTÁS, OLTÁS, ÉS OLTÁS!