VÖRÖS KÓD

Vörös kód. Különleges eljárási rend, amikor nagy veszély esetén az emberi életeket kell menteni. Nálunk ez elsősorban a hideg napokat jelenti, amikor a szabadban eltöltött éjszaka életveszélyes lehet. Alapvetően a hajléktalanokról van szó, akik előtt ilyenkor kötelező megnyitni a szociális intézményeket, melegedőt kell biztosítani számukra.

A különféle állami, egyházi, alapítványi szociális szolgálatok megpróbálnak gondoskodni a bajba került emberekről, meleg itallal, étellel, ruházattal, takaróval segíteni rajtuk. És közben elgondolkodhatunk, milyen okok, élethelyzetek, mentális állapotok és szenvedélybetegségek sodornak ilyen helyzetekbe embereket. Mit lehetne tenni értük, hogyan lehetne őket „visszahozni” a társadalomba, akit lehet rehabilitálni, vagy ha nem, akkor az emberi méltóságot megtartó intézményi ellátást nyújtani nekik. Tűkörképei ők a modern társadalom betegségeinek, tüneteinek, nem ritkán a családok, a kisebb emberi közösségek szétesésének.

Látható, hogy vannak a világon országok, ahol ez nagyobb többségben sikerül. Márpedig, akkor nekünk is sikerülhet, ha minden lehetséges eszközt és tapasztalatot mobilizálunk az érdekükben. És még egy: a veszélyzónába jutott embereket kell korábban észrevenni, mert akkor talán még egyszerűbb, olcsóbb és eredményesebb lehet megelőzni, és a szegénység társadalmi-közösségi méretű kezelésével próbálkozni.

Vörös kód a történelemben

81 éve, bár szó szerint nem használták a fogalmat, a II. Magyar Hadsereg a Don-kanyar közelében nagy veszélybe került. És ez a veszély katasztrófába torkollott, a magyar történelem és hadtörténet legnagyobb emberveszteséggel járó küzdelmébe. Meghatottan láttam január 12-én, pénteken este dr. Békássy Szabolcs kolléga posztját az egyik közöségi felületen: „Tisztelet a Don-kanyar hőseinek” felirattal egy fiatal ember fényképén. Az aláírás szerint vitéz Dr. Békássy Szabolcs orvos százados, háziorvos (1909-1962) van a képen, aki a 30. Gyalogezred vezető orvosa volt. Kezén és lábán sérült aznap reggel, de sebeit bekötözve folytatta a sérült honvédek ellátását.

Az évszámokból ítélve Szabolcs nagyapja lehetett (édesapját jól ismertem), aki túlélte a katasztrófát. Így Szabolcs is ennek köszönheti életét. Akárcsak én, mint azt minden évben megírom, hogy apám a miskolci 10. Honvéd Gyalogezred frontkórházacskájának gazdasági vezetőjeként, a sebesült és beteg bajtársakkal együtt vonult vissza, és ugyancsak túlélte. Azok a magyar bakák, honvédek, tisztek segítették a sebesült bajtársaik visszavonulását, akik maguk is vagy meghaltak az orosz offenzíva acélviharában, vagy fogságba estek (na, az se volt életbiztosítás), de amíg tudták, segítették a bajbajutottakat. Igen, ez az a hősiesség, amire háborúban, de békében is, számíthat egy társadalom, egy nemzet, egy működő emberi közösség. Ennek állít emléket január 12-én „A doni katasztrófa emléknapja”.

Veszélyekre figyelmeztető jelek az egészségügyben

Ha most bulvárlapot írnék, akár azt az alcímet is választhattam volna: Vörös kód – a békében. De sem riogatni, sem túlzásokba esni nem akarok.

Számomra kissé meglepő figyelmeztetés volt, és nem is készültem rá, a Belügyminisztérium közleménye az egészségügyi munkaközvetítés sajátos formája, a „bérnővér” rendszer rövid határidővel történő betiltásáról, illetve arról, hogy az állami intézmények tovább nem dolgozhatnak ezekkel a szervezetekkel.

Meglepő fogalmak kísérték a tiltást, és ezeket Takács államtitkár meg is ismételte egy megnyilvánulásában: profitéhségről, lelkiismeretlen kizsákmányolásról, ilyesmiről beszélt. Kicsit elgondolkodtam: miért csak most veszik észre, hiszen ezek a szervezetek évek óta működnek. Egyes intézmények életében olyan mélységben jelen vannak, hogy a január végi kivezetés akár kellemetlen meglepetésekkel is járhat. A „kapitalizmus építésének” 34 évében meglepő szóhasználatok, mintha a gazdasági rendszer általában nem az érdekeltségről, a profitról, és hát finoman szólva a kizsákmányolásról szól. Nekünk idősebbeknek persze van egy ki „dejá vu” érzésünk, mert ezeket a fogalmakat már hallottuk a marxizmus tantárgyak, például a „Kapitalizmus politikai gazdaságtana” című tantárgy során, amit magunk között csak „Foxi-Maxinak” neveztünk.

Nem tudom nem leütni a magas labdát: Hölgyeim és uraim! A társadalombiztosítás, ezen belül az egészségbiztosítási ág (de a nyugdíj-, a baleset- és az ápolásbiztosítás is) éppen azért alakult ki, hogy a kapitalista termelési mód emberekre káros hatásait kivédje. Óvja az emberek egészségét, emberi méltóságát, segítse a regenerálódásukat, hogy persze utána még jobban tudják szolgálni a termelékenységet, a hatékonyságot, és ezeknek a legbiztosabb mutatóját: a profitot.

Engedjenek még meg egy bugyuta szójátékot: nekem a „Bérnővér” fogalomról mindig a nővérbér jut az eszembe.

A történelmi léptékű orvosbéremelés felborította azt a törékeny egyensúlyt, ami korábban a foglalkozási csoportok között – nagyon alacsony színvonalon – megvolt. Csendesen tegyünk hozzá még valamit: a hálapénz drákói kitiltása, a szabályokat megszegő orvosok mellett a szakdolgozók szankcionálása még attól a kicsi jövedelemtől is megfosztotta az ápolókat, amit legalább az „ágy mellett dolgozók” kaphattak.

Félreértés ne essék, nem a hálapénz mellett agitálok. Csak csendesen jegyzem meg, hogy 32 év demokrácia során a kormányzati politika mindössze két éve jutott el oda, hogy lépjen. De amíg az orvosok érdekeltségét megpróbálták kompenzálni, az ápolókról mindenki „szemérmesen” hallgat. Legyek igazságos: egy kis emelést tavaly kaptak, idén márciusban is kapnak valamennyit. Tavaly az infláció magas volt, az egyszerű emberek fogyasztói kosarából többet vitt el, mint amit a szakdolgozók béremelése beletett. Szóval, itt van min gondolkodni, és cselekedni se lenne fölösleges.

Magyar nyelvű szakdolgozó képzés indul Burgenlandban

Különösen, ha mellé tesszük azt a friss hírt, hogy Burgenlandban 17 éves kortól, érettségit se követelve, magyar nyelven szakdolgozóképző iskolák indulnak. A tanulás során alapbér jellegű jövedelmet biztosítanak a szerződőknek. Eddig is tudtuk, hogy növekszik az ápolóhiány Ausztriában (és persze Németországban és máshol is), sőt azt is, hogy magyar ápolók, asszisztensek, magasan kvalifikált szakdolgozók végzik az idős- és szociális ápolás igen nagy részét a szomszédoknál.

Ezekről a gondokról szakszerűen és higgadtan szólt dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke. 

Forrásteremtés az egészségügyben

Igazából, ahogyan múltkor megígértem, ezzel szerettem volna foglalkozni a mostani jegyzetemben, de az élet és a napi problémák ezt felülírták. De hogy ez a téma se maradjon el, a héten a MOK új elnöke is megnyilatkozott, és azt javasolja a lakosságnak, hogy mivel az állami rendszerben sok minden nem vagy csak hatalmas várakozási időkkel érhető el, aki tud, kezdjen pénzt gyűjteni, hogy ha kell, ki tudják fizetni, a magán betegellátás költségeit.

Be kell valljam, hogy mint öreg egészségügyi szervező, aki több mint 30 éve foglalkozom az egészségügyi rendszerek természetével, „nagyon felkaptam a vizet”. Szerencsémre, mielőtt egy fulmináns cikkben nekiugrottam volna Álmos Péternek, ezt megemlítettem a Weborvos heti szerkesztőségi megbeszélésén. Nálam sokkal tapasztaltabb újságíró kollégáim nyomatékkal lebeszéltek erről. Igazuk van, megnyugodtam. Annak vettem, ami: ironikus üzenet a döntéshozóknak, hogy kevés a pénz a közösségi egészségügyben. Meg azt is jelzi, mennyire be vannak szorítva a közösségi ellátásban dolgozók, közöttük a MOK tagjai – a költségvetés satujába.

Mivel a múlt héten bemutattam a Reichard-féle mátrix-táblát a kedves Olvasóknak, végül mindenki láthatja, hogy a „zsebből fizetés” nem a fejlett országokra jellemző megoldás. Sőt: a fejletlenséget mérik azon az arányon, hogy mennyi a közösségi finanszírozás és a saját zsebből történő finanszírozás aránya (régebben a hálapénz becsült összege is itt szerepelt).

Lassan elmúlt 2024 januárjának második hete is. Az egészségügyben aggodalom, várakozás, a jövő kémlelése zajlik. A külvilágban a reménytelen háborúk.

Ha ugyan most mintha stagnálna, de azért jelen van a COVID, a szezonális influenza és további 2-3 olyan vírus törzs, ami kellemetlen tüneteket okoz. Oltóanyag már kezd lenni, tisztulnak az ajánlások (fokozott kockázatú betegek, idősek…), de kampány nincs. Katalóniában a héten újra kötelezővé tették a maszk viselését. Ma Szentendrén a postán, két boltban és a patikában kizárólag rajtam volt. A minta nem reprezentatív, de jelzésértékű.

Remélem, hogy a jövő héten vissza térhetek a tervezett rendszer elemzéshez, mert e területen akad mondanivalóm, amit akár meg is lehet szívlelni. De a borsót is szívesen lapátolom a falra, számos régi barátom és kollégám őszinte örömére.

Több boldogságot és kevesebb aggodalmat kívánok kedves Olvasóinknak!

Címlapkép: Victor Vasarely (1906-1997): Vörös hatszög. 1970 körül. Szeriográfia.