45 éves nő vagyok, kétoldali csípőficammal születtem. Csecsemőkoromban un. Freika párnában? voltam (nem tudom a nevét jól írtam-e?). A bal lábam azonban ficamos maradt. Komolyabb gondom nem volt egészen addig, míg szültem. Egyre jobban fájtak a lábaim, a csípőm. Csípőprotézis beültetését javasolták.3 2001. októberében volt az első, a jobb oldali, ezzel semmi gondom. A bal oldalit, amelyik a ficamos maradt, 2002. áprilisában műtötték. A mankó elhagyása után ismét jelentkeztek fájdalmak, melyek nem enyhültek, hanem erősödtek. Az orvosom mondta, legyek türelemmel, mert 3 cm különbség volt a két lábam között, ezt
korrigálta. Az izmoknak és a gerincoszlopnak kell idő, míg regenerálódik. Azonban elindulni, ha felállok, ráállni, lépcsőn járni csak fájdalommal tudok. Van úgy, hogy egyáltalán nem tudok ráállni a bal lábamra. Legutóbb mankót kellett ismét használnom, annyira fájt. Megröntgeneztek és az orvosom szerint kilazult a protézis, ki kell cserélni. A kérdésem az, hogy nem lehet-e más oka a fájdalmaimnak, mert sokszor a térdem felett és combtőnél fáj. Nem sértettek-e meg valamilyen ideget vagy ízületet a műtét alatt és attól a
fájdalom? Hiszen a műtét óta fáj, akkor már kilazult volna? És mitől lazult volna ki, mikor betartottam az orvos előírásait.
Sajnos előfordul, hogy a csípőprothesis kilazul, ezért ismételt műtét szükséges.A prothesis műtét utáni stabilitása függ attól, hogy mennyi csontot kellett rezekálni, a szalagok mennyire voltak megőrizhetők és harmónikusan elrendezhetők / tehát a betegnek a műtét előtti állapotától függ/ Azaz nem műhiba történik ilyenkor, hanem számolni kell a lehetőséggel. Ennek ellenére sincs más lehetőség, mint a prothesis kicserélése, amitől várhatja a fájdalmak megszűnését, járásbiztonságot és stabilitást.
dr Gerencsér Emőke