...A csomóról: körülbelül 2-4 cm nagyságú (mióta figyelem, a ciklus közepén nagyobb és enyhén sajog - főleg nyomásra -, amire kaptam krémet és ettől ez elmúlik), a jobb mellem közepén helyezkedik el, kerek, kemény, azonban nem helyhez kötött, hanem adott korlátokon belül (nincsen nagy mellem) el tud mozdulni (a doktornő nehezen is tapintotta ki, ha körben nyomkodom a mellem, én se érzem, csak ha "összefogom"). Ezen túl a másik mellemmel összehasonlítva annyit jegyzett meg, hogy "enyhén más a tapintása", főleg a külső-alsó negyedben (legalábbis itt vizsgálta hosszabban). Nem tudom releváns-e, de ez a mellem nagyobb is (nem zavaróan).
Mivel nem múlt el a krémtől a csomó, csak a sajgás, ezért 2 héten belül (a ciklusom közepét lőtte be a doktornő erre szándékosan) kell visszamennem vizsgálatra.
El tudná mondani, a leírtak alapján mire számíthatok, esetleg tudna adni pár tanácsot amire kérdezzek rá az orvosnál vagy magamon figyeljem meg? Amikor hazamegyek (karácsonytól január közepéig) érdemes elmennem egy magyar nőgyógyászhoz is vagy hagyatkozzam az itteni rendszerre?
Amennyiben vizsgálatokra kerül sor, mennyi idő alatt érkezik meg az eredmény? Érdemes magánorvost felkeresnem, ami talán meggyorsítja a vizsgálati folyamatot? Van esetleg étel-ital aminek a fogyasztásától tartózkodjak, amíg biztosat nem tudok?
Rólam: 23 éves lány vagyok, sosem dohányoztam (nem tudom érdekes-e) de fogamzásgátlót szedek, szeptemberben kezdtem újra fél év szünet után. Nem mondanám magam sem soványnak sem elhízottnak. Nőgyógyászati kivizsgálásra évente járok, legutóbb június elején voltam, nem tapasztaltak semmi rendelleneset. A családban apai ágon a nagymamám testvérének volt mellrákja (60 felett), más rákos megbetegedésről azonban nincs tudomásom.
Nagyon szépen köszönöm a válaszát!
Tisztelettel,
Egy aggódó cserediák
VÁLASZ:
Kedves Kérdező!
Vizsgálat nélkül nem lehet pontosat mondani, de egy emlő ultrahang vizsgálat jó eséllyel eloszlatná a kételyeket. Ennek a lelete rögtön elkészül.
Tisztelettel:
dr.M.Zs.