Szép Napot dr.Úr!
Sajnálattal veszem tudomásul hogy rengeteg ember szenved
pánikbetegségtől...
Legnagyobb sajnálatomra én is...:(
És már nagyon el vagyok keseredve hogy SOHA nem élhetek teljes,szorongás, és félelemmentes életet..:( Még csak 22éves vagyok és egyszerüen egyedül nem vagyok képes semmit elintézni! Nem merek egyedül elmenni a postára,ami pár házzal arrébb van,autóval nem merek EGYEDÜL MENNI SEHOVA, a magánéletem is ez miatt romokban hever,mert nem merek új ismerettséget kötni senkivel...hiszen nem mehet az ember a barátnőjével "randizni"például.... Viszont a helyzet az ha "biztosnágban érzem magam...táraságban, akkor viszont teljesen normális vagyok és ki se nézné senki hogy ennyire padlón tudok lenni és hogy ilyen gondjaim vannak. A szüleimen is látom az aggódást...hogy mi lesz velem ha esetleg ne adj isten már ök se lesznek...hogyan fogok megállni a lábamon... Kilátástalan a helyzetem...ha eygszer lesz gyermekem hogyan fogok érte elmenni az óvodába..vagy bárhova...,már nem bírok azzal együttélni hogy nem merek sehova menni mert félek hogy rosszul leszek és meghalok..vagy nem talál meg senki..vagy nem ismerek senkit akitől segítséget tudnék kérni...:( Pedig ennél sokkal több van bennem érzem,erösebb vagyok...csak gátol valami vagy nem tudom...Nem akarom ezt az életet így hogy ilyen félelemben kell élnem... Dr Úr várom az ön válaszát is, bár nem tudom ....reménytelennek érzem...igy 22évesen is
Köszönettel!