Diabetesz, mentális leépülés - mi a teendő?

...Kb. 10 éve derült fény a cukorbetegségére, azonban a diétát nemigen tartja be sajnos, könyörgéseink ellenére sem. Sokféle gyógyszert szed, kavintontól kezdve vérnyomáscsökkentőn át altatóig.( 2 x fél szem (vérnyomás csökkentő)cavinton 3x 1estulic este 1 szem, synszumar 2 szem este ( 2 gr.) front in 2x 1Citapram reggel 1 szem)
Tavaly megözvegyült, és néhány hónapja egyre aggasztóbb tünetei vannak, részben a magány okozta keserűség miatt is. Történeteket talál ki, hogy éjszaka dörömbölnek az ajtaján, hogy idegenek jártak a lakásában, csak azért hogy kicsavarjanak egy villanykörtét, vagy épp hogy szellőztetéskor valaki pénzt dobott be az ablakon... De ami még inkább ijesztő, hogy módszeresen elmarja magától édesanyámat, aki napi szinten jár hozzá, hogy gondoskodjon róla, orvoshoz kísérgeti, takarít nála stb. Mamánknak azonban semmi nem elég, rögeszméje, hogy ő csak teher nekünk, anyám csak azért jár hozzá, hogy mások előtt mutassa, hogy ő mennyit dolgozik az idős anyjáért.... miközben megállás nélkül kritizálja anyukám életmódját, amiért eljár sportolni és aktív életet él, a párját látni sem akarja, és ismeretlenül is elmondja mindenfélének... egyértelműen arra megy ki a játék, hogy kizárólag vele foglalkozzunk, és sajnos anyukám ebben partner, már azon gondolkozik, hogy szakít a párjával, mert mama
már öngyilkossággal is fenyegetőzik napi szinten. Most épp nem hajlandó segítséget elfogadni tőle, anyámat látni sem akarja, mert ellent mert mondani neki.
Azon gondolkodunk, hogy milyen orvos tudna rajta segíteni, ideggyógyász? Sajnos szinte biztos, hogy nem tudnánk rávenni arra, hogy elmenjen egy szakorvoshoz, kikéri magának, hogy vele mentálisan bármi probléma lenne.
Milyen fegyver van ilyenkor az aggódó család kezében? Tudunk házhoz hívni orvost? Tudunk esetleg nyugtatót felíratni neki a távollétében? Vagy mi a teendő? Nagyon számítok a válaszukra, mert sajnos az egész családra rátelepszik ez a probléma.


VÁLASZ:


Kedves levélíró!

Valóban borzalmas lehet ez a helyzet Mindenkinek. De ez alatt szó szerint kell Mindenkit érteni.
Az számomra egyételmű, hogy mindegyikük tudati állapota nagyon különbözik a másikétól és ezzel próbálnak hatni a másikra. Fegyverrel nem lehet segíteni és nem lehet szeretni.
Mindannyiuknak megvan a saját fegyvere.
80 évesen már nagyon kiszolgáltatottá válunk és fegyvereink is csak mentálisan müködnek. Anyósa ezt használja, Önök fizikai síkon is próbálkoznak, de azt hiszem ez nem jó út. A fegyverek, mindíg egy újabb fegyver megalkotását váltják ki a Másikból. Ez az ördögi kör, amitől mindannyian szenvednek.
Mi értelme van ennek?
Szerintem a fegyverek helyett a kölcsönös megértés, a kapcsolatok életben tartása az egyetlen út, ami járható és ami kölcsönös előnyökhöz vezet.
Most nagyxon távol állnak egymás tudatától. Talán lehetséges ezt átgondolni, főleg annak, aki mentálisan erre jobban képes.
Ha változtatunk a tudatunkon, ha jobban megértjük a másik helyzetét, változik a magatartásunk és akkor a másik már nem fegyvert lát, hanem együttérzést és azzal fog válaszolni.
Lehet, hogy most úgy érzi nem adtam megoldást, nem adtam konkrét lehetőségeket, de megpróbáltam egy emberi megegyezés lehetőségét felvázolni.
Szent Pál írja, a Korinthusiakhoz írt levelében: " a szeretet, nem hánytorgatja fel az Ördögöt..." Van ebben valami elementáris igazság.

Boldog Ünnepeket: Lajtavári László