A rohanó hétköznapokban sokszor épp azok a kapcsolatok sérülnek, amelyekre a legnagyobb szükségünk lenne.
Az érzelmi biztonság megőrzésének egyik kulcsa az, hogy megtanuljuk felismerni és beszélni egymás szeretetnyelvét. „A szeretet minden ember alapvető szükséglete, de nem mindegy, hogyan mutatjuk ki. Ami az egyik embernek meghitt gesztus, a másiknak akár jelentéktelen is lehet. Ezért olyan fontos, hogy megtanuljuk egymás szeretetnyelvét” – mondja Budavári Eszter, a Mindwell Pszichológiai Központ pszichológusa.
A pszichológia Gary Chapman nyomán öt fő szeretetnyelvet különböztet meg: az elismerő szavakat, a minőségi időt, az ajándékozást, a szívességeket és a testi érintést. Ezek mindegyike egyformán értékes; a lényeg az, hogy megértsük, kinek melyik teremti meg a valódi kapcsolódást. „Egyesek számára a kimondott szeretet szavakban nyer értelmet, másoknak a közös program vagy a fizikai közelség ad biztonságot. Ha csak a saját nyelvünkön próbáljuk kifejezni a szeretetet, előfordulhat, hogy a másik nem érti. A félreértések, sértődések és távolságérzetek gyakran ebből fakadnak” – mondja a pszichológus.
A mai életforma gyakran túlzott megterhelést jelent: folyamatos elérhetőség, munkahelyi nyomás, információk tömkelege. Ennek következtében könnyen háttérbe szorulhat a figyelem és a valódi jelenlét a kapcsolatokban. „Sokszor nem is csak az idő hiányzik, hanem a tudatos figyelem. Ha napi néhány percet arra szánunk, hogy meghallgatjuk a másikat, érdeklődünk iránta, máris közelebb kerülünk egymáshoz. A szeretet nem feltétlenül a nagy gesztusokban rejlik, gyakran a legapróbb figyelmességek tartják életben” – emeli ki Budavári Eszter, aki példákkal is segít: „Egy rövid üzenet a nap közepén, hogy gondolunk a másikra, egy kedves szó, amikor hazaér, vagy egy közös kávé reggel, ezek mind a szeretet gyakorlásai. Ezekben a pillanatokban a másik érezheti: fontos nekem, jelen vagyok az életében.”
Ha a kapcsolatban megrendül az érzelmi biztonság, gyakran az elhallgatott érzések, a visszahúzódás vagy a figyelem hiánya áll a háttérben. „Az Érezelemfókuszú Terápia abban segít, hogy a párok biztonságos térben tanulják meg kifejezni a mélyebb érzelmi szükségleteiket, például a szeretet, az elfogadás vagy a biztonság iránti vágyukat. A védekező reakciók helyett így újra megjelenhet a kapcsolatban a megértés és az empátia” – mondja Budavári Eszter. A szakértő hangsúlyozza: a kapcsolatokat nem mindig a konfliktusok teszik tönkre, sokszor az, hogyha egyáltalán nem tudunk érzelmileg reagálni egymásra. A biztonságos kötődés azt jelenti, hogy tudom: a másik ott van, amikor szükségem van rá, és fordítva. Ha ezt a biztonságot újraépítjük, a kapcsolat képes megerősödni.
A pszichológiai kutatások szerint a szeretetteljes viselkedésnek mérhető élettani hatásai vannak: csökkenti a stresszhormonok, azaz a kortizol szintjét, erősíti az immunrendszert és javítja az általános hangulatot. „Amikor szeretetet adunk, nemcsak a kapcsolatunk épül, hanem mi magunk is feltöltődünk. Ezért mondom gyakran: a szeretet láthatóvá tétele nemcsak a másikért van, hanem önmagunkért is” – teszi hozzá a szakértő. A szeretet tudatosan gyakorolható. Nem kell tökéletességre törekednünk, azonban segíthet, ha minden nap egy kicsit több figyelmet adunk egymásnak. A kapcsolatok ereje nem a hibátlanságban rejlik, hanem abban, hogy bennünk él a vágy a kapcsolódásra.
Sokan hiszik, hogy a szeretet magától értetődő: ha bennünk megszületik, a másik automatikusan érzi. Ez azonban nem így van. Erről szóló cikkünket itt olvashatod.